Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 1-2. szám - Géczi János: Ladik Katalin: Kiűzetés (kritika)

GÉCZIJÁNOS Ladik Katalin: Kiűzetés Ladik Katalin lírájáról illett és illik tudni — még akkor is, ha eddigi kötetei rend­kívül kis példányszámban kerültek kiadásra (pl. a legjelentősebbet, az Ikarosz a metrónt nyolcszáz példányban jelentette meg a Forum), még akkor is, ha szövegei­nek többsége nem kerülhetett hazai olvasói kézbe. Alkotónk, lényegében a mai napig rendkívül ellentmondásos s viszonylag élénk kritikai fogadtatásban részesült. Versei­nek többségét fanyalogva vagy értetlenül fogadták; extravagáns költészeti bemutató­it — egy-egy kis egyetemi klubban — pedig rendkívüli és hangos érdeklődéssel. Ami gyakran a kísérleti, fonikus-szcenikus költészeti akciók látványának és megvalósulá­sának szólt, és nem a csöppet sem könnyen megragadható esztétikai teljesítmény­nek. A bennfentesek szerint Ladik Katalin — Symposionos társaival együtt — a hatvanas évek végétől jó két évtizeden keresztül meg tudta azt mutatni, hogy milyen lenne a magyar költészet egy érvényes része, ha hajlandó és képes a kortársi euró­pai költészet hatásainak befogadására — vagy éppen — a megismerés után — az elutasításra. Ladik Katalin Kiűzetés című kötetével folytatódni látszik az a kiadói hagyo­mány, amely a határon kívül élő alkotókat kívánja a szélesebb olvasói réteghez el­juttatni, s amely vállalkozásban már megjelenhetett a felvidéki Tóth László, az er­délyi Szőcs Géza, vagy a jugoszláviai Tolnai Ottó költői gyűjteménye. A válogatott gyűjtemény azonban nemcsak a bemutatkozásra ösztönözheti a szer­zőt. Mint Ladik Katalin esetében láthatjuk, az eddigi életmű „leírható”, „könyvben rögzíthető” részének átszerkesztéséről — néhol versrészletek elhagyásáról — s jó- néhány munka kirostálásáról is szó lehet. Megnyerő az a költői nagyvonalúság, amely- lyel saját műveihez nyúlt az alkotó, s képes volt nem egyet — talán éppen nemze­déktársai kritikus iránymutatására — pontosítani, új szövegkörnyezetbe helyezni (ami jelentősen módosíthatja, amint módosította is az adott írások helyiértékét), még ak­kor is, ha úgy véljük, továbbra sem egységes az a lírikusi, illetve lírai image, ame­lyet Ladik — vélhetően erős tudatossággal — igyekszik magáról megteremteni. Az nem kétséges, hogy Ladik a jelentős kortársi költők sorába tartozik, de azt még nem sikerült bizonyítani, hogy sajátos és kivételes lenne. E válogatás, remélhetőleg meg­felelő összegzés, és kiindulási alapja lesz annak, hogy bizonyos görcsöktől megszaba­dulva, szemléletében és esztétikájában nem új, de befogadhatóbb és értelmezhetőbb, kevesebb ellentmondással küszködő poézis jöjjön létre. * Itt most nincs alkalom a köteten kívüli — bár annál talán jelentősebb — életmű-da­rabot elemezni: de a megjelent írások megközelítéséhez szükséges azt tudni, hogy La­dik a kevesek egyike, aki az interdiszciplináris és intermediális művészet felé halad­tában szerencsésen tudta beépíteni egész személyiségét, színész-voltát, és sajátos zenei affinitását. A konkrét, a fonikus és a happening-költészet olyan ladiki változatát dol­gozta ki, néha az esztrád-jelleget sem megtagadva — bizonyítják ezt előadásai, ak­ciói, hangfelvételei, és e tevékenységétől nem elválasztható nyilatkozatai — ame­lyek segítik behatárolni azt a teret, amelyre a papírlapon megjeleníthető költészete is vonatkozik — miközben azt a szellemi-poétikai indíttatást is képszerűbben meg­adja, amelyben létre kellett jönnie a jugoszláviai és a magyar avantgarde külön­böző megvalósulási formáinak és a ladiki változatnak. 178

Next

/
Thumbnails
Contents