Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 11. szám - Széles Klára: Egy modern hős (Ibsen: Per Gynt)
teszi azokat az akadályokat, amiket le kellene győznie. A csúfolásnál: „mindegy, nem veszem fői!” — Előbb: „No, jó szesz kellene csak, - csúfolásra akkor ügyet se vetnék.” - Mintha az lenne a fontos: „ügyet vet-e” a csúfolásra, s nem az: miért csúfolják, s miért b á n t j a ez. A gyerekkori tapasztalat: igyekszik tudomást nem venni arról, amin nem tud változtatni. De itt már idézőjelbe, kérdőjelek közé kerül ez a tehetetlenség. Azért sem tud rajta változtatni, mert még csak tudomásul sem veszi. Ez Peer Gynt alapképe. O az, akiben egy hős képessége feszül, — de csak „hős”. A hőssé lenni nem tudása, ill. nem akarása - teszi a hősinél is ősibb tragikus központjává. Kilométernyiek a vágyai — s elérésükhöz milliméternyi lépéseket sem tesz. - Nagyot akarás és teljes tétlenség önellentmondása feszíti ernyedten. — O a „császár” és a falu bolondja. 2. A cselekvő Peer Peer Gynt mozdulatlanul fekszik a hátán a hangafüvek közt, - s álmodozik? — Rendkívül mozgalmas életet él. — Már a leheverés előtt is: „szarvast űzött”, — s a haegstadi lakodalom hírére is azonnal elindul, hogy erélyesen közbelépjen, sorsok alakulásába avatkozzon bele. Aase szavaiból bontakozik ki először, mit is tesz, - hogy él Peer. „Hónapszámra oda van, - szénagyűjtő szép időben szarvast űz a fjell mezőben s úgy jön vissza rongyosan — s hol a puska, hol a vad?” - Céltalan kószálás ez a „szarvas-űzés”, — ugyanakkor pedig fárasztó, bátorságot, makacsságot kíván, bravúros rögtönzéseket. - S mindez munkaidőben. Véletlen? — Máskor meg: „Itthon hamuban napestig csak kapirgálsz lusta kézzel”. — Vagy mulatságba megy, s ott verekedések központja, vad, temperamentumos. Ez látszólag ellentmondó. Heverészés és villámgyors, ötletszerű produkciók: találkozó végletek. - Hogy telik ki a szarvassal versenyfutás sebessége az ellustult, mozdulni is rest legényből? - Éppen a hamuban kapirgálások felgyűlt energiái, elégedetlensége, rossz közérzete robban ki a féktelen indulatlevezetésre alkalmas szarvas- űzésen, máskor tüzes verekedésekben. Kiegészíti egymást a kettő. Ugyanannak az alapténynek különböző formái: a tényleges tétlenségnek. Egyik véglet sem tett, nem valóságos cselekvés, - hanem különböző elkerülése ennek. A valódi tett fegyelmet, erőfeszítést, következetességet kívánna. O csak egyet tesz következetesen. Behunyja szemét az előtt, amit tennie kellene. Irányítottan, tudatosan nem tesz semmit. Az akarati mozzanatot kikapcsolja. Ad hoc jellegű mind a heverés, mind a kitörések. Mindkét esetben csupán tétova ösztönei mozgatják, - enged a szeszélyeinek. Közvetlen játszatja le mindezt előttünk az Ingrid-ügy. Nyomon követhetjük egy tette megszületését. Ingrid módos gazdalány, akiről Peer Gynt jól tudja, hogy megkaphatná a köztük levő szakadék ellenére is, mert Ingrid szereti öt, — s a lány akarata döntő a családjában. A hozomány kihúzhatná őket a nyomorból, - reménykedik Aase. Az anya ezt látja legkézenfekvőbb lehetőségnek a sorsváltozásra, — hisz így fiának sem kellene szakítania eddigi életmódjával. Peer magatartása nem egyértelmű. Egyfelől közömbös a lány iránt. Hónapokig eltűnik, utat nyitva a vetélytársaknak. Másfelől vonzza. - A lány? - Inkább a szituáció. Mikor meghallja, hogy lakodalmat ül Ingrid mással, - fóllobbanva elindul, hogy legyőzze a már győztes ellenfelet. S ebben legkevesebb szerepet játszik a féltés, vagy vágy. Hirtelen föllobbanása még csak nem is azt jelzi, hogy hirtelen ráébred: mégis szereti. A nekibuzdulás itt: harci kedv, szól a lehetetlen feladatnak, a vetélytársnak, a falunak, anyjának, legkevésbé a lánynak. Virtus. — Hiszen, amikor sikerrel elrabolja, — feleségül vehetné, sőt, kellene vennie a zsákutcába hozott lányt, - de ő elöli magától. Miért? Mert közben találkozott Solvejggel, s ez az új érzés állítja meg? Nem! Már 986
