Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 1-2. szám - Kabdebó Lóránt: Kozmikus bukolika (esszé)
KABDEBÓ LÓRÁNT Kozmikus bukolika 1964. május 24-i dátummal levelet kaptam Weöres Sándortól. A levél megértéséhez néhány emlékeztető adat kortársaimnak, és magyarázó szó tanítványaimnak, akik akor még nem is éltek. Ekkor jelent meg a Tűzkút, Weöres költészetének egyik legjelentősebb állomása, egyszerre — külön kiadásban — Párizsban és Budapesten. Benne a Fairy Spring című versciklussal, melynek VI. számú, disztichonban készült darabját akkortájt közli az Üj Írás című, még eléggé újkeletű folyóirat, — óriási országos fölháborodást kiváltva. A prüdéria elszabadult, majd elsöpörte szerzőt és szerkesztőt egyaránt. Napokig csengett a telefon a szerkesztőségben — mondják — és hangok csak any- nyit ordítottak bele: „Ecloga”. (A kontraszt kedvéért: épp nemrég, Pécs sétálóutcájában az antikváriumban látom viszont e versciklus új, illusztrált kiadását, nemhogy senki nem botránkozik meg ma már, de még csak el sem kelt. Igaz, borsos ára miatt.) Az 1956-os válogatás, A hallgatás tornya óta a Tűzkút volt az első megjelent új Weöres-kötet. A költő nem tartozott a kultúrpolitika kedveltjei közé. Bárha egyre többen próbáltuk — így-úgy — tudatosítani, hogy személyében egyik legnagyobb élő költőnket tisztelhetnénk. Magam részéről a folyóiratban, amelynek sokáig versrovatát szerkesztettem, szinte mindegyik számban közöltem ekkoriban egy-két Weö- res-verset. Ezúttal, az idétlen országos felháborodás szelét is igyekeztem a jó ügy vitorlájába fogni. Ha mindenki beszél az Antik eclogáról, akkor könnyűszerrel tudok közönséget szerezni, akiknek — így csapdába csalva őket — a nagy költőről beszélhetek. Jó színészek nagy verseket mondtak (például a teljes Istár pokoljárását), egy mondat el is hangzott az inkriminált versről, — aztán sok érdeklődő embernek méltó tálalásban bemutattuk Weöres Sándor pályáját. Mindezt megírtam az általam személyében még nem ismert költőnek, elküldtem a helyi lapok hasonló értelemben fogant sajtóvisszhangját, jeleztem, sajnáltuk, hogy végül is nem tett eleget meghívásunknak, és nem vett részt a — mondhatom — méltó üneplésén. Erre érkezett a válasz: Kedves Kollégám, megbocsásson, hogy egy hónapos késéssel köszönöm meg értesítését a szerencsétlen vers körüli boxmeccsről. — Tulajdonképpen vers-részlet, s az egész vers, ahogy a „Tűzkút” kötetben megjelent, már nem ilyen olcsó diákcsemege, melytől százezer kispolgár egyszerre versolvasóvá és megfellebbezhetetlen hozzáértővé válik. Jobban szeretem a nem konkrét, lebegő, megfoghatatlan verseket: mert aki beléjük akar hatolni, fel kell hogy ajzza az intellektusát, fantáziáját, intuícióját, teljes emberi regiszterét. A sokat kárhoztatott „érthetetlen” verstől, ha valaki mégis meg akarja érteni: gazdagabbá lesz az olvasó, fel kell, hogy emelkedjék. De az a nyomorúságos konkrét vers nem dolgoztatja meg az olvasót, nem kíván tőle erőfeszítést, áldozatot, lefekszik neki, mint... Na hagyjuk. Azt hiszem, az idén még lesz alkalmam Miskolcra látogatni; feleségem ott akarja kezeltetni magát Petró Sándor doktor barátunkkal. Remélem, hogy beszélgetünk sok mindenféléről. Addig is köszönettel sokszor üdvözlöm Telesi Györgyit, Szekrényesit és a többieket. Minden jót kíván szeretettel Weöres Sándor 146
