Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 7. szám - Simonffy András: Lehet, hogy elfeledkezünk magáról (regényrészlet)
Arra gondoltam, hogy ó is a Sólyom-ügy vádlottja lehet, akárcsak Révay. Rögtön azt a következtetést vontam le, hogy ha ez így van, akkor viszont én nem lehetek a Sólyom-ügy vádlottja, mert akkor nem tették volna velem egy zárkába Bányait. Ezt biztosra vettem, ennyi szaktudásom már volt kőhidai tapasztalataim alapján. A háttérben tehát valami nagy változás történt, s lehet, jobbra fog fordulni helyzetem. Ezzel az estével csakugyan új korszak kezdődött szomorú fogságomban, tartott is mintegy öt hétig, július végéig. Bányaival jól megértettük egymást, nem volt közöttünk semmiféle nagyobb összekoccanás az egész időszak alatt. Egyhangúan teltek ugyan napjaink, mindegyikünk a maga bajával volt elfoglalva, de legalább elsírhattuk egymásnak panaszainkat, aggodalmainkat. Kihallgatásaim ritkábbá kezdtek válni, s egyre rövidebb időt töltöttem előadómnál. A kihallgatások témája újra csak ide-oda csapongott, a legváltozatosabb területekre. Egyszer külföldi utazásaimról, máskor Haditechnikai- Jntézet-beli működésemről, a harmadik napon a berlini magyar követségről, a negyedik napon 1945-ös Honvédelmi Minisztérium-beli tevékenységemről kellett beszámolnom. Készültek a vég nélküli feljegyzések, s - az ígéret ellenére - újra csak erősen kiszínezett formában, de legalább a valóságot megközelítő kivitelben. Bányaival való összeköltöztetésemkor támadt sejtelmein valóra váltak: a Sólyom-ügy mint olyan velem kapcsolatosan lekerült a napirendről, s a fent említett különféle témák boncolgatásából nem tudtam megállapítani, hogy hová akarnak kilyukadni. Még mindig nem tudtam tehát, hogy mit szánnak sorsomul. Végigböngészték sopronkőhidai naplómat, Révay Kálmán könyvét a kőhidai fogházról (ami akkor már indexre tett, fasiszta műnek számított), saját berlini fénykép- albumomat. Ezeket az „átnézéseket”, persze, gúnyos megjegyzések tömege kísérte. Mik voltak ezek? Amit el tudsz képzelni, barátom. Számukra a sztálini bolsevizmus volt az egyetlen mérce, minden más ellenséges volt, feltétlenül ellenük, létük ellen irányuló; kultúra, vallás, Isten, érzelmek, műveltség. Mindezt leszámítva azonban kihallgatásaim - ahogy eddig - rendes mederben zajlottak, s az első napokat kivéve, amikor meghamisított, tendenciózusan beállított „önéletrajzom” aláírását, majd a Kéthly Annával és másokkal kapcsolatos „összeesküvés! szándékom” elismerését megtagadtam, nem került olyan téma terítékre, amely számomra lelkiismereti konfliktust idézett volna elő: szabad-e aláírnom a jegyzőkönyvet vagy sem. így hát nagyobb arányú kellemetlenkedésekre nem került sor, az apróbb csipkelődéseket, gorombaságokat pedig már megszoktam, nem reagáltam rájuk. Idegállapotom azonban fokozatosan romlott, s egyre gyorsabban. Civil életemben is rossz alvó voltam, most pedig a legnagyobb gyötrelmeket az álmatlanságban elszenvedett hosszú éjszakai órák okozták. Apránként a hiányos és gyenge élelmezés is éreztette hatását. Legyengültem, s kénytelen voltam - jobb meggyőződésem ellenére - ráfanyalodni a beadott ételek maradéktalan elfogyasztására. Bár a minőség ellen - kis igényű ember lévén egész életemben - nem is lett volna annyi kifogásom, de a mennyiség gyalázatosán kevés volt. A legnagyobb élvezetet a naponta háromszor beadott egy-egy szelet friss, jó minőségű félfehér kenyér nyújtotta. Mintegy 8-10 napot tölthettünk már együtt Bányai Józskával, amikor egy reggel, éppen a reggeli fogyasztása közben, váratlan esemény történt: kinyílt a zárkaajtó, és Jóskát szólították. Már előzőleg nagy járkálás, ajtónyitogatást és csapódásokat hallottunk kintről, ami szokatlan volt. Az ajtót nyitó pribék rákiáltott Jóskára: reggelit abbahagyni, indulás! Ott maradtam újra egyedül, felzaklatva. Néhány perc múlva nyílt az ajtó, és engem is kiszólítottak. Durvaságok és szitkozódások közepette futólépésben a kijárat felé hajszoltak,'onnan fel a földszintre, ki az udvarra, s egyszerre csak azon kaptam magam, hogy egy mellém szegődött polgári ruhás kísérő a karomnál fogva a Csengery utcai kapu felé vonszol. A nyitott kapunál egy személyautó várakozott, be526