Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 11. szám - Széles Klára: Egy modern hős (Ibsen: Per Gynt)
jóval előbb, s az egész vállalkozás során cselekvése tétova, megtorpanó. Elhatározása erőtlen, még egy kisebbfajta szenvedély, vonzalom, vágy sem hajtja. Míg otthonról a lakodalomba, s a lakodalomban a szöktetésig eljut, szinte minden pillanatban kész a megrekedésre, s tán meg sem tenné, ha véletlen, éppen a mafla vőlegény nem játsz- sza annyira kezére a helyzetet. (Őt hívja segítségül a menyasszony-kereséshez.) Peer pipogya határozatlansága, következetlensége, - itt is kétarcú. Egyrészt áll- hatatlanságát, ingatag gyengeségét példázza. Másrészt, ebben az esetben a húzódozá- sában jobbik énje is jelentkezik. Ez a jobbik oldala diktálja, hogy ne ragadja meg két kézzel a kecsegtető lehetőségét. Hogy ne ezen az úton oldja meg gondjait, — ne így „tegyen eleget kötelességeinek.” Elvenni egy lányt szerelem nélkül, a pénzéért: ez a kísértés. De Peer ezt a kísértést sem egyenesen, büszkén el nem utasítja, mint méltatlant, sem bele nem egyezik. Egyszerűen egy „sem igen, sem nem” álláspontra helyezkedik, amely egy konkrét, apró lökésre: a hiúság, legénykedési lehetőség csábításával megtoldva, - igenné válik. S még így sem válik teljesen, egyértelműen a kísértés elfogadásává. Játszik a csábítással, mint macska az egérrel. Minduntalan hagyja, hogy kockázatossá váljék, hogy elmulassza, hogy ne sikerüljön. : Sietnie kellene, („...nem kell szekér sem, - míg befognék, még lekésem.”) Látja, — s mit tesz? - Fölkapja az anyját, bolondozni, játszani kezd vele. Tolja az időt, mikor nincs vesztegetnivalója. Végül ötletszerűen, szelesen felteszi Aase-ét a malomtetőre, kitéve bizonytalanságnak, ijedtségnek, szédülésnek, s elindul sebbel-lobbal. De útközben a falubeliek elkapott beszélgetése már ismét mozdulatlan álmodozásba menekíti, — lefekszik, nem megy tovább —, mintha el is felejtette volna, hogy miért indult el. Áslak kovács, — verekedő partnerének kötekedések ugrasztja csak fel, s végül a zeneszó, táncolási kedv vezeti a lakodalomba. — Ott a mesélés, ivás, kötekedés, — s aztán Sol- vejg fölbukkanása ismét teljesen eltereli a figyelmét. Annyira elfeledkezik ismét Ingridről, hogy amikor a vőlegény meglöki s szól: „Menyasszonyomhoz mennék, Peer, segítesz” - hamarjában nem is tudja, kiről van szó. „(Szórakozottan) Hozzá? Hova ment?” — S még ezután is előbb Solvejget kérleli, s csak az ö elutasítására, s a vőlegény unszolására indul Ingridhez, tér vissza az eredeti határozatlan elhatározáshoz. Érdemes még közelebbről megnézni a „tevékeny” Peert. Egy-egy fordulópont közelképe fellebbenti a fátylat mozgatórugóiról, mozgása természetéről. Egyfajta pillanatkép. A lakodalomba indulás egyik holtpontja az, amikor a kötődő kovács, aki heveré- szésből felugrasztotta Peert, otthagyja. A kezdő lendület már megtört, megszabadult a föllobbanás lökésétől, a tétlenség mágnesessége sem köti már, - fölállt. Kijózanodva gondolkodik. - Az eredeti választás áll előtte: éppúgy továbbmehet, mint ahogy vissza is fordulhat. Mindegyik mellett van érv. Vissza kellene fordulnia, hiszen anyját otthagyta a malomtetőn, jóvá kéne tennie gonoszkodását. Másfelől tovább kéne mennie, hiszen a lakodalomba indult. Az egyedül maradt Peer Gynt / egy ideig az eltávozok után néz, majd vállat vonva elfordul/ „Az a haegstadi lány csak adja másnak magát oda. - Mit bánom: akárkinek! (Végignéz magán) Foltok, szenny éktelenítenek. Bár volna egy takaros váltóruhám csak! (Dobbant egyet) Ha ma egy böllér-vágással ott a lenézést tudnám szívükből kivetni! (Hirtelen körülnéz) Mi volt az? Arra valaki kuncogott? Hm. Ügy rémlett. - No de nincs ott senki. 987
