Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 1-2. szám - Kemény Katalin: Sehol (avagy az a Másik) (próza)
alapjában együgyű riporterek kérdései mintha csak arra szolgáltak volna, hogy foltot folttal, árnyat árnnyal takarjanak, ilyenkor halántékán egy kékes ér gyanúsan vörösödni kezdett, de sürgős elfoglaltságára való tekintettel könnyű volt elhárítani a tolakodókat, és mi lenne ezek után a kívánsága? fordult felé a díszdoktori avatást követő banketten a miniszterelnök, Uram, ön előtt minden nyitva áll, ragyogó férfi, minden nyitva áll előtte, suttogta az asztal végén Lady Palinódia lúdtalpas férje fülébe, aki ugyancsak a mentálhigiéniáról (különös tekintettel az allergiára) főnöke műveinek súlymérlegen számítva tízszeresét is publikálta, sőt, összkiadványainalk bal hóna alatt cipelésétől, meg a huzamos hajlongástól (persze ő is boldog akart lenni, mint a többiek) hátát még púppal is tetézte, mégsem vitte többre szerény adjunktusi polcnál, minden nyitva áll előttem ismételte, mialatt a lakáj felsegítette köpenyét, egyenesen erre a fogadásra rendelt szinte súlytalan, selyemfényű, bársonytapintású teve- szőrköpeny, ráadta, mint valami tüllfátylat, de ő még ott állt, kinyújtott karral, anélkül, hogy a köpeny tapadását, melegét, akár burkolását érezné, ehelyett a minden feketénél feketébb, határtalan, kontúr nélküli üregben, min- denlehetőségnyitva zuhanva lebegett, furcsa hideg szél, a mindenlehetőségnyitva feneketlen szájgödör teljes bizonytalanság----------felfelé? l efelé------? lélekjelenléte csakhamar helyre billent, az árny a föld nehézségi e rejét ugyan kihúzta lába alól, mégis tovább kísérte, árny, de már nem a régihez hasonló ide-oda táncoló, hol elé, hol mögé surranó folt, ez a ritkás, egész lényét fátyolozó szitaháló, ha hirtelen nem emlékezik vissza mentálhigiéniai tapasztalataira, mint víziók, hallucinációk, kényszerképzetek, menthetetlenül belefullad a ködszakadékba, de a mindenlehetőség ott fenn, ott kinn felcsillant, és léptei úgyszólván maguktól vezették a márvány oszlopsoron levezető lépcsőn, luxuskocsijába csak megszokásból ült, épp elég lett volna a röpke szándék, hogy tárgyakon és lényeken áthatoló fuvallat, utcákon, épületeken erőfeszítés nélkül átúszva Excelsior Szálloda-beli lakosztályába érjen, és oda is ért, a számára fenntartott külön emeletre, a portás, a liftes, a szobalány a rendesnél is mélyebben bókolt, ajtaja, alighogy érintette zsebében a kulcsot, magától megnyílt ------igen, mindennyitvaállelőttem, hiába is próbálta másra terelni fig yelmét, ez a mondás minden más gondolatot átfestett, átitatott, betakart, elé ugrott, végül a gondolatok foszlányát is elkergette, nyitvaelőttem-lelőttem-tem- tem-tem dudorászta, így ott is, a belépőben a plafonig érő tükör előtt, átöltözés előtt kedve támadt még egyszer szemlét tartani az udvari szabó új remeke felett, no de micsoda megvakult tükör, még egy égőt felkattantott, nem segített, a tükörlapon a tökéletes köpeny alakját tökéletesen eltakarta, a mennyezettől a parkettáig egyetlen finom, prémesfelületű árnykép, láb és kéz és arc nélkül, éli, nem is értem, ilyen fényűző lakosztályban ócska, elhomályosult tükör, holnap majd szóvá teszem, szerencsére a tükör a belső helyiségben sem hiányzott, majdnem meghökkent, de csak majdnem, abban is a megnyúló, az egész keretet betöltő, vad színcsíkokat eregető, elfolyó szürkébe mosódó árnykép, no, úgy látszik a kelleténél több pezsgőt öntöttem fel a garatra, látásom kissé zavaros, sebaj, majd kialszom, kapatos voltának tulajdonítva a könnyű és bő köpeny levetésének nehézségét, erőlködött, ráncigálta, akárha rátapadt volna, segítséget restellt hívni, már az erős alkohol áruló szagával sem kompromittálhatta a személyével egy testet képező címét, rangját, azután valahogy, maga se tudta miként, csak lehántotta a kabátot, öltönyt és pizsamában már eszébe sem jutott a hálószobatükör elé állni, bevetette magát az ágyba s örült végre a pihepaplan alkoholt ellensúlyozó gyengédségének, a huzat tiszta len34
