Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 12. szám - Deák Péter-Medvigy Gábor: ...úgy, ahogy volt (filmforgatókönyv)

gyünk huligánok, mondta, forradalmat akarunk csinálni, és ti a testvéreink vagytok! Mit fogtok tenni, amikor befejezitek a katonaságot, ha nem gondolkoztok!... Olyan szépen beszélt az az ember, hogy egyesek már-már engedtek. Az egyik katonát az első sorból láttam is, ahogy könnyezett. Nem hiszem, hogy volt 19 éves. Láttam, amint lőhely- zetbe áll és abban a pillanatban nem hittem volna, hogy lőni fog. Ez abszurdum volt. Mondtam is... Kedvem lett volna nevetni, szóltam a barátnőm­nek, hogy ezek most meg akarnak bennünket ijeszteni. Ijesztegetni az embereket, de biztosan még golyójuk sincs. Jószerivel alig fejeztem be, és máris hallottam is az első sortüzet. Arra számítot­tam, hogy ezek vaktöltények, de látom, újra töltenek és megint lőnek. Akkor megláttam az eleső embereket. És világossá vált, hogy elzuhantak, nem maguktól feküdtek le. Főleg azt láttam, aki velük beszélt. Néhány tizedmásodpercig a lábán ma­radt, mint egy villámcsapott, aztán lehuzant. Valószínű, sőt biztos, azonnal meg is halt. Követ­kezett a második sortűz, másokat is láttam elesni, és akkor végre felocsúdtam... Mindez igen gyorsan történt, nem tarthatott talán egy percig sem. És ekkor egyszerűen a barátnőmre vetettem magam, mint a rugby-meccsen, megragadtam és mindket­ten elestünk. Amikor ezt a mozdulatot tettem, harmadszor is lőttek, ez már nem sortűz volt, hanem sorozat. Lőttek egy sorozatot, és ekkor engem is eltaláltak zuhanás közben. Esés közben a golyó bement a vállamba és a hátamon jött ki. Eltörte két bordámat, átment a felső tüdőlebe­nyen. Elestem. Először nem vettem észre, hogy valami bajom lett, hogy eltaláltak. Az volt az érzésem, hogy valaki rám esett. Valaki volt is a közelben, tehát elképzelhető lett volna. Megpró­báltam ledobni a hátamról, de láttam, hogy nem sikerült, és amint valahogy így estem, nem tudtam kiszabadítani a kezeimet. És az a súly, amelyet a hátamon éreztem, mind nehezebb lett. És akkor megértettem, hogy eltaláltak. Nem 1036

Next

/
Thumbnails
Contents