Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 4. szám - Wintermantel István: Egyedül volt-e Lenin, avagy hol kezdődött a sztálinizmus? (Történelmi vita irodalmi köntösben) (tanulmány)

ka irányítására. Kozsinovnak nincs kétsége afelől, hogy a sztálinizmus nem azért győzött, mert Sztálint nem mozdították el a főtitkári tisztségből, hanem azért, mert gyakorlatilag egyáltalán nem teljesítették Lenin programját, mely az „elhamarkodott haladás” ellen, a való élet tényleges tanulmányozásának hiánya ellen, mindenfajta meggondolatlanság ellen irányult. Kozsinov szerint Lenin betegsége súlyosbodásának kezdetétől nemcsak Sztálinnak, hanem Trockijnak, Zinovjevnek, Kamenyev- nek, Buharinnak és másoknak a tettei is egyértelműen mutatták: mindnyájan készen voltak arra, hogy figyelmen kívül hagyják Lenin tanításait, mert számukra — Lenin szavaival — nem létezett határa és feltétele a forradalmi eszközök alkalmazásának, s ez nyilvánvaló belső kudarcot idézett elő náluk.

Leglényegére egyszerűsítve Kozsinov történelmi vázlatát: Lenin a szocializmus megteremtésének építő, a körülményekkel számoló programjával egyedül volt a bolsevik párt felső vezetésében a voluntarista, ultraforradalmár politikusokkal szemben, akik az új világ megteremtését a régi világ akár ötven éven át tartó totális lerombolásával, az új embertípus kivégzésekkel és kényszerítő eszközökkel történő kialakításával képzelték el. Az ultraforradalmisággal — és a sztálinizmus ezek szerint lényegében nem más, mint az uralkodóvá vált ultraforradalmiság, már Sztálin egyeduralmának létrejötte előtt is —, a sztálinizmussal, a minden réginek a lerombolását meghirdető voluntarizmussal a breszti békétől kezdve többször meg kellett küzdenie Leninnek, ám betegsége súlyosbodásával, 1922 decemberével eltávolították őt a hatalomtól, és programját nem teljesítették. Lenin Kozsinov szerint a felső vezetésben alighanem egyedül volt, s a szovjet fejlődésnek (nem a szocializmus programjának!) akkor nem volt gyakorlati alternatívája olyan értelemben, hogy a lenini stratégia törvényszerűen maradt alul; ha nem uralkodik el rajta a betegsége 1922 végén, ha nem hal meg 1924-ben, akkor is a voluntarista vonal kerekedik felül. Az a politikai vonal, mely végül Sztálin mindenre kiterjedő uralmát eredményezte, de amelyben a lényeget illetően Buharin is, Trockij is és a többi vezető is osztozott Sztálinnal, s amelyet többszázezer, többmillió sztálinista őszintén képviselt — szemben (és Kozsinov csak ezekre utal) a parasztság kilenctized részével s mindenkivel, aki a szocializmus építésének meg nem valósult lenini stratégiáját tartja helyesnek — lényegében a múlt grandiózus rombolásának tartja a Szovjetunió hét évtizedes történetét, mely során Hruscsov a politikai terror régóta csaknem öncélú gépezetének működését leállította, ám több történelmi és kulturális értéket pusztított el, mint a húszas évek végének és a harmincas éveknek a kegyetlen időszaka.

Kozsinov cikkének legfőbb elvi mondanivalója: építeni kell és nem rombolni; a társadalmi eszmény megvalósítása nem szabad hogy voluntarista módon történjen; az új létrehozásának a múltnak és a jelenben létező valóságnak az alapos ismeretén kell alapulnia; az új teremtése a régi értékek megóvásával, az abban rejlő lehetőségek kibontakoztatásával; a továbbfejlődés gátjai alól való felszabadítással kell hogy történjen, nem pedig a meglévő totális lerombolásával.

Minthogy pedig alapvetően népi, paraszti oldalról közelít a történelemhez, különösen érdekes a mezőgazdasági tulajdonformákhoz való viszonya: „Megfontolandó: mezőgazdaságunk problémája nem a kolhozokban és a szovhozokban mint olyanokban van, hanem az évtizedeken át tartó szakadatlan és szándékos rombolásban. Valamennyi tevékenységforma közül alighanem a földművelés kívánja a legnagyobb állandóságot, szilárdságot, a hagyományok őrzését”. És ebből a megfontolásból nem tartja egyértelműnek pl. a reformközgazdászok javaslatát „a mezőgazdaságban való újabb rombolásra”, a családi tulajdonformára való haladéktalan áttérésre. Kozsinov fő szempontja itt is a forradalmiság helyett a fokozatosság.

Vagyim Kozsinov történelmi vázlata kérdések sorát veti fel, melyekre eszme- történészek, párttörténészek, politikai- és társadalomtörténészek kell hogy válaszoljanak. Ez a koncepció a Szovjetunió történelmi útjának olyan bírálatát fogalmazza meg, mely 1922 végétől számítja a sztálinizmus Sztálin személyére le nem egyszerűsíthető politikai vonalának meghatározóvá válását, és lényegében a legutóbbi időkig a múlt totális lerombolásának programját látja érvényesülni benne.

Gondoljuk végig:

377