Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 4. szám - Konrád György: Az álmok aggasztó képessége (esszé)
Előállhat a koszovói, a karabahi szituáció, a terület megtartásának a feltélen igénye mindkét részről, illetőleg a nemzetiségi autonómia elutasítása. Hogy tudunk összeférni egymással, ha nem nehezül ránk az orosz uralom? Az aggódok tartanak a régió embereinek inherens vadságától és rideg nemzeti elzárkózásától, a törzsi irracionalizmus fölülkerekedésétől . * A kommunista funkciokrácia helyére értelmiségiek jönnek, az ő eszméikkel, és ami a raktáron van, az most mind forgalomba kerül. A földialatti búvópatakként rejtező szellemi családok a felszínre törnek, megmutatkoznak. Semmit, ami volt, nem tehetett végérvényesen eltemetni, ami volt, az van is, feléled, előfoújik valahonnan, minden hagyomány azon van, hogy fenntartsa és előrelendítse magát, minden hagyomány felejt is, tanul is. Jönnék a tisztes szellemi családok, a liberális demokrácia, a keresztény demokrácia, a szociáldemokrácia, amelyek konzisztens és egymással összeférő családok, mivelhogy olyan univerzális értékrendszerekre hivatkoznak — a liberalizmusra, a kereszténységre és a nyugati szocializmusra •—, amelyek különböző országok, sőt földrészek lakói számára hasonló és átélhető jelentéssel bírnák. Természetes, hogy ezek mindegyike nacionalista a maga módján, ameny- nyiben pozitiven azonosul a nemzete, hazája érdekeivel és igyekszik azt egyeztetni a környezet, például Európa, vagy egy kisebb régió közös, tehát transznacionális érdekeivel, mert a messzire néző nemzeti egoizmus önmagának a környezetben kreatív és kezdeményező szerepet igényel, nem pedig ellenségeset; gyanakvót és bezárkózót. Az is természetes, hogy mindezek egymást korrigálva respektálják, és garantálják az egyén alapvető emberi polgárjogait, a többség uralmát és a kisebbség autonómiáját, egyszóval a demokráciát, jogosan használják tehát a nevükben a demokrata szót. * Mindezek ellenére jöhet azonban egy nacioalista autoritarianizmus is, amely a kisebbségeket korlátozni és asszimilálni akarja, .amely az egységes nemzetállam eszményét vallja, ezért folytonosan homogenizációt, centralizációt, egységesítést es tisztogatást igényel. Ha az ilyen nacionalizmus kisebbségben van, a többséggel való kezdeményező párbeszéd és önállóságbővítő tárgyalások helyett sündisznóállásba merevedik és gyanakvóan, elkülönül a többségi nemzettől. A nacionalizmusnak számos alakja van, vannak szélsőséges és hisztériára hajló változatai is, amelynek hordozói .akár ölni és halni is készek. * Hiba volna elfelejteni, hogy volt az antikommunizmusnak ezen a térségen egy autoritárius jobboldali vagy éppen fasiszta válfaja is. A szovjet birodalomból kibújó nemzetek, a hosszú ideig tartó kényszerleértékelés után hajlamosak nosztalgikusan fölértékelni a kommunizmus előtti rendszereket, a háború előtti status quo-t, s a dolog lendülete elvezethet fasiszta hagyományok rehabilitációjához is. Prekommunista jelenségek posztkommunista divatokká változnak. Nagy kérdés, hogy nincs-e a kollektív EGO-knak valami alig nevelhető, makacs hajlama az irracionális önzésre, amely képes a legbékésebb retorika mö291
