Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 1-2. szám - Erdész Ádám: Für Lajos: Hol vannak a katonák...? (kritika)
nyok fejlődéséről, pontosabban visszafejlődéséről. Az áttekintés teljességre törekszik, épp ezért egy, a feldolgozásból hiányzó területet meg kell említeni. A vizsgálódásból kimaradt a filozófia. Balázs Sándor munkáinak feltétlenül kellett volna néhány sort szentelni, nem is beszélve Bretter Györgyről. Hiszen az ő munkásságának, a személyéhez kötődő iskolának a hetvenes évek erdélyi magyar tudományos életében kitüntetett szerepe volt. Az egyes részterületek bemutatása során világosan kirajzolódik a kisebbségi tudományművelés visszaszorításának módszere. Először a magyar nyelvű természettudomány bázisait szüntették meg. Ezt követően megkezdődött a humán tudományok műhelyeinek felszámolása. Első lépésként a kutatóintézetek nemzetiségi részlegeit olvasztották be, vagy a létszámukat apasztották minimálisra. Majd az egyetemek és főiskolák magyar nyelvű tanszékei kerültek sorra. A folyamat eredményeként a magyar tudományosság intézményrendszerének első és második vonala elsorvadt. Maradt a harmadik vonal, a szerkesztőségek köré csoportosultak kutatók, általános és középiskolák tanárai végeznek kutatómunkát szabad idejükben. Ám jelentékeny tudományos munka elképzelhetetlen intézményrendszer, adatbázis, a feldolgozás modem technikai eszközei nélkül. Kiváltképp, hogy párhuzamosan összezsugorodtak a publikálási lehetőségek is. A másik sokrétűen dokumentált tendencia az értelmiségi réteg elvékonyodása. Ahogy csökkent a magyar nyelvű oktatási központok, kutatóhelyek, művelődési intézmények száma, úgy esett vissza a magyar központok értelmiségi befogadóképessége. Für Lajos elemzése megerősíti a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon egyetlen megjelent kötetének lapozgatása során támadt benyomást: a hetvenes években az erdélyi kulturális központokban a „fényes szelek” idején érkezett népi értelmiség reprodukálta önmagát — szűkítetten természetesen. A vidéki értelmiség gyermekei nem színvonalas líceumokba, hanem szakiskolákba kerültek. A falvakban cseperedő gyermekeknek meg kell elégedniük a szakmunkási végzettséggel. Pedig az erdélyi elit- értelmiség tradicionálisan a kisvárosokból, a falvakból induló fiatalokkal erősítette sorait. Mára ez az erdélyi fejedelmek koráig nyúló hagyományos mobilitás gyakorlatilag megszűnt. Für Lajos írása 1980—81-ben készült, s 1983-ban jelent meg. Azóta az erdélyi magyar tudomány kicsiny szigeteinek egy része is elmerült. Az önazonosságot tápláló kultúra újabb és újabb részei törnek le. A tarthatatlan helyzetbe került értelmiség egy része a menekülést választja. S e ponton kíméletlenül rá kell mutatnunk a magyarországi politika, elsősorban a kultúrpolitika felelősségére. 1978-ban Demény Lajosnak még módja volt arra, hogy az Akadémia keretében nemzetiségi tudományos kiadó létrehozását indítványozza, hogy a nemzetiségi történészképzés újraindítását szorgalmazza. E törekvések Magyarországról semmilyen hivatalos támogatást nem kaptak, sőt a „felvilágosultnak” nevezett kultúrpolitika korifeusai tudomást sem vettek róla. Jellemző, hogy a Für Lajos most idézett írását is magábanfoglaló terjedelmesebb tanulmány nyolc évig nem jelenhetett meg. Hogy miként ítélte meg ezt a hamis realitásokra hivatkozó magatartást az erdélyi magyar értelmiség, azt jól tudjuk. .......milyen anya az ilyen?! Az, aki évtizedekig beléfojtja legjobb fiaiba is a s zót?” — tette fel a kérdést valaki Erdélyből a Nemes Balázs név mögé húzódva. (Hitel, 1989/14.) A múltat nem vezeklésképpen, önnön lelkiismeretűnk nyugtatása végett kell felidézni — a mulasztást úgysem lehet pótolni már —, hanem azért, hogy jól felkészüljünk a jövőre. Für Lajos esszéjének ez a kimondatlan, de nagyon is jól érthető célja. A romániai magyarság 1920 utáni története egyre hosszabb és egyre kegyetlenebb szorongattatások, és rövid enyhülési periódusok sorozata. A nemzetközi politika erőterei által befolyásolt enyhülések idején az erdélyi magyarság imponáló módon — bár az előző pozitív szakasz szintjét el nem érve — szervezte újjá szellemi életét. Minden bizonnyal most is be fog következni egy lazítási időszak, ám a talpra- állás minden eddiginél nehezebb lesz. Minden korábbinál módszeresebben szétzúzott iskolahálózatot, és kulturális intézményrendszert kell a lehetőségeket legoptimálisabban kihasználva újjáépíteni. A múló idő, az exodus alaposan meggyengítette azt az értelmiségi réteget, amely majdan ezt a munkát végezni fogja. A magyar 184
