Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 1-2. szám - Gömöri György: A bújócskázó költő (Szőcs Géza: Az uniformis látogatása; A sirálybőr cipő) (kritika)
GÖMÖRIGYÖRGY A bújócskázó költő (SZÖCS GÉZA: AZ UNIFORMIS LÁTOGATÁSA; A S1RÄLYBÖR CIPÓ) Szőcs Géza két újabb kötetéről szólva egy datálási problémával kezdeném, ami bizonyos fejtörést okozhat a költő majdani bibliográfusának. A kettő közül a külföldön, New Yorkban kiadott Az uniformis látogatása a korábbi; A sirálybőr cipőt a Magvető adta ki 1989 első felében. A „külföldi” Szőcs kötet címlapja dátumozatlan; hátsó oldalán ugyan azt olvassuk, a könyv készült „1986 augusztusa és novembere között”, annak kézhez vétele, valamint a Library of Congress lapalji iktatószáma arra engednek következtetni, hogy a kiadás éve mégsem 1986, hanem 1988. Tovább bonyolítja a dolgokat A sirálybőr cipő szellemes fülszövegét követő biblográfiai közlés, amely szerint Az uniformis látogatása 1986-ban látott napvilágot. Az egyetlen, ami fentiek alapján biztosan állítható, az az, hogy az alább tárgyalt két gyűjtemény (tucatnyi vers-átfedéssel a „külföldi” kötetből a magyarországiba) Szőcs Gézának a nyolcvanas években írt verseit nyújtja át az (egyetemes magyar) olvasónak. Az erdélyi születésű Szőcs Géza harmadik éve él Nyugaton. Nem önszántából hagyta el szülőföldjét, ahol 1981—82-ben az Ellenpontok című szamizdat- lapnak volt egyik szerkesztője, majd letartóztatták és négy évig rendőri felügyelet alatt állt. Amikor eljött Romániából, már három verseskötet állt mögötte, és előkészületben volt verseinek első budapesti válogatása. Ezeket az életrajzi tényeket, noha elég széles körben ismertek, nem árt újra elmondani, ugyanis a többi közt ezek indokolják a két újabb versgyűjtemény egymástól eltérő jellegét, illetve szerkesztési stratégiáját. Lehetséges, hogy segít a „Szőcs Géza-jelenség” megvilágításában is, jóllehet ezt a jelenséget más-más kritikusok eléggé különféleképpen értelmezik. Amiben talán mégis megegyeznek, az az eddig költői pálya megítélése: függetlenül az értékítélettől, itt sajátos kényszerpályát kell vizsgálnunk. Szőcs Géza (született 1953-ban) ugyanis nemcsak, hogy nem indult „politikus” költőnek, de (érzésem szerint) még csak nem is politikus alkat. Eszmék, ügyek és platformok helyett a művészet érdekli, meg a matematika, no meg a különböző természettudományok — vagyis a Szilágyi Domokoséhoz hasonló „enciklopédikus” érdeklődés munkál verseiben. Normális körülmények között dehogy törődne ő a társadalom igazgatásával, vagy a csoportérdekek kifejtésével. Csakhogy a körülmények Romániában már a hetvenes években sem voltak nyugat-európai értelemben „normálisak”, azóta pedig rohamosan eltolódtak egy olyan helyzet felé, ahol az alattvaló szinte tökéletesen ki van szolgáltatva az abszurd bürokrácia és egy paranoid, giccsesen megalomániás uralkodó klikk kényének-kedvének. Az a Szőcs Géza, aki a hetvenes évek közepén még ezt írta: „A vers olyan, mint egy ablakredőny, amelynek lécei a verssorok, átsüt közöttük a fény, s a roló mögött ott áll a költő és szárítkozilk”, aki korábbi verseiben áttételes, metaforikus és szimultanista módszerrel igyekezett megragadni a világ jelenségeit, a nyolcvanas években rájön, hogy nem bújhat ki a hallgatás felelőssége alól, megírja A házkutatók dalát, meg a Körözőplakát 166
