Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 3. szám - Dalos Margit: Láttam az Agrárkutyákat (novella)
DALOS MARGIT Láttam az Agárkutyákat Igaz, hogy csak az egyik Agárkutyát láttam, ac ők mindig többesszámban fordultak elő, mert ketten voltak, együtt vitték a szódásládákat, együtt zavarták a gyerekeket, együtt álltak az utcájuk mélyén, s ha véletlenül egyedül tűnt fel az egyik, a másik ott imbolygott mellette mint szellemkép, és csak úgy mondtuk mindig: „Jönnek az Agárkutyák.” Féltünk tőlük, de csak úgy, mint kiskorunkban a boszorkányos mesétől, vagy Kálmán nagybácsinktól, amikor Drakula-arcot vágott. (Órák hosszat lógtunk rajta és kunyeráltunk, hogy nézzen már úgy, s ha kötélnek állt, visítva rohantunk ki a világból.) Pala utca, Koszorú utca, Agár utca. A Koszorú utca volt a legmagasabban, az elburjánzó gazok közt tornyos villák álltak, olyanok, amilyeneket Ludwig, a bajorok királya kedvelt nagyon. Szeszfőzdések, likőrgyárosok kiskasté- lyai, olyan fajták, amikbe már épüléskor belefalazták a gyáros ősének szellemét, s az éjszakánként kiszabadulva mámorosán lohol a koszorúba csavarodó, lejtősen tekergő, nyirok, szemét és korhadt gaz szagú Pala utcán, Agár utcán, Koszorú utcán. A szellemet minden tornyos kastélyban ittfelejtették, nem vitték magukkal az új dinasztiák sem nyugatra, sem a hortobágyi kitelepítésre. Lengtek ezek a szellemek a kéményfüstökkel, pinceszagokkal, padláslehelle- tekkel. Megültek az új barokk ablakcirádákon, tekeredő grádicsokon, a míni- ummal átfestett vaskapun és a spárgakerítéssel szétparcellázott kiskertek dáliáin. Szétparcellázták a virágoskertet, a szobákat, a konyhákat, a kéményeket, a hátsó és első kapukat, a ház alatti pincét, raktárakat és szeszfőzdét, a desztilláló csöveken mosott ruha száradt; egy falunyi sokaság nyüzsgött a ludwi- gos kastélyokban a pincétől föl egész a padlásig, s ha hátul fűtöttek, elől is dőlt a füst, ha alul kozmáit le valami, fölül is égett szag volt, ha a szélső albérlő emelt el valamit, a belső társbérlőnél is dörömbölt a rendőr. A kerítést még elborították a régi ültetésű orgonák, félig takartak mindent, de a hangok utat találtak maguknak; ó, szerettek a kastélyban énekelni nagyon, férfi, női és gyerekhangok szálltak a hagyma és káposztaszaggal, zörögtek mindenféle konyhai edények, csattogva ráztak egyet a kimosott holmin, mielőtt a drótra terítették, és Zsong a folyó, a bendzsó remeg / Vörös zászlót visznek a négerek, és A nép te vagy, a fiatal büszke erő / Üdvözlégy, üdvözlégy Moszkva, szakadjon rád az ég. A sarokkastély pincéje a Pala utcába nyílt, amely a Koszorú utca alatt húzódott, mint egy kidöntött tekergő kályhacső; kétoldalt szűkültek és tágultak a bekormozódott mészkőfalak, s az utca végén meredeken megugrott az úttest, mint egy 45 fokos könyökcső. A pinoe ajtaja is barokkos volt, s az ajtón és alacsony ablakokon lyukakat fúrtak a kályhacsöveknek. Lélegzett, fújtatott az egész Ludwig-kastély, s olyan szagok lengték körül, mint magát a szuszogó ördögöt. És keringtek körülötte az ittfelejtett, kiszabadult lelkek, 193
