Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 11. szám - Lőrinczy Huba: Egy polgár vívódásai, avagy egy diárium időszerűsége (Márai Sándor: Napló 1943-1944)

haszonleső, korrupt, bárdolatlan, önelégült, gyáva és távlattalan, hazug, lusta és irigy, egyszóval: selejtes, velejükig romlott emberek gyülekezete (72-73., 89., 110., 156—157., 199., 215,. 219., 220., 222., 227., 276. stb.). Küszöbön a világ- és rendszerváltás, s hazánknak éppúgy nincs vezetésre termett és méltó, a helyi közigazgatást joggal vállaló második politikusi garnitúrája, akár a polgárháborús Spanyolországnak (72—73.). Minek tagadnék: ijesztően igaz vélemény, ijesztően aktuális szavak...

Túl az eddigieken, mennyi izgalmas eszmeforgács, gondolatmenet akad még a Napló ban! Mily tévedhetetlen pontossággal ítél írókról és művekről Márai (tán csak Gárdonyival igaztalan egy kissé: 89., 191.), mennyire tudja, hogy nem a szerző írja a regényt, hanem a regény önmagát (65.), hogy az igazi művészet nem tükröz, hanem teremt (128., 233.), s hogy az alkotói szándék ezerféle (köztük számos hamis) olvasatot indukál (22.)! Mint minden emlékezetes könyv, a Napló is kimeríthetetlen.

Márait a magyar nyelv legnagyobb 20. századi művészei közt tartja számon az irodalomtörténet. Tfeljes joggal. Stíligényét, tömörségét, hajlékonyságát, pontosságát, frappáns fordulatait, nyelvi fantáziáját, iróniájának játszi és gyilkos cikázását a Napló ban is megcsodálhatjuk. Nem érzelmi-indulati, hanem gondolati stílus az övé. Márai maga Pázmányra és Vörösmartyra tekintett mint példaképre, feladatul szabván: „Visszaadni a magyar prózának a Pázmány alkotta nyelv hitelét, erejét, zenéjét, szó- és mondatkötését (...) Pázmány nyelvén nem lenne oly könnyű hazudni” (43.). Hazugságon persze ót sem foghatjuk, legföljebb néha rá is érvényes, amit La Rochefoucauld-ról mond: „A maxima nagy veszélye, hogy bizonyos gyakorlaton túl önmagát alkotja, kóros sarjadzással és önelemzéssel (nyilván: önnemzésseV. - L.H.), mint az ázalagok és moszatok” (59.). Hatásvadász, mesterkélt pl. az ilyféle képzettársítás: „Égni, elégni. - De gyorsan egy priznicet is, mert meghűltem éjjel és fáj a torkom” (210.). S mert „Gyakran a nagy Homérosz is szundikál”, kétszeres diadal a magyar nyelv művészét egy-egy stílushibán, apróbb vétségen rajtakapni. Még Márainál is „azokat” áll olykor (95., 121.) az „őket”, „lakásaikból” (154., 156.) a „lakásukból” helyén, ó is leír ilyet: „... értették alatta...” (225.) vagy - az értelmezés szerkezet egyeztetése nélkül -: „Kroll, a minszki egyetem neurológusának könyvét olvasom” (246.) avagy: „... mégha borzalmas is volt...” (213.), „imbolyog” jelentésben használja a „viszolyog” szót (194.), s meglepően hangzik ez a fordulat: „... mindenki belémtörli kapcáját” (96.). Egy pazar stílus kicsinyke s ritka szépséghibái ezek (bár mai íróink koncipiálnának hasonló műgonddal!), s könnyen megbocsájtható az is, hogy a Napló némi pontatlansággal idézi egy helyütt Petőfit (209.), Heinrich Mannt pedig Thomas „öccseként” aposztrofálja (136.).

A kötet jegyzetanyaga viszont - Gellériné Lázár Márta és Grozdits Judit munkája - jóval alaposabb és megbízhatóbb is lehetne, méltóbb a kiadó rangjához (s a szerzőéhez...). Elmulasztja helyesbíteni Márai fenti tolihibáit, Giraudoux (135.) kilétét késve, Kroll neurológusét meg egyáltalán nem magyarázza, Cholnoky Viktor könyvét, a Kaleidoszkópot (192.) nagyvonalúan a test vér öcsnek, Lászlónak ajándékozza, ráadásként ez utóbbi születési dátumát is rosszul adja meg (helyesen: 1879!), nem fordítja le a 196. oldalon szereplő francia idiómát, hamis egyoldalúsággal jellemzi Gyóni Gézát (236.), s biztosra veszi — noha korántsem biztos -, hogy a Napló szerzője József Attilát citálja (195.). Szemelgettünk csupán a Jegyzetek hibáiból - egy tüzetesebb vizsgálódás alighanem több fonokságra bukkanna.

Márai felszabadulásként élte meg (művében annak is nevezi) a szovjet hadsereg érkeztét. Noha különösebb illúziói nem voltak, utóbb döbbent csak rá, mekkorát tévedett, mily dóré volt e minősítés. Az emigráció következett, életfogytig, s a konzekvenciák levonása odakinn; egyebek közt 1945-tól tovább vezetett Naplójában. Ritkán vártunk mohóbban, türelmetlenebbül könyvre, mint az 1943-1944-ben írt diárium folytatására. Úgy hírlik, még az idén megjelenik - itthon is.

(Akadémiai Kiadó, 1990)

101T