Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 1-2. szám - Kemenes Géfin László: Az idegen mint múltóceáni légbúvár, célkereszt-időben (Endrődi Szabó Ernő költészetéről) (tanulmány)

„Ez már beszéd mondta károly” [[[De ezzel a „beszéddel” tulajdonképpen hova léptünk? Milyen ingoványos nemtalajra, metafizikai holtvágányra? Plátói dolgok ezek [még mindig]? posztkantiánus vagy posztmodern „fennkölt”? schlegeli progressive Universalpoesie? Hogy az írás valami előzőnek [csupán] [tökéletlen] üledéke, lecsapódása, maradványa, csökevénye? Ellentétben a szokratészi „szívbe vésett” tiszta beszéddel? Ami teljes és maradéktalan? Van ám hasadás a Leletben! mert: erudí- ció-bőség fér meg vállalt nyelvi szegénységgel (Pilinszky!); teljességigény közösködik férceit szövegdarabok halmazával; tagolt szerkezet keveredik önmaga dekonstruálá- sával; szigorú törvényszerűség-nit osztatik meg aleatóriával; értekező/leíró próza váltakozik vizuális rejtvényekkel; személyes emlékek nyelvi megjelenítése van ösz- szevagdalva különféle áthallásokkal stb. De mi az, ami nincs/van? Nincs túldeter- mináltság; nincs központi vezérlő egyéniség, Én, ego, Boss, Führer, és mégis van értelmi-érzelmi-etikai-esztétikai állandó (kaméleon); nincs stílusbeli brillírozás, talán nincs stílus sem, de van heterológiát összeíogó-egyben-kiengedő teremtés; nincs nyelvvel-hódítás, de nincsen nyalás sem!]]]

És van üzenet az olvasónak (mindenkori olvasónak? képzelt-ideális-de-mégis-mai magyar olvasónak? csak-az-olvassa-versemet-ki-ismer-engem-és-szeret olvasónak? stb.???) „így hát van ez a könyv ami nem az amit gondolsz róla hanem az ami mert a könyv sorsával megírja belső versét rólad rajtad áll hogy a tárgy leletté vá- lik-e kezedben hogy a lelet belső versed tárgyává válik-e” (így károly? er? ESzE?). így mindahányan. Hermeneutikus körzetesítés ez talán? A mindenkori nélkülözhetetlen olvasó képezi tehát a Lelet negyedik összetevőjét, de ennek a negyediknek a száma n, mert ahány olvasó, annyi olvasat. Ezért a könyv nem lehet kizárólag az ami (Károly sem tud mindent?!), mint ahogy a történet, a régész, s a kimondás sem „az ami”, nem azonos önmagával, hanem mindig „csak” azoknak nyelvet öltött másolata, szimulánsa, szimuiakruma. A darabok nem állnak össze, nem lehetnek hiteles adatok, nem azonosak történésük-lelésük helyével-idejével; de ezt károly is tudja, talán csak később, kibukkanva a darabok görgése-ütközése közben: „ha úgy gondolod hogy a lelet bekerül a létet szülő események vitrinébe hogy a megszervezett idő-cserepek fölmutathatnak valamilyen végső tanulságként valamilyen végső jelet tévedsz mondta károly” (88. o.) mert a „tanulság” (mondta károly) „sosem volt más mint maga a lelet mint az időgömbbé szervezett idő-cserepek” (uo.) Nincs tehát teljesség, nincs végérvényes magyarázat. A Lelet mottója kicenzúrázottan is jelzi: „a folytonossági hiány nem hibánk és nem erényünk”, azaz dirib-darab lelet ez, de ez nem eshet morális elbírálás-ítélethozatal alá, mert minden lelet eredendő természete ez. A „folytonossági hiány” a lelet töredékességére utal vissza, de mondanunk sem kell (bár azért ideírjuk), hogy ez nem valami későmodernista nosztalgika („Minden egész eltörött” [Ady], „Minden szilárd légnernűvé válik” [Marx]), ui. a régész nem tételez [hét] fel [komolyan] valami egész-séget, ami aztán mostra, a mi szegény (brühühü) korunkra valaminő kataklizma/sztrófa folytán (kapitalizmus?) szétforgácsolódott-darabokra hullott, hanem már mindig ilyen töredékes volt, még ha mi nem is olyan régen egésznek hittük-hitettük is. E paradicsomi-múltat-hazudás leépítése a posztmodem állapot (értsd: újabb adók a Nietzsche—TTeidegger-i hullámhosszon!) egyik ismérve; így a Lelet ízig-vérig posztmodern metapoézis. S azért is az, mert a Lelet bölcseleti, történelmi és költészeti alapanyagait nem összeömlesztve, vagy egyik műfaj uralkodásának alávetve, hanem sajátos egyensúlyban-feszültségben tartva jeleníti meg. De azért figyelem, kedves Károly! Az időgömbbé „szervezett” (nem inkább hányt-vetett-dobott? vagy szervezett-de-mégis-kockavetett?) időcserepek nyelvileg meghatározott egyedek, és mint olyan egyediségük nyelviségük nélkül nincs és nemlétező! A nyelv tehát nem jó/rossz kommunikációs eszköz, tiszta gondolkodás-adós-antenna, melyről a kisugárzott üzenetet nyelvfelvevő készülékével aztán lehallgatja a címzett (olvasóhallgató). Az ember nem ismer nyelvnélküli, nyelvelőtti állapotot; emberi mivolta éppen az, hogy sohasem „szótian”, hanem már mindig nyelvvel viselés (nyelvi and- rogin!) és a világ így sohasem „az ami”, hanem nyelvviiág, s bár esetünkben magyar, mégis „világnyelv” (s nemcsak azért, mert ESzE vagy er egy másik színeváltozása folytán Andrew Dee Seabow-ként is megjelenik). Károly 3-j-l leletösszetevője te124