Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 3. szám - ROMÁNIAI ÍRÓK - KÖLTŐK - Láng Gusztáv: Forradalom után (Naplótöredék I.)

LÁNG GUSZTÁV Forradalom után (NAPLÓTÖREDÉK) 1. Szabad-e gyászolni és ujjongani egyszerre? Hiszen csak elragadtatott örömmel lehet tudomásul venni az utolsó európai diktátor bukását, miközben a rettenetes képek, melyeket a televízió közvetít, arra kényszerítenek, hogy szégyenkezzünk örömünk miatt, melyért mások életükkel fizettek. Egy forradalom győzelmét vértanúi bizto­sítják; a történelem torz logikája, hogy a győzelem gyümölcseit épp azok nem él­vezhetik, akik a legnagyobb áldozatot hozták érte. Ennek az áldozatnak a mi szá­munkra van csak értelme, de nekik úgy kellett meghalniuk, hogy nem tudhatták, lesz-e eredménye a vérnek, fájdalomnak, remény előtti agóniának. Van-e a túlélők között, aki át tudja élni ezt az iszonyatot? örülni kell tehát, de csak háborgó lelkiismerettel szabad. Ideje, hogy Európa népeit és politikusait végre ez a lelkiismeretfurdalás vezesse — hogy ne legyen többé politikai rendszer, mely életeket áldoz, s melyeket csak életek feláldozásával lehet megváltoztatni. 2. A képernyőn boldogan borul egymás nyakába két férfi: az állhatatosságával forra­dalmat kirobbantó temesvári lelkipásztor, és a magyar televízió külpolitikai ripor­tere. Az ölelés jelképes :ez a forradalom a hírszolgálat diadala is a minden kimondott vagy leírt szót, sőt minden rejtett gondolatot is ellenőrizni akaró diktatúra fölött. Nehéz szabadulni a gondolattól, hogy a temesvári felkelés forgatókönyvét már Prá­gában kezdték írni. Erre vall, hogy a felkelés Erdély nyugati végein robbant ki és terjedt tovább, ahol mindenki szemtanúja lehetett a szomszédos televízióadások jó­voltából a csehszlovák, a német tömegtüntetéseknek, s annak, hogy e tüntetések mint seprik el a hajthatatlanná vénült diktatúrákat. (E század elején Lenin még a kom­munizmus gyermekbetegségéről értekezett; hetvenkét év alatt megértük a kommu­nizmus érelmeszesedését.) S talán e képek hitették el Temesvár népével, hogy ha kivonul az utcákra, s eltűri egyszer, kétszer, ötször a gumibotokat, néhány letartóz­tatást, az eredmény hasonló lesz a prágaihoz, lipcseihez. A forgatókönyvet ettől kezdve a diktatúra írta: gumibotok helyett golyók süví­tettek, s 2. rendőrcsizmák helyett harckocsik tiportak a tömegbe. S hogy ezt is el lehet viselni, hogy az igazságba vetett hit ezeknél is erősebb lehet, arra semmiféle hírszolgálat sem taníthatta meg Temesvár, Szeben, Bukarest népét; erejét csakis saját leikéből meríthette. Ügy, mint az őskeresztények, akik oroszlánok és gladiáto­rok elé vetve, a biztos halál pillanatában is hitükről tettek tanúságot, mely erősebb volt bennük a halálfélelemnél. Ez a lelkierő, az igazságvállalás minden személyes érdeket elnémító ereje évezredek során kovácsolódott Európa legnagyobb erkölcsi értékévé, s most bebizonyosodott, hogy korunk ragályos önzése — melyet a politikai zsargon mint „kompromisszumkészséget” népszerűsít — nem tudta ez értéket végleg érvényteleníteni. Elsősorban azért nem, mert hirdetője akadt, példája a minden fé­lelmet legyőző, a megalkuvás szégyenét elvető hitnek a temesvári lelkipásztor sze­mélyében. A két férfi keze egymás vállán; a lélekalakítás legősibb és legmoder­nebb formája, a tények ellenére vállalt hit és a csak tényekben hívő tájékoztatás találkozik. Ügy látszik, a kettő csak együtt teremthet történelmet. 287

Next

/
Thumbnails
Contents