Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 4. szám - Csapody Tamás: "Nem lehet engedni a jézusi negyvennyolcból" (Beszélgetés Bulányi György piarista szerzetessel, interjú)
tovább bennünket, a hierarchiával taposbaitott el miniket... S az vállalkozott erre a szerepre. Mégis; a Magyar Katolikus Püspöki Kar és a Bokor között meglévő feszültségeket hogyan lehetne rendezni? Van-e a Bokornak erre nézve valamilyen konkrét javaslata? Az tény, hogy mi minden levelünkben (kifejezzük, hogy készek vagyunk szolgálni és tisztelettel viseltetünk az apostoiutód iránt. Azaz nem a Bokor mondta és nem én mondtam, hogy nem vagyunk hajlandóak együttműködni a katolikus egyház többi hangjával... A hierarchia mondta ki és rendelte el az elhatárolódást tőlünk. Ezt a kilököttséget szüntessék meg. Mivel én mindig együtt akartam működni, ezért én nem tudok többet tenni az együttműködésért, mint hogy mindig kifejezem készségemet az együttműködésre. Ha a hóhér és az áldozat meg akar békélni, mit tehet az áldozat azon felül, hogy ezt mondja: nem haragszom, hajlandó vagyok veled együttműködni! Nem tudom kitalálni! Valamelyest idetartozónak érzem az öntől vett idézetet, miszerint: „azok akik Isten igéjét követik, mindig üldözést szenvednek”. Ez azt jelenti, hogy akiket nem üldöznek, azok nem követik következetesen Isten igéjét? Azt hiszem, úgy van, ahogyan mondja. Azért gondolom ezt, mert a jézusá ember, az Isten tolmácsa, a próféta olyan ember, aki hallgat Isten benne megszólaló Szentlelkére. Ennek következtében mindig meglátja azt, ami az őt körülvevő világban ellenkezésben van Isten gondolatával, az emberi méltósággal. Fölfedezi azt, ami ellenkezésben van -azzal az abszolút erkölcsi maximával, hogy ne tedd a másiknak, amit nem kívánsz magadnak. Ennek következtében állandóan elégedetlenséget jelent be a kiváltságosok magatartásával szemben. A próféta Isten szemével nézvén a dolgokat tudja, hogy Isten előtt mindenki az ő egyenjogú gyermeke. Aki kiváltságok birtokában van, legyen az pénz, fegyver, hatalom, az mindig nagyon rossz néven fogja venni ezeket a prófétai megnyilvánulásokat, ellenségnek fogja tekinteni a prófétát. A próféta Isten hangjára figyelve, nem akar a hatalom gyakorlóinak rosszabbat, mint amilyen jót akar a hatalmat gyakorlók áldozatainak. Csak az árulló írástudó tud megmenekülni az üldözés elől. Aki az isteni s a Jézus által tanított szeretet szempontjaival méri meg a körülötte lévő életet, társadalmi viselkedést, annak a hangja mindig kellemetlenül fog csengeni a kiváltságosok fülében. Ezért szükségképpeni, hogy a prófétákat üldözik és ritkán tudnak meghalni ágyban, párnák között, 80 éves korukban. Hol húzható meg a határ a hamis mártíromság, az önsorsrontás és a vázolt prófétai küldetés között? Mondhatnám azt is, hogy nem tudom, de talán jobb, ha utalok Elioí-nak a Gyilkosság a székesegyházban című drámájára. Itt, miután meggyilkolták az érseket a bárók, ezek a bárók arról elmélkednek, hogy ez a szerencsétlen érsek tulajdonképpen öngyilkos lett. ök elmentek a türelem végső határáig, de nem lehetett megmenteni őt, mértéken felül provokálta őket, le kellett tehát őt szúr- niok. Az érsek a felelős a maga haláláért. Tehát Eliot drámájában megfogalmazzák a gyilkos bárók azt, hogy az általuk kivégzett érsek tulajdonképpen öngyilkos lett, s ez volna a hamis mártírium. 355
