Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 5-6. szám - Fabó Kinga: Végrehajtja és elszenvedi (A hermeneutika mint a medialitás filozófiája) (tanulmány)
gyakran beszél nyelv és nyelven kívüli valóság, világ, ontológia viszonyáról, illetve gyakran operál ezzel a különbségtétellel, amelyet adottnak vesz (feltételez, vagy kiköt). A nyelven kívüli világ, valóság, ontológia tartalmi kifejtésével nem sokat bíbelődik, hiszen ebben a viszonyban a nyelven kívüli valóság fogalmának csak segédeszköz szerepe van: ahhoz szükséges, hogy a nyelvről egyáltalán beszélni tudjunk valamilyen fixnek és nyelvtől függetlennek vélt nézőpontból, illetve, hogy a mondatok jelentését meg tudjuk adni igazságfeltételek formájában. Az, hogy ez a nézőpont milyen, és hogy létezik-e egyáltalán, ebben a rendszerben irreleváns, és konkrét megoldások szempontjából teljesen mindegy is (közömbös). Csak maga az összevetés ténye fontos, az, hogy maga az összevetés, a megfeleltetés művelete elvégezhető legyen, nem pedig az összevetésre szolgáló keret tényleges tartalma és egyáltalán a létezése. Így az összevetés alapja, közege lehet bármi: mindegy, hogy ezt ontológiának nevezzük-e vagy mondjuk asztallábnak: segédeszköz-, segédnyelv- funkcióját mindkét esetben egyformán jól betölti. Meg kell jegyeznem: hogy a valóság fogalma már a hagyományos (de instru- mentalista) szójelentés megadásakor is csak formális, segédeszköz-szerepű: a szó (jel) jelentése az a mód, ahogyan a jel a jel tárgyára ((jelölt, denotátum, referens) vonatkozik. Gadamernek nincs szüksége ilyen segédeszközökre ahhoz, hogy egy nyelvet megadjon vagy hogy egy szónak vagy mondatnak jelentést tulajdonítson. Nála a jelentést nem tulajdonítani kell, nem hozzárendelni (mint ahogy a nyelvet sem megadni kell vagy kikötni, hiszen van az magától is), hanem megszólaltatni, szóra bírni: a jelentés megmutatkozik, ha hagyjuk, hogy megmutatkozzon: ilyen értelemben a szó, illetve a nyelv maga a jelentés. A nyelv nem tükrözi a valóságot, hanem (és ez nagy különbség!) tükörképe annak a spekulatív dialektika értelmében: a tükörkép csak a tárggyal és a tükörrel együtt létezik és mutatkozik meg; csak így az, ami. Ha van is egy tagolatlan valóság folyamat, ezt csak a nyelvvel tudjuk megadni és tagolni (innen a nyelv folyamatszerűsége). A valóság nyelvvel való tagolása alapján szerzett tapasztalatok nem feltétlenül azonosak a mindennapi, vagy a tudomány éppeni állása szerinti tapasztalatokkal. És nem is relatívak azokhoz képest. Épp fordítva áll a helyzet: mint láthattuk, a mindennapi és a tudományos igazságok relatívak a nyelv igazságaihoz képest. Ezt azért kell hangsúlyozni, mert manapság sokan abszolutizálják a tudományt: annak módszereit, eredményeit, illetve világképét. Nem tudjuk, hogy egy nyelvi kifejezésnek, szónak stb. „mi felel meg a valóságban”, mert csak a nyelvből isméjük azt (következtetünk a létére). Ezért a kérdést nem úgy kell feltenni, hogy „mit mond” a nyelv a valóságról, hanem: hogy milyen az a valóság, amely a nyelvben (és csak a nyelvben) megszólal. 6. A megértés szempontjából nem a nyelv produktív, hanem a nyelvi világviszony: ez adja a lehetőségét annak, hogy a hagyományt újra és újra megérthessük. A nyelvi világviszony produktivitása azt jelenti, hogy az értelmezés eljárása végtelen sokszor újra-alkalmazható olyan tartalmakra, amelyek már eleve nyelvileg közvetítettek. Ennyit a nyelvi világviszony produktivitásáról. Magának a nyelvnek a produktivitása a metaforizáción alapul. De ez már egy új fejezet tárgya. 7. A metaforizácíó alapvető jelentőségű a természetes nyelvekben. Gadamer szerint a nyelv alapvetően metaforikus természetű. Ezért a metafori- záció folyamata számára és szerinte nem pusztán egy sitilisztikai művelet (a sok közül), mint ahogy végeredménye: a kész metafora sem egy stilisztikai alakzat, hanem a nyelv természetes alapműködésének a megnyilvánulása, illetve annak terméke. Valóban: a nyelv annyira tele van metaforákkal, hogy szinte már észre sem vesszük, hogy ez vagy az a szóhasználat metaforikus jellegű. Ha például azt a feladatot kapjuk, hogy „keressük ki a metaforákat egy megadott szövegből”, ezt éppen ezért nehéz teljesíteni: a metaforikus szóhasználat annyira megszokott, hogy fel sem tűnik. Nem beszélve arról, hogy sokszor csak történetileg tudjuk rekonstruálni azt, 492
