Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 12. szám - Martos Gábor: "Egy kicsit mindenből kimaradt ez a nemzedék" (Beszélgetés Balla Zsófiával) (interjú)
MARTOS GÁBOR „Egy kicsit mindenből kimaradt ez a nemzedék” BESZÉLGETÉS BÁLLÁ ZSÓFIÁVAL 1968-ban a második Forrás-generáció olyan illusztris képviselőinek jelent meg Forr ás-kötete, mint Csíki László, Farkas Árpád, Kenéz Ferenc. És ugyanebben az évben szinte berobbant az irodalomba egy akkor tizenkilenc esztendős, elsőéves zeneművészeti főiskolás lány is a Forrás-kötetével: ez voltál te, Bállá Zsófia. Ezután eltelt hat év, mire jelentkeztek azok a harmadik Forrás-generációs költők- illetve közülük elsőként Szőcs Géza -, akiknek a szellemi körét próbáljuk meg közösen feltérképezni ezekben a beszélgetésekben. Te többször is azt nyilatkoztad- és munkásságod is arra mutat -, hogy te magadat nem a veled együtt indultak generációjához, hanem ehhez a náladnál egyrészt korban is fiatalabb, másrészt sokkal később indult harmadik Forrás-nemzedékhez sorolod; az ő rokonuknak tartod magad. Miért? Azért, mert nem életkor határozza meg a hovatartozandóságot. Azt hiszem, hogy a szellemi-baráti közösség a fontosabb ebben az esetben. Azokkal, akikkel együtt indultam - de akikkel, mondjuk így, egy „kiadói véletlen” hozott össze elsősorban, meg hát az, hogy ismertük egymást a Gaál Gábor Körből, hiszen Király Lacival, Kenézzel, Farkassal, Csíki Lászlóval ott ismerkedtem meg - szóval velük nem volt annyira szakmai a kapcsolatom, bár jó baráti viszonyban voltam és vagyok velük a mai napig. Ezt úgy kell érteni, hogy az ő verseiket más formai és megoldásbeli jegyek közelítik; bár ott is nagyon eltérő a hangvétel, az intonáció, amely aztán olyan rendkívüli mértékben más annál a nemzedéknél, amelyet a sajátomnak vallók. Persze itt is túlzás talán a nemzedék szó, mert hiszen többféle korosztály keveredik itt. Bogdán László még egy iciripicirit nálam is idősebb, de azért őt is ide sorolom; és ide tartoznak az úgynevezett esszéíró nemzedék tagjai is, ebbe a szellemi-baráti körbe; szokták őket Bretter-iskolának is nevezni. Tehát hangsúlyozom, nem életkori elhatárolódásról van szó, hiszen az ebbe az „iskolába” tartozó Molnár Gusztáv, Ágoston Vilmos, Tamás Gáspár Miklós szintén nem fiatalabb nálam. Vagy Salamon Anikó, aki Budapesten végzett néprajzot, majd hazajött, vagy Orbán Gyuri, aki a főiskolán egy évvel járt fölöttem, és aki ma a kortárs magyar zene egyik legrangosabb művelője. Azt mondanám, hogy ez elsősorban baráti kör volt; de egyben műhely is. Az itt használt hangnem, úgy értem a beszédhangnem, a társalgási hangnem föllelhető a műveinkben is. Még visszatérve a nemzedéki kérdésre: Vermesi Péter zeneszerző, aki jóval előttünk járt - az óráit hallgattuk a főiskolán, akárcsak Bretter Györgyéit -, szóval Vermesinek a zenéje is tele van ezzel az önmagára is ironikusan tekintő látásmóddal; talán Mozart óta nem hallottam ennyi humort zenében, mint a Vermesiében. Nem egyfajta tréfálkozásra gondolok, nem valami könnyű dologra, hanem olyasmire, ami egyben a világlátást is meghatározza. 1047
