Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 5-6. szám - Erdődy Edit: Kornis Mihály: A félelem dicsérete (kritika)
Kornis nem teoretikus, hanem író: gondolatfüzérei, eszme-menetei metszőén pontosak — ugyanakkor tapinthatóan érzékletesek. Novellái — e kötetben legalábbis — a transzcendens blaszfémia teoretikusan felvázolt eszményét valósítják meg. A nem tömegként kezelt tömegek nyelvét-alkotásait magába szívó, magáévá lényegítő művészet gondolata — többek között — az általa is idézett Pilinszkyvel rokonítja: aki egy másfajta elemi egyszerűséget, a primitív gyermeki tudatot emelte a legmagasabb transzcendencia színterévé, s a szellemi egyszerűségben-együgyűségben, a szó-hiányban vélte beteljesülni, megjelenni a legmagasabbrendűnek tartott akaratot és szellemet. Kornis műve — mely jellegében, esztétikai megjelenésében olyannyira különbözik a Pilinszkyétől — megannyi csillogóan sziporkázó ötlettel, nyelvi bravúrral és humorral teli nekirugaszkodás ennek a sajátos eszménynek a megvalósítására, mely igénye, belső célképzete szerint alapvetően morális jellegű, s csak ezen keresztül kap esztétikai formát. A kategorikus imperativuszk, mely műveinek belső súlyt és kohéziót ad, s biztosítja a korábban említett személyesség hitelét, voltaképp nemcsakhogy századeleji, hanem még korábbi fogantatású. Arról van szó ugyanis, hogy „itt az idő, most, vagy soha, rabok legyünk, vagy szabadok, ez a kérdés, válasszatok” — hogy iaz általa is felidézett — ironikus — történelmi perspektívában maradjunk. Itt az idő most is,* és választani kell: s Kornis elődjeinél nem kisebb hevülettel sürgeti a döntést. A kifejezések belső tartalma persze nem egészen ugyanaz; a romantikus terminológiát felváltja a heideggeri, az egzisztencialista — a rabság és szabadság nyilvánvalóan nem ugyanúgy értendő ma, mint Petőfi korában. Nemcsak politikáról van itt szó — de arról is. Az autentikus lét, a választás szabadsága, az emberi méltóság nem értelmezhető a politikai szférán kívül — mely e tájakon alapvetően és könyörtelen következetességgel sajátította ki magának az individuumot, az egyént. Kornis művei a dolgoknak ezt a könyörtelen egybeesését fejezik ki: az emberre nehezedő morális, egzisztenciális és politikai kihívás — egy és ugyanazon tőről fakad. S bár helyzetünk — Magyarország, Európa, a világ helyzete — nem épp kecsegtető, úgy vélem, csakis Kornisnak lehet igaza, amikor így ír: ...... Mert remélni kell a nem remélhetőt, i genis remélni kell, ez a teremtés s ebben áll minden kezdet. Érteni véljük Héraklei- tos dühét. Hát van remény? Nincs remény: azért kell remélni.” * (A kritika kb. egy évvel ezelőtt íródott.) 500
