Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 4. szám - Csapody Tamás: "Nem lehet engedni a jézusi negyvennyolcból" (Beszélgetés Bulányi György piarista szerzetessel, interjú)

Ha van egyáltalán hamis mártíriumság, akikor az valamilyen súlyos ösztönbetegség volna. Mindenképpen azt akarja, hogy őt börtönbe csukják, a smasz- szer pofozza és rúgja őt, s hogy fölakasszák. Mindenképpen,azt akarja, hogy a társadalom szemétdombjára lökjék, hogy arra kényszerítsék, hogy a napi nem tudom hány tonna vas megemelésével keresse meg mindennapi kenyerét, jóllehet tud fél tucat nyelven és van egypár diplomája. Szóval én ezt a hamis már- tírium problematikáit nem telkiintem értelmes beszédnek, logosznak, valóságnak, hanem csak ideológiának gondolom, amit az uralkodó réteg tálált ki a lélek hangjára figyelő próféták diszk reditálására.

Mennyire személytől függő a Bokor? Mennyire függ Bulányi Györgytől a Bokor?

Azt hiszem, hogy közelemben nem kell testvéreimnek epigonná nyomorodniok. Azt hiszem, hogy nem teszem lehetetlenné, hogy ikiben-kiben kibontakozzék iaz, amit ő egyedileg, szingulárisán és megismételhetetlenül kapott a teremtő Istentől. Azaz: ha nem nevelek epigonokat, ha barátaim nem titkár típusúak és nem az én szövegeimet akarják deklinálni, s meg nem lévő utasításaimat végrehajtani, akkor a fölvetett kérdés nem kérdés. A Bokor csak akkor fog tudni tovább élni halálom után, ha adott a lehetősége annak, hogy a Bokorban erőteljes egyéniségek és személyiségek fejlődjenek. Azt hiszem, a Bokor tele van ilyen erőteljes személyiségekkel és semmiféle megrázkódtatást nem fog jelenteni a Bokor számára, ha én Isten akaratából kiesem a sorból.

Magyarország tizenkilenc megyéjét behálózó, közel 230 közösségből álló Bokor nem maradhat vezető nélkül. Egy országos mozgalom szervezése, szellemi irányítása talentumokkal rendelkező egész embert kíván. A kérdésem tehát az, hogy — túl az előbbi okfejtésen — lát-e maga körül olyan egyéniségeket, akik birtokában vannak e szükséges képességeknek?

A Bokor már ma is igen erőteljes mértékben a kollegiális vezetés állapotában van. Ennek nagyon szép hagyománya van az egyházban. Az első Kelemen-levélből kibontakozik az, hogy az első század végi Korintusban a presbiterek kollégiuma vezette a korintusi egyházat. Már 1974-ben győzködtem a Bokorban a csoport-vezetőkkel: nem tudom tovább vállalni az egyszemélyi felelősséget. 1974 óta egy választott grémium vezeti a Bokrot. Négy éven keresztül én voltam a grémium formális vezetője. 1978-tól kezdve e grémiumból évenként mást és mást választanak meg vezetőnek, aki abban az évben felelős a munkákért. Egyelőre talán az a helyzet, hogy viszonylag én szolgálok a legtöbb eszmei ötlettel, mivel különböző helyzeti előnyeim vannak. De sem az eszményteremtésben, sem a gyakorati ötletgyártásban vagy annak kivitelezésében nincsen monopolszerepem. Azt gondolom, hogy nem a meghalt a régi király, éljen az új király szituációja fog bekövetkezni kiesésem pillanatában, hanem tovább folytatódik a vezető grémium szituáció, amelyben évről-évre más kapja kezébe a karmesteri pálcát. Ezt a féle vezetői módszert nem csak azért tartom jónak, mert nem nyom el senkit, hanem azért is mert az elmúlt másfél' évtized tapasztalata azt mutatja, hogy a kapott megbízás esztendőjének végére liheg az a Bolkor-tag, akit megtisztelünk azzal, hogy ez évben ő dirigál'jion. Azért van ez így, mert e „Bokor-titkárnak” sem a családi, sem a kisközösségi, sem pedig a munkaviszony kötelmei nem lettek az év során kevesebbek. Családi1, kisközösségi és munkahelyi feladatainak hegyébe még kapta ezt a plusz feladatot. Csak

356