Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 12. szám - Deák Péter-Medvigy Gábor: ...úgy, ahogy volt (filmforgatókönyv)

be lehetett volna tenni a betegeket. Olyan tíz óra körül elfogyott a fájdalomcsillapító is. A legmegdöbbentőbb az volt a kórház sürgősségi osztályán, hogy amikor az első golyókat próbálták kiszedni a sebesültekből, akkor jöttek rá, hogy ezek nem is rendes harci golyók, hanem úgynevezett dum-dum golyók. Robbanófejes golyók! Amelyet, tudtommal, az első világháborúban betiltottak.

Akkora elszántság volt ezekben az emberekben, akiket a kórházba hoztak... Kínlódtak a sebeikkel, a fájdalmukkal, de egyáltalán nem voltak megrémülve, csak az elszántság, a vak düh látszott rajtuk.

Hozzánk azon az éjszakán harminchat ember került be. Délutántól éjjelig és reggelig hallottuk, ahogy lőnek a városban, és láttuk a sebesülteket, tudtuk, hogy lövik az embereket. Telefonon szóltak a megyei kórházból, hogy oda már nem férnek a sebesültek és a halottak, fogadjuk őket: vártunk, vártunk, de nem hozták őket.

Volt tehát összeköttetés a megyei kórházzal. Onnan éjszaka azt jelentették, hogy 256 halottjuk van. Csak akkor éjjel! Ezt a számot aztán tagadták, nem mondták többé sosem, nem vallották be, nem tudok erről semmit. De akkor éjszaka szólt a telefon, hogy ennyi halott van, nincs több hely, nincs hová tenni a sebesülteket. A sebesültekről nem mondtak konkrét számot, a halottakról viszont ezt a 256-ot mondták.

Azon az éjszakán az inspektor, aki valószínűleg securitate tag volt, végigjárta a kórházakat; hozzánk is bejött és kérte a listát. Én voltam az, aki korábban elkészítettem a listát a sebesültekről és a halottakról. Érdekes módon a listákon nem szerepelt sem a diagnózis, sem az orvosi ellátás, sem a gyógyszer, amit a beteg kapott. Általában egy orvosi regiszterben ez benne szokott lenni. Ezt nem kérték, csupán a neveket, munkahelyet, funkciót, lakcímet. Ez érdekelte őket, már akkor éjjel.

Reggel nyolcra megérkezett a securitate. Ez 18-án reggel történt. Két jólsvájfolt úriember

1028