Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 3. szám - Takács Imre: A szívhalálról
Mert mára beért a gyanú: szerzőnek a húsa ha kékül, kökényül, tokjábul a lelke kiszédül s majd ácsorog otthona nélkül. HOL ÁCSOROG, VAGY HOL REGNÁL? Bennem hogy igen, az biztos. Keressük meg a bálnákat! Nem lesz könnyű. El kell olvasni hozzá sok verset. Lesz élvezet, vagyis hát műélvezet, de nem mű, biza, nem műanyagos. Hát amiket énnekem most olvasni kellett ma éjjel! A Háromkirályok, fa- kírral.. . Czine Mihály; Sánta Ferenc és Nagy László író-olvasó találkozója egy kelet-magyarországi helységben. „... Föláll a harmadik, a deres király a vers és szabadság lószügy-rubint- jaival. De hirtelen megtámadja arcát féreg-sok ránc. Elejti a rubintot — fáj .. .” És itt áll az Elvarázsolt kastély — egy lélekhánytató szigligeti szilveszte- rezés emléke, emlék-torokgombóca — lekerekítésben: „... De szalagok, flitterek, viszonylagos viszonylatok közt is tudom, hogy hol van Anyám. Iránytűként fordulok távoli Anyám iránt, aki egész nap a fal mellett áll mereven téli vendégségben. Nem ül, hanem áll, hogy dologta- lannak ne lássék. De seprűt sem foghat, csak áll és hallgat. Vállatövéig a kezei zúzmarából. Nézzük egymást a játszó tüneményeken át. ö mondta, ha megfagy az ember, előtte édeset álmodik, Szeretnék állva megfagyni, már tetőtől talpig csönd vagyok, csönd ...” Hát ez is eléggé félelmetes! Talán hetvenötre vagy hetvenhatra virradóra így „szilveszterezni”! Persze még ennek a prózaversnek a belesejében is vannak rubintok jócskán. Tehát: tokjábul — némi öngúnnyal, ön-kisebbítéssel — a harmadik sorban, aztán otthona — némi nosztalgiával vagy tragédiaérzettel — a negyedik sorban. Tokjábul otthona egy mégiscsak életkedvelő, életpárti költői magatartás jóvoltából, eredményeképpen, egyértelmű következtetésével. A lemondás eltúlzottsága — és az akarat egyenese! A költészetet nagy figyelemmel kell vizsgálni, mert különben nem igazodhatunk el benne. Ez a két szó — ugyanazt jelentvén egyszerre és aztán másodszorra — olyképpen működik itt, mint Mozart zongoraversenyeiben egy hangszínváltás, egy hangmagasság-váltás, mint Ravel BoZerójában a más-más hangnem. A rossz verseknél nem lehetséges efféle vizsgálatot elvégezni — hiszen ott minden pudvás, avitt — de a jó vershez enélkül a figyelem-érték nélkül nem szabad közeledni. Térjünk vissza a bálnákhoz! A hetvenes évek elején kérték tőlem a Nagyvilág szerkesztői, hogy írjak bevezetőt egy szovjet-orosz kisregény elé. Alig merem már leírni ezt, mivel az írást nem találjuk. Se én nem Fehérváron, se az Ilonka Pesten. Talán a Szovjet Irodalom-hun kell megnéznem majd? A kisregény a Szovjetunió távolkeleti sávján játszódik, kimegyünk tehát a Csendes-óceánra is néhány jelenetben. Így olvastam a bálnákról, ezt elmondtam Nagy Lászlónak, és nemso217
