Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 1-2. szám - Kabdebó Lóránt: Kozmikus bukolika (esszé)

De hallgassuk csak a Fairy Spring sugallatát. Szabó Lőrinc a Tücsökzene néhány versében a szeretkezés metafizikáját éli át, Weöres ebben a műben a csodás kinyílás eseményében ünnepli az aranykort, amelyet mindnyájan megnyerhetünk, ha a csodát életelvvé varázsoljuk: „Ámor mondja: Boldog, aki az élet minden állapotában ugyanúgy küzd, sért, haragszik, mint az első egyesülésben: folyton a bizalom perceit éli, az ős-örök Aranykort”. Azt hiszem, ezzel igazolódik az antik jelző. A testeknek egyessége. De Weöres nem áll meg itt; felfedez-megidéz ebben az idilli jelenetben valami mást is, lehet, hogy Kelet ihlete kellett hozzá, én mégis a keresztény világot érzékelem benne. Az V. részben. Idézem a teljes szöveget.

„Ámor mondja: — Engesztelő máglyatűz minden bántalomért és bánatért: ez a két szeretőnek rohama egymás ellen, valamennyi gátat áttörve, csak egy lassítja: akaratlan kímélet a másik iránt, ő maga sem tud róla. De párja semmitől sem szenved inkább, mint éppen e kímélettől, pedig benne is ugyanez lakik. Végül a kettő eggyé olvad, és mégsem egy: nem marad más feloldatlan, mint ez a tétova mozdulat: fátyol-vékony, mégis páncél-erős határ mindörökre; titok, melyben az irgalom a szerelemnél is hatalmasabb. Ez a pillanatnyi megingás, parányi késlekedés veti borúba, viszályba és szenvedésbe a világot; mégis nélküle a szerelem mindent rögtön elhamvasztana, tüzét az érzéketlen porszem se bírná — mondja Amor.”

Akkor, amikor a kortárs irodalom a diszharmóniát hangsúlyozza: egyrészt Németh László (éppen regényeimbe emelve) szembeállítja az irgalmat a szerelem erotikájával, másik oldalon pedig, a nyugati világban — ezzel ellentétben — a szexuális forradalom néven emlegetett szemléletváltozás — tagadás és lázadás egzaltáció- ja — zajlik, amikor még egy Szentkuthy magatartásképletében is a keresztény hagyomány megkötő erőként ellenpontozza a világ erotikus átélését, — akkor Weöres a szexualitás születésének, a test kinyílásának apoteózisában harmonikusan megtalálja a keresztényi létezés archetipikus meghatározottságát. Az irgalom, a Prae etikájának kulcsszava itt beleépül, részévé válik a szexuális kapcsolatban megszülető idilli emberi létállapotnak. Ezáltal Weöres a harmonikus létezés nagy varázslója: a keresztény korszak antinómiáját természetes magátólértetődéssel fogadja el. Egyszerre, egyazon mozdulattal szeretkezik és imádkozik.

Joyce az ember mindennapi életében fedezte fel a héroszi kalandok jelenlétét. Weöres a jelen embere számára is érvényessé teszi a metafizikus élményeket. Méghozzá a legmindennapibb ténykedésében. „Csak” azáltal, hogy e ténykedésnek rangot, hangsúlyt ad. Arra ébreszt rá, hogy minden mozdulat, amit teszünk, az egyrészt az emberi rítus része, másrészt ezáltal minden egyes ember minden egyes mozdulata ontológiai meghatározottságú, önmagunk méltóságáért harcolunk, ha tetteink rangját önmagunkkal elismertetjük.

ö azzal a rácsodálkozással néz szét minden versében, amellyel a tudatára ébredt ember először tekinthetett világára. Amikor felbontotta a látványt és nevet adott a tárgyaknak, rögzítette a jeleneteket, kereste a kapcsolódást ebben — a tudat rávetett fénycsóvája előtt — hirtelen felbomló világban. A hajszából, amely a modem emberre rászakadt, ő tudatosan lép az időn kívülibe. A tettben nem a lezajlás, de a mozdulat érdekli, a jelenetben nem a történet, de a katartikusan megszülető ember. ö nem a törvénykönyvvel érkező Mózes, de a táncoló Dávid.

*

Ha nemcsak egyes versét nézzük, hanem a kompozíciót, amelybe alkalmanként belehelyezi az adott költeményt, — sajátos alkotáslélektani tanulságot is levonhatunk. Az Antik eclogát (a Fairy Spring darabjaival együtt) egy évtized múlva tematikusán szerkesztett válogatott verseinek kötetében, a 111 vers címűben a 10 vers a szerelemről ciklusba építi. A háborút követő kötet, A szerelem ábécéje Ajánlásával indítja a sort, beleépíti a Grádicsok éneke ciklus tengelyéből ismert, a szeretkezés rítusát rögzítő Kettős szobort, a Merülő Saturnus kötetből pedig a Carmina Mys- tica című, középkori örmény szerzetesnek „tulajdonított” énekciklussal zárja: A lélek éjszakája címmel. Bata Imre (akkoriban Weöres kötetösszeállításainak segítő148