Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 5-6. szám - Fabó Kinga: Végrehajtja és elszenvedi (A hermeneutika mint a medialitás filozófiája) (tanulmány)
hogy egy szó különböző jelentései közül melyik az alapvető és melyek a metafori- kusak. Gadamer általában is nagy jelentőséget tulajdonít a természetes nyelvi fogalomalkotásnak, és végső soron ez is, mint az összes többi értékelése és állítása a világ és a nyelv számunkra valóságként való felfogásából következik. A természetes nyelvi fogalomalkotás ugyanis soha nem egy előzetesen ismert logikai-tudományos absztrakciós sémát követ, amelyhez mintegy hozzáigazítjuk a nyelvet, hanem mindig a dolog számunkravaló fontosságát emeli ki. A névátvitel (metaforizáció) művelete például feltételezi, hogy a két dolog között (amiről átvisszük a kifejezést egy másikra) van hasonlóság, de az, hogy a névátvitel a hasonlóságnak melyik mozzanatán alapul, a dolog számunkravaló jelentéséből következik, amely nem feltétlenül (sőt: általában nem) esik egybe a dolog tudományosínak vélt) lényegével. Nem beszélve arról, hogy ahány tudomány, annyi különböző „lényeg”. Amikor a beszélő hasonlóságokat vesz észre dolgok között, és így az egyiknek a nevét átviszi a másikra, akkor ezek a észrevételek saját tapasztalatain, illetve a dolog számára és szempontjából való fontosságán alapulnak, nem tudományos megfigyelések eredményein, illetve nem logikailag tudatos eljárásokon. Gadamer szerint például a nyelvtudomány absztrakciói, illetve absztraktumai sokkal megbízhatatlanabbak, mint magának a nyelvnek az absztrakciói, mert a nyelv absztrakcióinak igazságát maga a beszéd, tehát a nyelv valóságos használata garantálja (vertifikálja), viszon a nyelvtudomány absztrakcióit csak a tudomány, amelynek igazsága eleve csak relatív lehet a nyelvhez képest, mert a nyelv az, ami mindent átfog, a tudomány is, és nem fordítva. A nyelv sohasem hazudik. Így a metaforikus szóhasználatnak mindig módszertani és ismeretelméleti elsőbbsége van a tudományossal szemben. A természetes nyelvben mindig tapasztalati igazságok érvényesülnek. Például: amikor azt mondjuk, hogy lemegy a nap, ezzel akkor is egy valós látványt, egy valós tényállást fogalmazunk meg, ha a tudományból úgy tudjuk, hogy a nap nem lemegy. Mert mi azt látjuk, hogy igenis lemegy. Ezért a nyelvtől tudományos igazságokat számonkérni nem lehet. Eddig Gadamen állításai a létről és a nyelvről, ahogy én találtam őket, s ahogy bennem megszólaltak. Most kiderül, hogy végülis mindegyik állítás ugyanazt a gondolatot járja és írja körül. A nyelv nem külsődlegesen és utólagosan jelöl valamiféle rajta kívüli létezőt, hanem önmagaként nyújtva felénk a létet. Ha figyelünk rá, nekünk is megszólal. (1988. február) 493
