Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 5-6. szám - Fabó Kinga: Végrehajtja és elszenvedi (A hermeneutika mint a medialitás filozófiája) (tanulmány)
meg és számolják fel pont ugyanúgy, ahogyan Gadamer szerint az értelmező fogalmak: megmutatnak valamit, és ebben fel is oldódnak, eltűnnek. A közvetítés, a hirdetés így válik közvetítettséggé. Kiderül, hogy bárhonnan közelítünk is a kérdéshez, mindig ugyanoda jutunk: hogy a (megérthető) lét = nyelv: azaz megmutatkozás: azaz magának a dolognak az előjövetele; és hogy a megértés a megértettek létstruktúráját nyelvként határozza meg. Milyen ez a nyelvként meghatározott létstruktúra? Ez Gadamer sajátos ontológiája. A hagyományos, vagy általánosabban fogalmazva a Gadamerétől eltérő típusú ontológiák valójában mind szintén nyelvként meghatározottak, csak máshogy. Hiszen nincs nyelvtől függetlenül vagy a nyelven kívül megadható ontológia-; az ösz- szes megismert és megismerhető létezőt csak a nyelvvel tudjuk megnevezni, és az ontológiai kategóriákat vagy típusokat is csak a nyelv kategorizálása vagy tipizálása alapján nyerjük. Valójában minden lételmélet egyben valamilyen nyelvelmélet. Csak az a kédés, milyen. A Gadamerétől különböző ontológiák a nyelvnek egészen más felfogásán alapulnak, mint az övé: a szavak-dolgok, illetve a nyelv-valóság közötti egyértelmű leképezés viszonyán. Eszerint van egy nyelvi struktúra (amely szavakból áll), és van egy neki megfelelő, megfeleltethető létstruktúra (amely dolgoktól, entitásokból és tulajdonságokoól áll). Minden szó leképez egy dolgot. A megértettek létscruktú- ráját tehát itt nem a megértés, hanem a leképezés határozza meg nyelvként, és ez nagy különbség! A leképezés elkülönít, szétválaszt, a megértés eggyéolvaszt, együtt, egységűén mutat föl. A hagyományos ontológiák vagy akár az ontológia sző köznapi használata szerint a valóságban létező dolgokat megnevezhetjük a maguk közvetlen valóságában (ekkor annyi szó van, ahány dolog, azaz nem történik kategorizálás), illetve besorolhatjuk őket különböző kategóriákba vagy típusokba, amikoris ezek a kategóriák vagy típusok a közvetlen létezőknek a köznyelvi vagy a tudományos fogalomalkotás eredményeként létrejött különböző fokú absztraktumai. Egy ilyen típusú ontológia lényegében a nyelv tulajdonriév-modellje, amely nem más, mint a jelentés referenciális elmélete: a jelentésről kizárólag a referencia terminusaiban tud csak számot adni. Csak a nyelvi kifejezések, pontosabban: itt csak a nevek extenzióit adja meg, azaz a világnak azokat az objektumait (individuumait), amelyekre a nevek referálnak. Minden egyes individuum-terminusnak megfelel egy bizonyos létező a valóságban. Ez nem más, mint egy nyelvi dolog (név) és egy, a valóságban létező dolog egyszerű összepárosítása. Egy ilyen típusú nyelvben csak néven nevezni lehet. Csak megnevezések vannak és megnevezettek, de sem a megnevezettek között, sem neveik között nincs kapcsolat; a megnevezettek és a név viszonya adott csupán. Gadamer nem a létezők alaptípusait adja meg és osztályozza mondjuk a róluk tehető nyelvi kifejezések alapján, hanem „az egészet”, a lét univerzális struktúráját ragadja meg, mégpedig eseményjellegében, történésében. Ontológiáját ezért, szemben a statikus típusúakkal, történéstípusúnak nevezhetjük. Gadamer ontológiája nem fix, stabil rögzített, merev entitások önmagában ösz- szefüggéstelen halmaza, amelyek a maguk közvetlenségében, vagy az absztrakció ilyen-olyan fokán előállított típusokként „állnak”, hanem: a megértett lét, azaz a nyelv a maga folyamatában, a lét, amint az a nyelvben megmutatkozik. Itt derül ki a lenni és a megmutatkozni szoros összetartozása: Gadamernél az alapvető ontológiai történés a megmutatkozás. Itt derül ki az is, hogy bizonyos mélyebb értelemben a hermeneutika mégis médiái: közvetít és közbenjár érettünk. Nézzük meg ezek után Gadamernek a nyelvről tett konkrét megállapításait: 1. A nyelv se nem önkényes, se nem jelrendszer, mert a természetes nyelv szavai sem jelek (szemben a mesterséges nyelvek szavaival, amelyek viszont igenis jelek). A szó nem referál a dologra, nem pusztán megnevezi azt, hanem benne maga a dolog mutatkozik meg. A szavak és a dolgok viszonyával szisztematikusan először Platón foglalkozott a 485
