Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 1-2. szám - Erdész Ádám: Für Lajos: Hol vannak a katonák...? (kritika)

politikának, kiváltképp a kultúrpolitikának nagyon felkészülten kell várnia a remélhetően hamarosan elkövetkező időt.

A múlt és a jelen tragédiáit idéző írásokat e kötetben a Bartók- és Kodály-esz- szé ellenpontozza. Róluk szólva a példát állítja középpontba Für Lajos, azt az erőt, ami segít „megtartani magunkat tér és idő dimenziójában: a történelemben.” Bartók és Kodály személye a szerző számára kétszeresen példa: mert műveikben egyszerre van jelen a magaskultúra és a népi kultúra, a történelmi hagyomány és a korszerűség, az európaiság és a magyarság. Ugyanúgy modellértékűnek tekinti a szerző életüket s a vállalt szerepet, amely a nemzet számára etikai mércévé s egyben mozgósító erővé vált. A magyarsággal azonosuló, példázatossá emelkedett sorsokat követő írásoknak egyetlen pontjához kell — megítélésem szerint — kérdőjelet illeszteni. A századforduló — tágabban a dualizmus — értelmiségét Bartók- és Kodály-idézeteken keresztül mindkét írás súlyosan elmarasztalja, mint a társadalomnak olyan részét, mely idegen, s szemernyi fogékonyság sincs benne a nemzeti művészet iránt. Kodály még sarkítottabb megfogalmazásában: „... értelmiségünk «-kivetkőzött a magyar nyelvből, elidegenedett a magyar zenétől« ... Műveltsége ennélfogva »nem a népkultúrából fejlett, szerves és homogén kultúra, hanem innen-onnan összekapkodott mozaik, a magyar és idegen elemek kellő egyensúlya nélkül. Nyelve: a nép és a régi irodalom gyökeres nyelvétől elidegenült, már csak külsőségekben magyar, lényegében fordításnyelv...«” Ezek a sommás minősítések aligha helytállóak. Ez a dualizmuskori intelligencia építette ki a magyar kultúra polgári intézményrendszerét, amely éppen a nemzeti kultúra mélységben és térben való kiterjesztését szolgálta. Tekintve hogy egy nagy ütemű átalakulás időszakáról van szó, a kultúra korábbi egysége természetes módon bomlott meg, hogy bizonyos idő elmúltával kialakuljon egy új típusú szerves egység. A Bartók által 1905-ben nemzetietlennek minősített budapesti intelligencia következő generációjából került ki az egyik réteg, amely a legfogékonyabban reagált az ő művészetére.

*

Für Lajos gondolatokat és érzelmeket egyaránt megmozdító történelmi esszéi szervesen illeszkednek a magyar közírás legmarkánsabb vonulatába. Abba a vonulatba, amely protestáns prédikátorokkal indul, a reformkor nemzetnek és liberalizmusnak elkötelezett tollforgatóival, a népi írókkal, a kisebbségi magyarság szószólóival folytatódik egészen napjainkig. Ezen irányzat jeles képviselőit mindig a közösség szolgálatának etikai parancsa késztette megszólalásra. Ha a múltat idézték, akkor is a jelenhez szóltak, ha a veszedelmet, a mélységet mutatták meg, akkor is mozgósítottak, összefogásra és ielegyenesedésre sarkalltak. Amiképpen Für Lajos írásai is szellemi immunitást adtak, s mozgósítottak abban a korszakban — amely éppen lezáródéban van.

185