Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 1-2. szám - Szigeti Csaba: Transz (Zalán Tibor szabálytalan szonettjei és a destrukció esélye) (tanulmány)
Természetesen destrukció (lerombolás) és konstrukció (felépítés) inverz: F2----------> T„----------->Fi; m ivel a rombolásnak is létre kell hozni a szabályrendszerét, a destruált szonettből visszaalakítással el kell hogy jussak az eredeti (a 3—7. szonett esetében hipotetikus) alakzathoz, pre-textushoz. Amennyiben nem tudnék eljutni, ez annyit jelentene, hogy a) vagy a transzformációs műveletek nem vonhatók szabályok alá, vagy b) az előfeltételezett kiindulási forma rekonstruálhatatlan (mert valószínűleg nem létezik). A továbbiakban Zalán Tibor szonettciklusának transzformációs eljárásaihoz szeretnék — nem szigorú logikai rendben — néhány megjegyzést tenni. Előbb a teljes ciklusról általában. A 1111111 szabálytalan szonett ciklus egyes darabjainak egymásutánisága a transzformáció hatása szempontjából világosan irányított sorozatosságot mutat. Az (I) még viszonylag kevéssé távolodott el a tradicionális szonett grafikus képétől, a (II) már erőteljesebben, a (111) még erőteljesebben... és így tovább, egészen a (1111111)-ig. Az eljárások szempontjából, abból, hogy a műveletek milyen típusba tartozóak, szintén tisztán tagolódik a sorozat: 1 + 3 + 3. Az első darab kitüntetett művelete a sorösszevonás (ez a ciklus kiindulási pontja, itt még épp csak megkezdődik az eltávolodás az előfeltételezett formától, azaz ez a szöveg adja meg a kötelező és egyértelmű formális visszautalást az Ft-re, az előfeltételezettre); a következő három szöveg az olvasási irányok egyre erőteljesebb eltérítésére és megzavarására épül (a (111) és a (1111) a grafikus tagolás szempontjából már közeledik a kaotikushoz, mert egyre inkább eltűnőben van a lineáris szekvencialitás); az utolsó három darab egyrészt beépülni hagyja a transzformálásba a mechanikus szövegközvetítő eszközöket (írógép és nyomdai szedőgép), másrészt az elrendezésben geometrikus elveket érvényesít. A tipografizálási eljárások történetéhez annyit, hogy a (11)-hoz hasonló ’széttipografizálás’ már az első kötetben megjelent: sorszinten a Mária-ősz című versben, strófaszinten A Kormos fekhelyei című költeményben, a harmadik kötet csak elmélyíteni igyekszik az elsőben már jelenlévő verstechnikát. Vizsgáljuk hát meg ezeket az eljárásokat, műveleteket! Vegyük sorra az egyes szövegeket! (1) A Bulgakov-reminiszcenciákat (v. ö. Margit — Margarita) tartalmazó szonett octavája a keresztrímelés (pontosabban: imbrikációs rímsorozat) segítségével (ababcdcd) négysorossá alakul át, az eredetileg páratlan sorok rímei „belső rímek” lesznek, a 20 szótagos gólem-sorok rímei pedig páros rímek (aabb), mindez a standard keretező (abba) rímsorozattal szemben. Ez az eljárás a sextettnél hoz érdekes eredményt. Az (1) tagolásában itt tér vissza a kétszer hármas szerkezet helyett a ke- resztrímes sorozat variációs formában (xaxa): emlékezzünk rá! ez a négysoros képlet a leggyakoribb Zalánnál a rímes-szótagszámláló regiszterben. Az 1979-es sorbeosztás is érdekes: aló aló bio clo clo bio. A sextett rímképlete itt periódusos sorozat (001, két azonos és egy különböző esemény), a tradicionális szonettbefejezés tehát már ekkor periódusos jellegűvé alakult át. Az aab ccb a magyar költői hagyományban nem más, mint az ún. Balassi-minor (igaz, a magyar szonetthiány századaiból, a XVI—XVII. századból 10-es szótagszámú változatát nem ismerjük, a periódusos forma — mivel a periódust tekintették sornak — a kevés (3—6) szótagból álló rövid sorokat kedvelte). Az (1) az eredeti sextett betördelésében is igazodik egy adott magyar periódusos tipográfiai hagyományhoz. A kétperiódusú Balassi-strófát (a6a6b7 c6c6b7) 1636-os kötetében 2 versében is így tipografizálta Nyéki Vörös Mátyás (az A’ véghetetlen Örökké-Valóságról és az Aeternitas. Örökké-Valóság című költemények kiadva: Régi Magyar Költők Tára XVIII. század, 2. kötet, sajtó alá rendezte Jenei Ferenc és mások, Akadémiai, Bp., 1962, 233—239): Fi -----------» T„-----------*• F2 1 61
