Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 9-10. szám - Szabó Lajos levelezéséből
A vázlat megküldéséhez még egy kis türelmet kérek. Ha az én ügyemben végre valami fordulat történik, akkor jobban tudok mozogni, egy pár napra Pestre mehetek, s akkor kiderülne a „közösség” mineműsége is. Az Ady-perről nem tudok nyilatkozni az akták ismerete nélkül. Csak azt olvastam, amit Lukács ír az Írástudók felelősségé-ben, meg amit régen Babits, egyet-mást — Kosztolányiéból. Fodort3 nem olvastam. Azt se tudtam, hogy per van vagy lesz. Ha van és lesz, kérem juttassák el hozzám az anyagot (a „felfedezők” közé egyébként én is odatartozom; a legelső elszánt kiállás — s hozzá egy feudális-mágnás újságban, melynek kenyerét ettem, és kockáztattam — az enyém volt). Vajdából, sajnos, csak azt a pár rajzot ismerem, ami a kiállítása katalógusán volt. Csak annyit állapíthattam meg belőlük, hogy nagyon érdekesek, s különösen az egyik rajza — a házak — nagyon megragadott. Az van benne, ami a fő: a kézírás minden hajlatának beszédessége; semmi: ami minden. Igen érdekel a „szellemi csoportosulás” is, de többet kellene tudnom róla. Akár velem, akár nélkülem, minden igazi szellemi mozgás érdekel. Szívesen szegődöm bele, ha lehet. Szívből üdvözli Fülep Lajos" (Fülep Lajos levele Szabó Lajoshoz; Zengővárkony, 1945. november 9.) „Kedves Uram, nagy késéssel érkezett levelére sorrendjében felelek. Ha helyzetemmel, mint írja, már régen tisztában van, akkor bizonyára tudnia kell, hogy nem mozdulhatok, amíg fel nem szabadulok. Ez az utóbbi pedig egyre halasztódik, sőt, kérdés, megérkezik-e valóban. Mintahogy kérdés, meddig bírom még így. Mert szeretném, ha mindenki megértené, akit illet és érdekel, hogy tanítványok és tanítás nélkül olyan vagyok most, mint á szárazra vetett hal, minden percben azt hiszem, megfulladok. Nem tudja senki, mit kínlódom. L. Gy.4-gyel kapcsolatom; kölcsönös megbecsülés és baráti jóindulat. B. B/’-val detto, némi komázással meghintve. Tehát egyik se valami bensőséges viszony, oka talán az is, hogy akivel inkább lehetett volna, L., már nagyon le volt foglalva B.-nak. Ök ketten valóságos Castor és Pollux. Barátságukat igazában csak irigyelni lehet, mert van-e szebb az egész életre szóló barátságnál? Nichtsdestoweniger6 L.-ot, akivel mindig több volt a szellemi érintkezési felületem, én mindig nagyon szerettem, gondolkodónak nagyra tartom, embernek nagyon tisztelem, nagy jellem, aki megtette a legkülönbet is, nem engedett elveiből semmit, inkább odahagyott mindent. Hogy az én ügyemben valamit tegyenek, nem nagyon valószínű: ha mégis, csak maguk szántából, vagy valakinek sugallatára történhetne, mert én természetesen nem proponálom nekik. Ami viszonyomat a tört. materializmushoz illeti, nincs benne semmi változás, semmi újság; mindig láttam benne valamilyen jelenségek értelmezésének lehetőségét, ennél többet ma se látok. A végső kérdésekhez azonban, amik engem elsőül érdekelnek, nem lehet közeledni vele. B. vagy önkényes- kedett abban is, vagy tévedett, én általában a kom.-hoz való közeledésemről írtam neki, s éppen a tört. mat.-ra még csak nem is gondoltam. Hogy azonban 945
