Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 1-2. szám - Endrődi Szabó Ernő: Prohisztorikum; avagy a múlt fölszabadítása (tanulmány)
tanciákról azonban egyetlen szekularizációs folyamatként is fölfogható. Ez azt jelenti, hogy valamely lényegiséget mind kisebb és kisebb részérdekeknek, banalitásoknak, köznapi, helyi érdekű aktualitásoknak feleltet meg az emberi gondolkodás. Egyetlen példát említek csupán: az ősi, az időszámítás előtti második évezredtől ismert, használt, alkalmazott pentagramma, amely akkoriban az örökös haladás, a jó úton járás szimbóluma volt, századunk második felére, vörös csillag formájában egy agresszíven buta, primitív hatalmi törekvés és berendezkedés kiürült jelképévé vált. A szekularizációt tehát az embernek, az emberiségnek az ős-egységtől, az ősharmóniától való elszakadásaként, folyamatos eltávolodásaként kell értelmeznünk. Ha úgy tetszik: az „ isteni rész”, az „isteni lényeg”, az „isteni tudás” fokozatos-folyamatos elvesztéseként: az emberi élet elszegényedéseként, az emberi minőség elcsö- kevényesedéseként, az emberi tartalom kiürüléseként. Azt láthatjuk tehát, hogy a Természet és a Történelem, s az általuk létrehozott, bennük kialakult Emberi Kultúra univerzálisabb egységek részei, egyetemesebb törvények szerint működnek, mintsem azt partikuláris tapasztalásaink kalodájába zárt észjárásunk sejtetni engedi velünk. Eképpen pedig bízvást föltételezhetjük, hogy nem csupán a fizikai jelenségek körében fedezhetünk föl sűrűsödési/ritkulási állapotokat, folyamatokat, de a világtörténelemnek nevezett iszapbirkózásban is. Iszap- birkózást írok, mert éppen a régmúlt vizsgálata int arra, hogy mindaddig, amíg históriai gondolkodásunk képtelen megragadni az idő mélységeit átjáró globális trendeket, amelyek akár évtízezreket is átívelhetnek, addig ez a gondolkodás csupán a történelmi mikro- és mezostruktúrák megismerésére vállalkozhat. Ismét csak egyetlen példát említek! Mai ismereteink a történelmi mezostruktúrákról — például a Mediterránunk azaz nagyjából Dél-Európa, Észak-Afrika, Elő-Ázsia és a Kaukázus által határolt térség archaikus magaskultúráiról, amelyek hozzávetőleg az időszámítás előtti negyedik-harmadik évezred folyamán alakultak ki — eleve históriai képtelenséggé teszik a ma élő és alkalmazott, Jézus Krisztus személyéhez, születéséhez kötött kronológiát és periodizációt, az osztályharc vörös fonalának abszurditásáról már nem is beszélve. S ha már a Bibliát is érintettem: épp a biblikus hagyomány közli velünk, hogy Jerikó városa, falainak leomlása idején éppen kétezerötszáz éve volt lakott település. Ez egyszeriben — régészetileg is alátámasztottan — az időszámítás előtti hatodik-ötödik évezred tájékára vezet vissza bennünket. S ezen nincs mit csodálkoznunk, hiszen a Föld Emberi Világa, pár százezer évvel, s benne a tudatos és szervezett emberi élet és gondolkodás — mai ismereteink szerint — Jézus születése idejénél legkevesebb nyolc—tízezer évvel korábban jelölheti meg kezdetét. * Olyanféle történelmi látás- és gondolkodásmód kialakítására volna tehát szükség, amely elveti az egymást hierarchikus rendben követő „fejlődési” szakaszok elméletét, amely nem néhány évszázadot felölelő, a tárgyi kultúra és a társadalmi-termelési formációk változásaihoz kötött periodizációra épít. Az emberiség történelme — hiszen benne van a kifejezésben — elsősorban magának az Embernek, az Emberi Lényeg alakváltozatinak történelmi, s eme alakváltozatoknak csupán tárgyi vetülete a civilizáció — az anjjhgi kultúra adott korra jellemző állapota. A civilizáció története — bár szervesen összefügg vele — nem azonos a lélek civilizációjának történelmével; föltéve, hogy egyáltalán beszélhetünk ilyenről, hiszen épp századunk bizonyította, hogy a modern tárgyi kultúra s a teleologíkus gondolkodás birtokában és alkalmazásával, hogyan süllyedhet a lélek a Infernóba, a Konzlag-ok és Gulag-ok iparszerű emberirtásainak poklába. Innen, e korból, századunkból emelve ki a példát: olyan szellemiségre, olyan történelmi látásmód kialakítására kellene törekednünk, aminek számára nyilvánvaló, hogy a szvasztika NEM a fasizmus jelképe — ficamos formában, hátracsavart szárnyakkal is csupán a német nacionalizmusé, amely viszont birodalmi ábrándok- érdekek ideológiai máza volt csupán. (Vö: rőzseköteg, nyilaskereszt stb.). Ellenben 118
