Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 1-2. szám - Láng Gusztáv: Kisebbség és demokrácia (esszé)
LÄNG GUSZTÁV Kisebbség és demokrácia í. Ahhoz, hogy egy kisebbség szabadon az lehessen, ami, a létezés minden formájának jogát elismerő és meg is védő törvények kellenek. Nemkülönben az, hogy a törvények mindenki által be is tartassanak. Ezért olvashatjuk már a Kiáltó Szóban, a Trianon után létrejött magyar kisebbségek első programjában: „Nekünk a világdemokráciára kell felkészülnünk.” Mint a kisebbségi kérdés egyetlen megoldására, természetesen. A világdemokrácia azóta is várat magára, az eszményi helyi demokráciák nemkülönben. A népuralom létező változatainak alapvető ellentmondására éppen a kisebbségek léte és sorsa figyelmeztet: ahol minden lényeges kérdésben közvetlen vagy közvetett népszavazás dönt, ott a kisebbség, mely szótöbbséget soha el nem érhet, a döntéshozatalban csakis mellékszerepet játszhat. A klasszikus többpárt-rendszerben lehetséges ugyan — bár csak ritkán, mintegy kivételképpen —, hogy ha a többség véleménye élesen megosztott, a kisebbség egységes fellépése legyen a hatalmi mérleg nyelvét elbillentő súlytöbblet — e helyzet paradoxoné azonban az, hogy a kisebbség beleszólhat ugyan a többség sorsának alakításába, de csaknem tehetetlen saját sorsát illetően. Elképzelhető, hogy az amerikai négerek szavazata besegít a Fehér Házba egy vesztésre álló elnökjelöltet —, de elképzelhetetlen, hogy megválaszthassák saját jelöltjüket. A többség bármikor rákényszerítheti akaratát a kisebbségre, mégpedig makulátlanul demokratikus eszközökkel; a kisebbség legfeljebb meggyőzheti igazáról a többséget — már ha tudja. Ebből következik, hogy jogainak biztosítása mondhatni kizárólag a többség toleranciájától függ, ezért a mégoly tökéletes jogbiztosítás sem szünteti meg az éppoly tökéletes kiszolgáltatottságot. Többség és kisebbség viszonya ezért eleve egyenlőtlen; ne csodálkozzunk, ha az utóbbi többlet-jogokat kíván .— mert érzi, hogy csak ezáltal biztosíthatja egyenlőségét. Én nem is többlet-jogokról beszélnék — igaza van Mészöly Miklósnak, amikor félti ezek hangoztatásától amúgy is ingatag demokrácia- érzékünket —, hanem külön jogokról, melyek egyrészt lehetővé teszik a kisebbség számára, hogy kivonja saját ügyeit a többség ellenőrzése alól, azokban maga döntsön, másrészt kivédhesse az egyenlőtlenség okozta hátrányokat. Valahogy úgy, ahogy az egyes felekezetek egyházai igazgatják önmagukat, s egyetlen katolikusnak sem jut eszébe, hogy beleszóljon a református vagy evangélikus egyház életébe — mindaddig persze, amíg saját külön jogait nem érzi sértve általuk. 2. Mert éppen ez a kérdés: hol kezdődik a külön jog, és hol a kiváltságokat biztosító jogtöbblet? Ezt törvényben meghatározni lehetetlen; erről csak a közösség — ha úgy tetszik, a nemzet — íratlan normái, a bennük kifejeződő jogérzék 105
