Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 1-2. szám - Endrődi Szabó Ernő: Prohisztorikum; avagy a múlt fölszabadítása (tanulmány)

szamárcsődör alakjában tisztelt isten-képzethez vezető nyomokra, s hogy fölfedezhessük benne a kisázsiai Mitrához vagy Mithrászhoz hasonló tulajdonságokat. S minthogy valamiképpen, kisebb vagy nagyobb mértékben mindhárom alak összefüggésben van a férfi nemzőerővel, önként adódik a következtetés, hogy a végső, a legősibb forma egy interetnikus, patriarchális istenalak. Akár a görög Hermész- ről, akár az egyiptomi Thot-Hermészről kezdjük el lehántani a különféle képzet-lepleket, a végeredmény többé-kevésbé ugyanaz. Ha Thot-Hermészről szólunk: az, hogy az egyiptomi reliefeken íbiszfejjel ábrázolt istenalak — pontosabban a reá vonatkozó elképzelés — korábbi vagy későbbi az Izisz-Ozirisz hagyománynál; hogy valóban helyi istenségből — az egyiptomi Hermepolisz városában tiszteltből — vált volna egyetemes jelentőségűvé, ahogyan azt néhány kutató föltételezi; hogy alakja mögött az archaikus magaskultúrák kialakulásának korában élt, istenként tisztelt papi személyt sejdíthetünk-e vagy sem; hogy vajon ez az egykori pap írta-e a Tabula Smaragdinát, avagy az későbbi, a hellenisztikus kor terméke — mindez, tárgyunk szempontjából szinte mellékes kérdés. Ami fontos: Thot-Hermész három világosan elkülöníthető (Háromszor Nagy) képzet, tevékenység és képesség réteget ötvöz, jelenít meg egy jelképes alakban. Akár létező személyről, évezredekkel ezelőtt élt, a korabeli műveltség teljességét bíró pap fölfogásáról, akár különféle bölcselők vagy bölcselői iskolák egymást kiegészítő, egymásra épülő, világértelmező gondolkodás-folyamáról, pontosabban annak végeredményéről van szó, a lényeg ugyanaz. Mind Thot- Hermész, mind a későbbi, a hellenisztikus kor szülötte, Hermész Triszmegisztosz, mind a görögség körében tisztelt Hermész alakjában az archaikus, majdan az ókori Mediterránumban egymás mellett élő, egymást sok mozzanatban átfedő, a Krisztus előtti évezredek során alaptanításokká szublimálódott, különféle rokon és nem rokon etnikumokhoz kötődő őskori, de legalábbis neolitikus kultúrák, ősmítoszok, ős-koz- mogóniák és tehogóniák lényegülnek egységes felfogássá.

Hermész univerzális, az archaikus Mediterránum egész térségében ismert és tisztelt alakja tehát egyfelől valamilyen ősi patriarchális isten-képzet szekularizációja, másfelől a/egy pre-szinkretista gondolkodás eredménye. A szinkretizmus a szekularizáció ellentételezése, míg az eredményeként kialakuló összetettség, rétegezettség mindig is kedvez az újabb szekularizációnak, helyesebben a szekularizáció újabb szakasza bekövetkeztének. A sokféle feladat- és szerepkörű istenalak egyik vagy másik funkciója, egy-egy közösség vagy terület életében különös, kiemelkedő szerephez juthatott s ez idővel elhalványította, elhalványíthatta a többi tulajdonságát. Ebben az összefüggésben nem árt emlékezetünkbe idézni az istennév alapszavát, a hermát, ami nagyjában-egészében zártat, őrzöttet, nem megközelíthetőt jelent. A különféle, zömmel fallikus, olykor fonott méhkaptárra emlékeztető kőhermákat — ilyen áll például a Delphoi-ban, a Pythia-barlang fölött is — Thrákiától a kisázsiai Ióniáig, Észak- Afrikától a Peloponnészoszig széles földrajzi elterjedésben lelhetjük föl. Egy-egy ilyen soktulajdonságú, többféle jelképes megfogalmazásban ábrázolt istenalak esetében természetesen nem csupán a kultúrák, de az etnikumok szoros kapcsolataira — együttélésre, összeolvadásra — is gondolnunk kell; épp Hermésszel kapcsolatban nem árt emlékeznünk a görögség előtti Hellász egyiptomi gyarmatosaira vagy épp a kisázsiai Halüsz folyó vidékéről származó henét telepeseire.

*

Az emberi művelődés, mai, partikuláris keretek közé tört gondolkodásunk számára már-már felfoghatatlan időmélységekből bontakozik ki. Az időszámítás előtti, a régészet, a mítoszelemzés, a történelmi néprajz és még egy sor más tudományszak segítségével bejárható korok ősi emlékeitől napjainkig indázik a Létről és a Teremtésről való gondolkodás vonulata. S ez egyidős az emberiséggel, hiszen az emberi lét a kezdetektől transzmutációkban sokszorozza, örökíti át magát. Ezt a folyamatot a kultúra fogalmával jelöljük, hiszen a kultúra nem más, mint az emberi lét ki- nyilvánításának módja. Az ember gondolkodása az Emberről és a Létről, a szubsz117