Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 12. szám - Martos Gábor: "Egy kicsit mindenből kimaradt ez a nemzedék" (Beszélgetés Balla Zsófiával) (interjú)

exodust nem az állítja meg, hogy megtiltják az embereknek az elmozdulást; az csak tragédiákat szül. Az okokat kell nyilván megszüntetni, azért, hogy ne kelljen elmenni; ne legyen erre szükség. Az pedig rettenetesen hosszú. Mindenki maga tudja, mennyit vállal. Hogy vállalja-e végig, vagy sem. Ebben nem lehet senki igazán hős, ebben nem fér meg a hősiesség. Ezt mindenki maga dönti el. Most ezt részben a barátaim védelmében is mondom, akik közül sokan nagyon jól tudtak írni, nagyon jól tudtak dolgozni azután is, hogy elmentek. És hál’ istennek van olyan is, aki visszatért közülük. Tehát azért mondom, hogy az egyéni választásnak tág tere van. Ez jelenti azt a szellemet, amelyet mi valamikor képviseltünk: hogy szabad vagyok abban, amit választok, és vállalom. Ahogy merem állítani, hogy ennek a baráti körnek nincs olyan tagja, akit a talpnyalók, a hódolók között lehetne emlegetni; erre azért felhívom a figyelmet! És ezért bizony nagyon meg kellett szenvednie mindenkinek külön-külön; az ittmaradóknak fokozottan. Ezt külön elmesélhetném, hogy ezt hogyan és hányszor olvasták a fejünkre, és milyen adminisztratív következményei voltak ennek.

Mindig fontosnak tartottam - nem merek többes számban fogalmazni -, hogy semmiféle erkölcsi zsarolásnak nem engedtünk, nem engedtem. Semmilyen irányból. Ahogyan soha nem írtam hódoló verset, úgy nem lehetett egyéb dolgokban se rávenni, hogy olyasmit csináljak, amit nem éreztem múlhatatlanul szükségesnek, vagy amit nem akartam. Egész egyszerűen jogomban volt valamire azt mondani: ezt nem. És ezt mindig vállaltam. Ennek meg is voltak a következményei, baráti körön kívül és belül. Hogy miért nem ítélem el a kivándorlókat... Hogy miért nem vándorolok ki... Hogy írásmódomban miért támogatom ezt az eszmekört, és miért nem fordulok szembe a másikkal... Miért találok egyszerre két táborban barátokra - teszem azt. Szóval itt rengetegféle felhívás, felszólítás, követelmény van. Már megszoktuk, hogy állandóan pártfeladatokat adtak íróknak, hogy hogyan legyenek erkölcsösek, és hogyan írjanak. Azt hiszem, hogy az én nemzedékem tagjainak sikerült valamelyest a személyi szabadságukat megörizniök ebben a pokoli diktatúrában, s azt hiszem, ez nem kevés; a szabadságukat és a tisztességüket. Na de eddig nem beszéltünk azért a lényegről. Az a kérdés, hogy ez a baráti kör... hogy ezeknek az embereknek — akik nemcsak irodalmárok voltak, ezt szeretném hangsúlyozni; sok a zenész, a pszichológus, a rendező, sokféle ember; Cselényi László az egyik, körünk egyik leke volt, a szellemét ő adta furcsa módon sokszor ennek a körnek az a kérdés, hogy sikerült-e értéket, irodalmi értelemben vett értéket létrehozniuk. Ennek a megítélése nem az én feladatom; én legfeljebb a többiek teljesítményéről nyilatkozhatok. Azt hiszem, ma már nem kell a neveket sorolnom arra nézve, hogy filozófiában, költészetben, elméletben, szociológiában, prózában a nemzedéktársaim mit nyújtottak; vagy zeneszerzésben. Az biztos, hogy a kritika módszeresen megkerülte ezt a kérdést: legjobb esetben elhallgatta, máskor lekicsinyelte, üldözte. Az adminisztratív módszereket már említettem, az állástól való megfosztást, meg a díjak megvonását... Furcsa módon ez nemcsak a hazai kritikával történt így. Az, hogy itt történt egy értékszempont-közvetítés, egy értékrend-átvétel, az kétségtelen, de érdekes módon Magyarországon is azok a fiatal irodalomtörténészek, kritikusok, lapszerkesztők figyeltek fel erre az irodalomra, erre a vonulatra, erre a gondolkodásmódra, s erre a bölcseletre - mert hiszen itt közülünk sokan elméleti emberek; irodalomelméletben is születtek jelentős munkák -, szóval azok figyeltek oda, akik maguk is ellenzékben voltak az elmúlt évek Magyarországán. Akkoriban nem volt még MDF-SZDSZ vita, egyformán írtak és dolgoztak és aláírtak és szamizdatoztak, és mi egyforma buzgalommal és figyelemmel követtük persze nemcsak ezt, hanem mindig a szépirodalmat is. Nem merültünk jobban bele a politikába, mint más nemzedék, de azt hiszem a kettő normálisan és erkölcsösen kapcsolódott egybe; ha egyáltalán lehet ebben az esetben ilyesmiről beszélni.

1050