Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 11. szám - Kánor Lajos: Hamlet-történet, Kolozsvár (tanulmány)

felől közelít a kimagasló elődhöz), de legalább annyira az életmű egészének monumentalitását. „Már életében szobor volt a kolozsváriak szemében. Neki nemcsak előkészítő iskola, nem lépcsőfok volt a kolozsvári színpad, nem átmeneti állomás felívelő pályáján, hanem élete célja, művészetének kiteljesedése. A főváros fénye, az élet kényelme, a hiúság szivárványos dicsősége nem tudta őt elcsábítani. Olyan mélyen fúródott gyökere a Farkas utcai színpad deszkái közé, hogy onnan elszakadni sohasem tudott. Játéka a színpadon mindig ünnepi szertartás volt.”41 Életének méltó befejezéseként, a segesvári országos ünnepségen, 1899 nyarán Petőfi-vers szavalása közben érte a halál.

A múlt századi magyar színészet más legendás figurái is kisebb-nagyobb szerepet vállaltak a kolozsvári //amiéi-történetben. Ophelia alakítói közül nemcsak Székelyné Ungár Anna említendő, hanem Déryné is (a Hamletet játszó Ledvaynak volt partnere). Jászai Mariról a lexikon is megjegyzi, hogy pályája kezdetén a kolozsvári színház „Shakespeare-műsorának egyik fő támaszává lett”.42 Két évtizeddel később (a század utolsó évtizedében) Ditrói Mórról még inkább elmondható ez: mint a kolozsvári színház igazgatója, E. Kovács Gyulával együtt rendezte a Shakespeare-ciklust, amelyben természetesen a Hamletinek is helyet biztosított. A stafétabotot lényegében tőle vette át Janovics Jenő, aki 1896-tól kezdve (hároméves szegedi közjátékkal) színészként, majd rendezőként, 1905-től pedig igazgatói minőségben írt külön fejezetet a kolozsvári magyar színjátszás s az erdélyi Shakespeare-kultusz történetében.

JEGYZETEK

1 A kolozsvári román színház jóval fiatalabb, s tu- domásom szerint érdemi Hamlet-vonulata nincs.

2 Shakespeare összes művei (Bp., 1961.) IV. kötetében a Hamlethez írt jegyzetekben Lutter Tibor 1602-es, illetve 1603-as dátumot említ (első kvartó-ki adás). Egy 1984-e8 Hamlet-kiadás utószavában Kéry íjászló azt írja, hogy a tragédia megszületését a kutatók „hozzávetőleges biztonsággal” 1601-re teszik. (Minthogy az angol és régebbi korok magyar Hamlet-történetében nem végeztünk saját kutatásokat, forrásainkat igyekszünk pontosan megjelölni.)

3 Cs. Szabó íjászló: Dráma vagy szerep? Hamlet. In: Cs. Szabó íjászló: Shakespeare. Esszék. Bp., 1987. 206-223.

4 Janovics Jenő: A Farkas utcai színház. Bp., 1942. 12.

5 Szentimrei Jenő: Köszöntjük a közönséget. Színház és Mozi, 1946. 15. (szept. 15.) 3.

8 Ferenczi Zoltán: A kolozsvári színészet és színház története. Kvár, 1897. 25.

7 Nagy Lázár: Az „Erdélyi Nemzeti Játékszínnek”, „Magyar Játszótársaságnak” eredete, fennállásának, viszontagságainak a mai időkig leírása 1821. Bevezetéssel ellátta: Dr. Jancsó Elemér, Kvár, 1939. — A második, bővített kiadás ezzel a címmel jelent meg: Az erdélyi magyar színészet hőskora 1792—1821. Káli Nagy Lázár visszaemlékezései. Bevezetéssel ellátta: Dr. Jancsó Elemér, Kvár, 1942. (Káli Nagy Lázár Kutai Sándor István Sokféle c. munkájára, azaz folyóiratára, amely többek közt a nemzeti játékszínnel is foglalkozik.)

8 Szabó T. Attila: Adatok Felvinczi György életéhez. Irodalomtörténeti Közlemények, 1932. 422—423.

9 Cs. Szabó i.m. 208.

10 Kazinczy Ferenc. Levelek. Bp., 1979. 34.

11 Bayer József: Shakespeare drámái hazánkban. Bp., 1909. I. 140. (Bayer Kazinczy-idézete nem

egyezik pontosan a Kazinczy-levelek új kiadásában olvasható szöveggel.)

12 Kazinczy i.m. 40.

13 A Hont Ferenc szerkesztésében megjelent Magyar

színháztörténet (Bp., 1962.) szűkkeblűén értelmezi Kazinczy Hamlet-fordításának jelentőségét, egyáltalán nincs tekintettel tudatalakító, a nemzeti kultúrát szolgáló szerepére. („Egyébként az ekkor általánosan játszott Hamlet nem Shakespeare eredeti remeke volt, hanem egy német színész, Schröder átdolgozása a bécsi Burgtheater számára, ezt fordította le Kazinczy is, ennek a szövegnek az elmaradása pedig nem jelentett súlyos veszteséget a magyar művelődés számára.” I.m. 95.)

14 Ferenczi i.m. 78.

15 A magyar felvilágosodás egyik erdélyi vezéregyéniségével, az Erdélyi Magyar Nyelvmíveló Társaság megalapítójával, Aranka György életművével a legbehatóbban Jancsó Elemér foglalkozott. O adta Az Erdélyi Magyar Nyelvmíveló Társaság iratai (Bük., 1955.) cím alatt a magyar művelődés ügyét programmá emelő tudós társaság szervezkedésének történetét. A kötet bevezető tanulmányában idézi Aranka 1791-es röpiratának következő passzusát: „Egy magyar játszó színnek felállítását talán legelöl kell vala tennem azok között az eszközök között, melyek anyai nyelvünk gyarapítására és a közönségesítésére szolgálnak. Bizonyos, hogy legfőbb eszköz. És azért a társaságnak egy különös tárgya a hetedik tárgy. Melynek végben vitele úgy, mint egy játszó színnek közönséges kinyitása, jóllehet mo6t elsőbe egyenesen a társaság foglalatosságának tárgya nem lehet is, kötelessége lészen mindazáltal ezt szeme elől el nem vetni, hanem az arra hajlandó személyeket felébreszteni és az igyekezökenk minden módokkal, munkáló- dással is segítséggel lenni.” (I.m. 32—33.)

16 Ferenczi Zoltán színháztörténetében még a szép982