Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 1-2. szám - Szigeti Csaba: Transz (Zalán Tibor szabálytalan szonettjei és a destrukció esélye) (tanulmány)

gén az inkább szabadvershívő esszéíró enyhe iróniával arra a victor hugo-i forradalomra utal, amelynek során az Hernani szerzője a két félsorra tagolódó (1 cezúrás) sort 2 cezúrával három részre tagolta: első lépésként eltüntette a hatodik pozíció utáni szünetet. Tettére ugyan szabályos kultúrális botrányh adj árat volt a válasz, de a cezúrát igen, e tettet magát már nem lehet többé megsemmisíteni. Mintegy zárójelben jegyezzük meg, hogy ma már igazságot szolgáltathatunk a megbotránkozók- nak is: kialakítható olyan mai koherens szemlélet is, amely felől nézve a kétcezú- rás alexandrin valóban szentségtörés és világbotrány.

Az hugo-i és eddig még (Nemes Nagy szavaiból is ez derül ki:) ’szabályos’ formaváltozás folyamata, a forma dekompozíciója, átszerkesztése azonban — mint általában az egész hagyományos francia metrika — 1870 körül katasztrófába torkollott. Jacques Roubaud datálásával: „A katasztrófa időpontját majdnem pontosan megjelöli egy költemény, amely néhány hónappal a Kommün bukása után íródott. Rimbaud egyik költeményéről van szó, amelynek kezdete: »Qu’est-ce pour nous, mon coeur..(J. Roubaud: La destruction de Valexandrine, in: Change de forme: biologies et prosodies, dir. J. P. Faye és J. Roubaud, I. kötet, Paris, 1975. 47.). A rim- baud-i mozdulat a francia költészet (az ő számára: a költészet) központi formájának, tengelyének, Racine nyelvének a destrukciója, lerombolása, ezen keresztül egy egész világrend szétrobbantása, totális anarchia (a háttérben az apokalipszis bizonyosságának ideológiájával). Bár tradicionális alexandrin Rimbaud óta is írható, e vers az alexandrin történetének eszmei végpontját jelenti. A destrukció vagy lerombolás vagy összezúzás vagy felrobbantás 1870 óta igen kiterjedt és igen fontos költészettörténeti jelenséggé vált, poétikai szempontú vizsgálata roppant izgalmas és megkerülhetetlen feladat. A vázolt alexandrin-jelenség analóg az amerikai Charles Olson és mások drasztikus törekvéseivel a hagyományos angol jambikus verssor összezúzására, stb.: úgy tűnik, a modern verscsinálás egyik nagy vonulata rombolástörténet. Tegyük hozzá: ez csak a crise de vers-helyzetre adott versesztétikai reakciók egyik pólusa (a másik pólus a versesség és a tradicionális formák újraállítása, a költészet újraalapo- zása a versesség talaján — pl. Louis Zukovsky, Richard Wilbur). A destrukció a formaváltozások radikális válfaja, az egyik lehetséges viszony egyrészt a tradíciók közvetítette formákhoz, másrészt a versválság állapotához és (tágabban:) a szociális krízishez. Míg a dekompozíció a formális hagyomány átmentésére törekszik, addig a destrukció a folytathatatlannak, ellehetetlenültnek, kiüresedettnek tűnő formák, a hagyományos rendszerek felrobbantására tör.

Különösen tanulságosnak ígérkezik a formaváltozások tanulmányozása olyan költői alakzatok esetében, amelyek igen szigorú szabályrendszer alapján épülnek fel: a kötöttség tekintetében kétségkívül leginkább számbajöhető formánk a szonett. Az a szonett, amely már a modernizmus kezdeti időszaka, a XIX. század közepe előtt számos módosuláson ment át, amely később nem vonhatta ki magát a vers általános válságának hatása alól (gondoljunk az ún. szabad szonettekre) s amelyet nálunk a Babits-nemzedék eléggé lestrapált (a nyugatosok szonettjeinek formálisan leépült elemeiből készített ragyogó Somlyó György-mikrociklus ezt töményen mutatja meg: Másodvonalbeli nyugatos költők szonett-versenye a Balatonról az 1976-os Épp ez című kötet 90—91. oldalán), és már dekompozíciójának, sőt automatizálásának is van jelentős magyar hagyománya (elsősorban Szabó Lőrincre és Tandori Dezsőre kell utalnunk). Igaz-e, hogy megérett már a pusztulásra? destruálható-e, lerombolható-e a szonett? megengedi-e a struktúrája? és magyar nyelven ki(k) tette/tették ezt meg? milyen eljárások segítségével, milyen poétikával, milyen költészet-ideológiával?

2. STRÓFA: KRONOLÓGIA — IDEOLÓGIA — KONTEXTUS

A jelen tanulmány tárgya egy formai szempontból joggal különösnek nevezhető, 7 műből álló szonettciklus. A ciklus Zalán Tibor 1984-ben megjelent harmadik verses- kötetében, az Opus n3: koga címűben olvasható a 133—139. lapokon. Előzetesen idekívánkozik két megjegyzés: egyrészt hangsúlyozni szeretném, hogy a dolgozat lehe157