Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 1-2. szám - Elek Tibor: Bertha Zoltán: A szellem jelzőfényei (kritika)
ELEK TIBOR Bertha Zoltán: A szellem jelzőfényei Különféle terjedelmű írások az avantgarde-ról, Szabó Dezsőről, Tamási Áronról, Weöres Sándor egy kis remekéről, Szilágyi Domokosról, Bodor Ádámról, U-tassy Józsefről, Nádas Péter drámáiról, a József Attila Kör első füzeteiről és másokról. Hogyan, miért kerül mindez össze, egymás mellé, egy kötetbe? Nyilvánvalóan nem csupán azért, hogy a szerző széles érdeklődési köréről tanúskodjon. A tartalomjegyzék átfutása, vagy egy első, felületes belelapozás során, igen heterogén összetételű, esetlegesen válogatott írásokat tartalmazó kötetnek látszik a Bertha Zoltáné. Figyelmes és alapos olvasás közben hamar feltűnnek azonban a koherenciát, szerves összefüggésrendet teremtő szemléleti erővonalak. Egy ilyen szerteágazó tematikájú kötet vizsgálatakor nem is lehet más a recenzens feladata, mint az irodalomtörténészi, kritikusi szemlélet és gondolkodásmód jelzőpontjainak, az elemző és fogalmazásmód sajátosságainak bemutatása. Bertha Zoltán ia József Attila Kör első füzeted kapcsán a fiatal generáció erős teoretikus, társadalomelméleti és társadalomkritikai beállítottságáról ír. „Esszéizá- lódik a vers is, a próza is” — állapítja meg, s ezt kiegészíthetnénk azzal — amit az ő írásai kitűnően szemléltetnek —, hogy az irodalomtörténeti tanulmány, a kritika is esszéizálódik. Sőt, nála már-már esszévé is válik, olykor nem is irodalomtörténeti, hanem irodalmi értékű esszévé (Avantgarde tegnap és ma; Egyén, közösség, művészet; „múlónak látszik és örök”). Nem véletlen, hogy a Bábel tornyán antológia bemutatásakor a szépirodalmat mellőzve az esszékbe foglalt gondolkodói arculatot igyekszik felvillantani, s jellemző a megvalósítás módja is. Elsősorban nem leír, elemez és értékel, hanem átgondol, továbbgondol és átfogalmaz a maga teoretikus, társadalomelméleti, történelem- és művészetfilozófiai beállítottságának megfelelően. Molnár Gusztáv tanulmányát sem csak azért emeli ki az antológiából, mert gondolatmenetének körvonalazásával egy egész nemzedék — ti. „harmadik Forrás-nemzedék” — szemléletmódját vázolhatja, hanem mert önnön szellemi rokonát ismeri fel Molnárban, a totalitárius hatalom létjogosultságát elméleti, filozófiai szinten is megkérdőjelező gondolkodót. Vele együtt magyarázza, miért nem lehet a társadalmon kívüli transzcendens abszol-útumnak, mint szellemi törvénynek, egy immanens politikai erő a hordozója, amelynek hatalmát -nem az abszolút igazság birtoklása, hanem csupán az előnyös helyzet gyakorlati önérdeke igazolja. „A totális igazság -kifejeződése éppen nem a totalitárius hatalom által történhet. Mert ha az azonosság, amit a totalitárius uralom állít tévesen önmagáról, nem teremthető meg a történelmi -létezéstérben, hanem transzcendentális állapot, akkor a társadalmi erőtér valóban reális jellemzője a különbözőségek sokasága.” Ezért meghaladhatatlan társadalmi eszménye Berthának is ,,a »société civile« társadalmi-politikai pluralizmusa az a forma, amely elvileg az egyenrangú különbségek belátásán és megengedésén nyugszik”. Bertha Zoltán leginkább Bibó Istvánéhoz köthető demokratikus társadalo-mböl- cseleti és sajátságos egzisztenciálfilozófiai, metafizikai szemléletének kulcskategóriája, alapfogalma, a szabadság, mert „a szabadságban válik nyilvánvalóvá az ember transzcendentális nyitottsága, a tartalmilag meghatározott és objektivált igazság (törvény, szükségszerűség) mindenkori megkérdőjelezésére, meghaladására, felülírni - lására képesítő elidegeníthetetlen alanyisága” (Megjegyzések a Szabó Dezső kérdéshez). Legtöbb kötetbeli írását áthatja a mindenféle autokráciát elutasító, demokra86
