Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 1-2. szám - Tornai József: A kerítés (Bohózat három részben)
BODZÁNÉ Ne üvöltözz már. Most mit üvöltesz, mintha éhhalál fenyegetne! BODZA (lecsillapodva tovább eszik, az asszony tátott szájjal nézi) Jó, nem üvöltök. De annyit mondhatnál, hogy: Jó étvágyat. BODZÁNÉ Jó étvágyat, (nyafogva) Jó étvágyat... Csak zabálsz, tömöd a majmot és elnézed, hogy nekem majd kiesik a szemem ... BODZA (ijedten fölugrik, odalép a kerítéshez) Hát te éhezel? Miért nem szólsz? BODZÁNÉ (elhúzódik) Mit gondolsz, miért akartam valamit áthúzni azzal a bottal? Adj enni, Bodza! BODZA Mássz át és azt eszel, amit akarsz. BODZÁNÉ (mosolyogva) Átmenjek? BODZA Gyere, na. BODZÁNÉ (átmászik a kerítésen, Bodza segít neki, majd a karjába kapja, körbefordul vele, csókolja, aztán a földre dönti; Bodzáné széttárja a lábát) Jaj, agyonszorítasz! BODZA (nem akar elmozdulni róla) Szeretlek! BODZÁNÉ (elernyed, Bodza elengedi, föltérdel) Huh, még az éhséget is elfelejtettem! BODZA (fölkel, igazít a keréken) Gyere, egyél, amíg van. De itt mindig van, csak dolgozni kell. BODZÁNÉ (fölpattan, odamegy Bodzához, esznek mind a ketten, aztán nagyot húznak a fiaskóból, Bodzáné megtörüli kezével a száját) Mi az, amit te itt csinálsz? BODZA (a kerék felé bök a hüvelykujjával) Ez? Ez gyár, fiam! műhely. Sok munka, de jól élek. BODZÁNÉ Fizetés? BODZA Ennivaló, lakás, ruha. Gyere te is dolgozni, beszerezlek. BODZÁNÉ Mikor? BODZA Most mindjárt, (csavar egyet a keréken, egy kulccsal ráüt a csőre, hogy csak úgy csöng) Így kell csinálni, látod? Próbáld meg. BODZÁNÉ (csavar egyet a keréken, a kulccsal ráüt a csőre, hogy csak úgy csöng) Ennyi az egész, ezzel vagy úgy oda? BODZA Te csak játszol, de nekem sokáig tartott, míg ilyen szépen tudtam csöngetni a csövön. Komoly tudomány ez, majd meglátod. BODZÁNÉ Hát a telek? Már nem is hiányzik? BODZA (szeméhez nyúl, átnéz a kerítés fölött) De, nagyon hiányzik. Néha azt álmodom, hogy palántákat ültetek és a tulaj rámszól, hogy nem úgy kell. Nem is volt olyan rossz az a tulaj. Állati okos ember volt. És látod, megesett rajtunk a szíve, mert nem küldte rád a kígyóit- békáit. BODZÁNÉ Nem volt rossz ott a telken, csak ne kellett volna annyit éhezni. De nagyon szerettem ott. A kígyókban-bé- kákban sose hittem. BODZA (fölugrik) És a kénkbően? A pokolban ? BODZÁNÉ Tudja fene. A bakkecskének van olyan orrfacsaró bűze, hogy a pokolban se lehet büdösebb. BODZA Ne-nem tudom, mi-mire gondolhatott a tulaj. BODZÁNÉ Ne törődj vele. Itt mindenünk megvan, nem éhezünk többet, és ami a fő: a tulaj sem parancsolgat. Innen már nem rúghat ki senki, (átöleli a férjét) BODZA Az biztos, senki sem akarja helyettünk forgatni ezt a redves kereket. A munka a mienk. A telek a tulajé volt, de itt a munka a mienk. BODZÁNÉ (férje ölébe hajtja a fejét, fölnéz rá) Szeretsz még? BODZA (elnéz a feje fölött) Hát szeretlek, de ... hogy is mondjam ... BODZÁNÉ (fölül) Micsoda? Nem szeretsz úgy, mint régen a telken, a kerítés mögött? BODZA Mondom, hogy szeretlek, de ... hogy is mondjam? ... Itt már nem kell éhezni, te is dolgozol. Más vagy, na. De az biztos, hogy szeretlek, (oda akar bújni hozzá) BODZÁNÉ (fölugrik, le-föl járkál előtte) Nem szeretsz. Azelőtt egészen másként beszéltél. Nem magyaráztál ennyit. BODZA (fölpattan, megy utána) Kénkő és pokol! Mondom, hogy szeretlek! (Kopogtatás hallatszik, odanéznek: bal oldalon ott áll egy magas, szakállas, behorpadt cilinderes, elrongyolt frakkos úr, mögöte ócska kék és fekete kezeslábasba öltözött kísérői; nagyon fáradtnak látszanak; beljebb lépnek, a két kísérő sóhajtozva leteszi a kezében tartott nehéz ládákat; Bodza és Bodzáné megrökönyödve nézi őket) VÁLLALKOZÓ ŰR Elnézést a zavará13
