Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 11. szám - Oltyán Béla: Márai Sándor "korszakváltása"
OLTYÁN BÉLA Márai Sándor „korszakváltása” (AZ ERŐSÍTŐ NARRÁCIÓS SZERKEZETE) Előzmény és átmenet Márai korábbi (1948-as emigrációja előtti) regényeit olvasva, a stílus zeneiségére, az író érzelmi gondolati reflexióira, a tónus gazdagságára rezonálunk elsősorban. Törekvése: a magyar Polgár mítoszának megteremtése, egyszerre vonz a vállalkozás szinte lehetetlent ostromló ambíciójával, s a megvalósítás módjának szuggesztivitásá- val. Művészi szándéka nehezen kezelhető anyaggal kerül szembe, hisz a magyar társadalom részben még feudális szerkezete nem nyújt termékenyítő talajt a világirodalomból ismert, nagy polgári családregényekhez hasonló szintézisek megalkotásához. Más oldalról viszont; az egyén számárai, egy-egy adott életforma, a kedvezőtlen körülmények ellenére a teljességet jelentheti. A polgári család s környezet légkörének, neveltetése eszményeinek formáló hatásai, ily abszolút értékűek Márai számára is. S e belső szemléleti mag és érzelmi töltés, besugározva ábrázolt világa egész szerkezetét, központi jelentőségűvé stilizálja a polgári jelleg minden tényezőjét, társadalmi szerepe s értékrendszere egészét. Az élményszerűség realitását hozó jelenségsorok, s az egységre hozó, mitizáló látomás ezen ötvözetében, az összetevők aránya művenként eltérő. Az Egy polgár vallomásai pl. (Bp. 1934.), amely jelzi, hogy a polgárságról asszociáló nagy látomás csírái oly városban sarjadnak, ahol „kétemeletes ház mindössze tucat akadt”, még egy szigorúbb kritikai realista elv alapján is „hű tükörnek” minősülhet. Más esetekben pedig, a társadalmi kép objektív arányainak feloldódásáért, a polgár-művész személyiségét feltáró vallomásosság mélysége és intenzitása kárpótol. Az epikán belül előtérbe kerülő líraiság hitelét azonban csak egy tömény atmoszférát sűrítő poétikai eszköztár teremtheti meg. Innen a Márai-stílus funkcionalitása és szükségszerűsége. A nyelv akusztikai lehetőségeinek variált „kihasználása”, s az esszéisztikus asszociációs rendszer nem pusztán külső modor és játék, mint ezt oly sokszor vetették az író szemére. Egyik művész-hősének kéziratára vonatkozó megállapítása — bár kissé sarkosítottan -, mintha saját írásai „szöveg mögötti” hatékonyságának tulajdonságát is magyarázná: „Talán akadnak olvasók, akik úgy olvassák e történetet, mint egy zenész... szerzeményét, melyben a szövegnél is fontosabb a dallam. S a dallamnak soha nincs értelme. Mégis elmond valamit, amit szavakkal nem lehet elmondani.” (A nővér. Bp. 1947. 301.) Mindez, távolról sem jelenti azt, hogy Márai szépírói szövegének nincs markáns gondolatisága, hogy társadalombölcseleti elvei nem meghatározóak alkotásai világképében. Érdeklődése, felfogása fókuszának mozgásai (áttételes hajszálerekkel ugyan, de) egész teremtett esztétikuma bizonyos módosulásait eredményezik. Legfeltűnőbben 1018
