Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 11. szám - Kánor Lajos: Hamlet-történet, Kolozsvár (tanulmány)

politikai különváltság dacára, hazánk két fele közt az irodalmi eggyétartozás új szellemi kapcsot létesített.”33

Meggyőzőbbek a pozitivista Bayer száraz adatai. Az ő kutatásai nyomán tudjuk, hogy a kolozsvári színészek 1798. augusztus 14-én és 1799. július 6-án Debrecenben vendégszerepeitek a Hamlettél. 1800 áprilisának végén, 1804 márciusában, 1805 novemberében és 1807. február 12-én itthon játszották a dán királyfi tragédiáját, továbbra is Kótsi Patkó Jánossal a címszerepben; és íoltehetőleg vele voltak Marosvásárhelyen is (1807. április 18.). Kótsi Patkó 1808-ban visszavonult a színházból (színészetből és igazgatásból). Wándza (Wántza) Mihály követte öt, 1810-ben, a kolozsvári színház igazgatói székében - és a Hamlet rendezésében, címszerepében. Róla, a színész-igazgató „képíróról” (festészetet tanult Bécsben, s ezt a tudományát is gyakorolta mint színházi díszletfestő) írja színháztörténetében Ferenczi: „Érzéke volt az ún. nagy művek iránt is” — és itt mindenekelőtt a Shakespeare-drámákra, a Lear királyra, a Hamletra, a Macbeth- re, a Coriolanusra utal.34 Ide vág Bayer József immár egyértelmű ítélete: „...a magyar Shakespeare-kultusz a 19-ik évszázad első évtizedeiben nagy lendületet vett most már nem annyira irodalmunk, mint színészetünk révén főleg Kolozsvárott. Midőn 1807-ben az erdélyi színjátszó-társaság egy töredéke Pestre kerül, ha egyéb nem, legalább alkalom kínálkozik arra, hogy a magyar főváros magasabb igényű közönsége a színpad műsorát közelebb vigye az irodalmi ízléshez s »vidékies« jellegétől megszabadítsa. Ekkor kerül első ízben színre a fővárosban Kazinczy Ham- Zeí-fordítása.35 A változás, a kiegyenlítődés vagy éppen az arányok bizonyos megfordulása ellenére, beszédes a XIX. század első felére vonatkozó adatok, a magyar Ham- let-előadások földrajzi eloszlásának szembesítése: Kolozsvár vezet 12 előadással, utána következik Pest és Buda (9), Debrecen (6), Kassa (3), Miskolc (3), Szeged (2), Székesfehérvár (2), Pécs (2), Marosvásárhely (2). A múlt század közepétől a századvégig jellemző színházi helyzetet viszont - nem csupán a Shakespeare-kultusz szempontjából - így összegezi Bayer könyve: „A Kazinczy-féle Hamlet-fordítás első előadásainak nyomai Erdélyből visznek ki s az utolsó nyomok ott vesznek el amint láttuk [a] 40-es évek elejével. A 18-ik évszázad végével hazánk magyarabb fele: Erdély viszi a vezető szerepet színészi ügyekben. Az első állandósult színpad ott keletkezik a 20-as években, mert hisz az előbbi keletű miskolci nem tud országos vezető szerepre jutni. Ötven évvel későbben az innen termékenyült fővárosi magyar színészet áll a színészi ügyek élére s az itt föllendülő irodalmi élet szárnyai alatt oly magas színvonalra jut, hogy befolyása alá kerül az egész vidék s maga a politikailag különvált Erdély is.”36

Mielőtt, futólag bár, áttekinténk a kolozsvári Hamlet-történet XIX. századát, érdemes elidőznünk az 1821. március 12-i napnál, pontosabban a Farkas utcai színház, az ún. kőszínház megnyitásánál. Janovics Jenő, aki itt kezdte kolozsvári színészi, rendezői, sőt igazgatói pályáját is, romantikus pátosszal (de mint Bayernél ellenőrizhettük, mégsem szubjektivista módon) emlékezik már akkor (1941-ben) csak emlékekben élő első magyar köszínházra: „Nemcsak azért első — vallja Janovics —, mert történetileg a legrégibb, hanem azért, mert a magyar művelődésnek, a magyar nemzeti gondolatnak tett szolgálatid elsővé avatják.”37 Az építés vezetésével 1811-ben megbízott Káli Nagy Lázár (a kolozsvári unitárius kollégium volt diákja, 1809-től megyei főbíró, 1821-től két éven át a színház igazgatója) könyvében részletes leírást ad az adományozókról, az építés menetéről, amely (megszakításokkal, pénz hiányában) 17 esztendeig tartott, magáról az elkészült épületről — kisebb mértékben a benne működő társulatról. Az adminisztratív részletekben s a névsorolvasásban elmerülő, bár tiszteletet érdemlő lapok idézése helyett ezúttal szólaltassunk inkább meg egy olyan utódot, aki ugyan szintén nem mentes a személyes érzelmektől — hiszen az egykori Farkas utcai kőszínházban látott életében először színdarabot, majd egy évtizedig látogatta Thalia e régi hajlékát -, de Erdély művelődéstörténetében betöltött szerepe, sokirányú tevékenysége, elsősorban építészi és írói (drámaírói) tevékenysége, szak980