Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 11. szám - Széles Klára: Egy modern hős (Ibsen: Per Gynt)
„bennem bármily sok a vétek ellensúlyozzák az erények.” Kiderül elbeszéléseiből, - hogy magatartása változatlan. Nem idegenkedik vétkek vállalásától, alkutól a lelkiismeretével, - sót, itt, ez állandósult. (Ott farokkötés - itt rabszolgakereskedés). S ugyanúgy, mint rég: elvtelensége visszavonulás biztosításában nyilvánul meg. „hidat hagyni magam mögött” — szögezi le egyik kedvenc tételét. S hogy evvel már eladta magát, ismét a két kép egymásbajátszása mutatja: „Az ember célja mi a földön?” - kérdi. - S felel rá ember-mód: „Legyen önmaga”.- De értelmezi midjárt manóktól tanultán: „csak magamagával törődjön” („Légy önmagadnak elég”). - S ez: a kijelentés és értelmezés, éppúgy, mint az ember és manó (gonosz ember, rossz- gondolat) jelszó ellentéte, - megtévesztően hasonlít egymásra. Egyetlen szó csak a különbség, de ez világokat különít el, legélesebb ellentéteket jelöl. „Önmaga lenni”, — ez Peer Gynt bevallott célja, s látszólag ezt teszi állandóan, valójában ettől áll legtávolabb, ezt játssza ki végig. „Önmaga”, - „én”-je számára. „A gynti én egy tartomány - ötlet, igény, és látomány”: vagyis csupán fel nem használt lehetőség. Nem vált valósággá. Csupán ámítja magát avval, hogy ő önmagát valósítja meg, holott csak mímeli. — Előbb: „arany árán lenni önmaga, én” - ez a törekvése. Aztán próféta lesz, s úgy véli, itt „az ember... biztosan érzi már a hódolat csak őneki jár az ember az, ami: ő maga.” — Majd ezt is elveti: „Úr lenni vágyom, de nem pénzen, Gyntiánán, úrrá lenni ifjúságom által szűz szívnek álmán.” - Kétszeresen hazug ez a kísérlet is, hiszen már nem ifjú, s pusztán Anitra iránt fellobbanó érzéki vágyainak kíván eleget tenni. Vagyis - mint rég -, puszta szeszélyét, hangulatát vallja önmagának. Pillanatnyi vágyaival azonosul csupán. így minden énmegvalósítási kísérlete csalás, szélhámosság. A kereskedés, a pró- fétaság, a tudósság — csak 1-1 alkalmi ruha, amit levet, szerep, amit alkalmilag eljátszik, felelőtlenül. Álén mind, azaz valódi én elkerülése. Maga mondja a prófétaság után: „Nem vagy pogány szerepre való, te Peer, Jó, hogy csupán ruhádat érte.” Öncsalásaival ismét ad absurd formában néz szembe. A falun álom, mese adta ezt a formát, - itt egyfajta társadalmi valóság: a bolondokháza. A skizofréniások azok, akik „Titok-oldó császárok az önmaga én jogán”. Ök a teljes önkény, öncsalás birodalmának tajgai. Itt valósul meg az „önmagának elég” - s a „csak önmagaddal törődj” elve - maradéktalanul. Hiszen itt:” „Az ember őmaga... egészen elzárja magát tökéletesen Mi másnak fáj, őt nem keseríti, Más gondolata sose lelkesíti” - Vagyis az efféle önmagává -válás, a gynti ideál, - nemcsak embereken kívüli, hanem „magánkívüli” is. A szembesítés őszinte beismeréseket csal ki Peerböl: „Papír vagyok, de nem ír rám soha senki”: élete, tehetsége, képességei felhasználatlanok. Nem valósította meg önmagát, csupán eltékozolta. Solvejg is feldereng: „Könyv voltam én, egy lányka tulajdona” Felviláglik beismerése: „Mi is? — Mi vagyok? Vagyok... manó, Bűnös...” 993
