Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 11. szám - Széles Klára: Egy modern hős (Ibsen: Per Gynt)

Megyek anyámhoz. (Megindul felfelé, de megint megáll s fülel a lakodalmi ház irányába.) Kezdik a tánczenét is. (Néz s hallgatózdzik, lassan visszafordul, a szeme ragyog, megdörzsöli a lábaszárát.) Nyüzsög a lány! Esik egy legényre hat is! Ördög! Lemegyek! Pár perc s elérem! De anyám hogy fél most fenn a fedélen — (Tekintetét megint lefelé húzza valami, ugrál és nevet) Ejhaj! Odalenn a hailing járja! Guttorm remekel, a húrja kacag! A táncuk zúg, mint szirti patak. S a lánysereg ékes, cifra ruhája! Ördög — Lemegyek! Pár perc s el is érem! (Egy ugrással átveti magát a kerítésen smegindul a lefelé vezető úton.)”- A kitérők, a megtorpanások a lelkiismeret fel-felbukkanását jelzik. Itt: köteles­sége az anyjához hívja, — a hangulata, kedve, szeszélye tánchoz csábítja. (Már nem is Ingridről, az eredeti tervről van szó, hanem a mulatozás kísértéséről.) De nem csupán erről. Ingrid sorsát: övé lesz-e, vagy másé, - háttérbe szorítják fel­merülő kelletlen tartozásai, rendezetlen élete. „Nincs egy takaros váltóruhája”, - le­nézik, kinevetik. Tenni kellene ez ellen valamit. Elétolakodnak elkövetett hibái, mu­lasztásai, hebehurgya élete, melynek csak kis morzsája (ámde jellemző), hogy anyját otthagyta a malomtetőn. — Mégis, valahogy itt kellene kezdenie, — visszafordulni. De nem! Mennyivel kézenfekvőbb, kellemesebb, feledtető is egyben ez; - két út közül har­madik - se jobbra, se balra nem tenni lépéseket. Nem fordulni vissza, de látszólag to­vább sem menni. Nem követi meg anyját, de Ingridet is békén hagyja. Egyszerűen csak szórakozni megy, mert jó a zene, sok a lány. Pusztán az első kijelentése is már kettős. „Csak adja magát oda... akárkinek! (Ing­rid)” Ez a jobbik én győzelme: ő nem tart igényt rá, hiszen nem szereti. Ugyanakkor nem a belátás felülkerekedése ez, hanem inkább csak a harc feladása. Elernyedés, gyors belefáradás az önmagával megvívandó küzdelembe, s ugyanakkor a nagylelkű­ség (magunkon való győzelem) elemeit is mímeli. A jó-rossz belső harca előbb csak a felületen indul meg. (Ingriddel kapcsolatban: megtegyem - ne tegyem: a „mit bánom én, akárkié” mögött) - aztán mélyebbre nyo­mul, az elfojtott felelősségtudat felködléséig. S felemásan, a döntés kikerülésével zá­rul. Önmagukban a rendezői utasítások már egyfajta jellemrajzot adnak Peerről. Jel­lemrajzot, amely a Peer-jellem izgalmas típusvoltát is körvonalazza: „Utánuk néz, vállat von.” - „Végignéz magán” - „Dobbant egyet” - „Hirtelen kö­rülnéz” - „Megindul felfelé, de megint megáll és fülel a lakodalmi ház irányába” - „Néz és hallgatódzik, lassan visszafordul, a szeme Túlragyog, megdörzsöli a lábaszárát” - „Egy ugrással átveti magát a kerítésen s megindul a lefelé vezető úton.” Egyrészt kiolvashatók belőlük a konkrét tépelődések: „Bántson a sugdosás?” - „Áh, fütyülök rá!” - „Baj az, hogy másé lesz Ingrid?” - „Mit nekem!” - „Még rendes ru­hám sincs...” - „Hát aztán?!” - „Vissza kell mennem anyámhoz...” - „Jót mulatnék oda­lenn...” - „Mit csinál vajon Aase?” „Mellékes! De jó ez a zene!” :A „tépelődések” kapkodó rendszertelenségéből - viselkedésének, szokásainak ál­landósult rendje olvasható le. A gondolatok, indíttatások mindig átfutóak. Csak felve­tődnek, de hamar el is veti őket. Nem hagyja továbbfejlődni, gyökeret verni őket, - hamar eltereli saját figyelmét. Tulajdonképpen ugyanaz a lelkiismeret tér vissza más­más, egyre pillanatnyibb formában, és szenved minduntalan vereséget. Harcnak va­988

Next

/
Thumbnails
Contents