Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 1-2. szám - Olasz Sándor: A kisfiú és a vámpírok (Baka István prózájáról) (kritika)

sem sikerült, csak az üresség és a szorongás nőtt bennem napról napra ..Az idő múlása egyre nagyobb pánikhoz vezet. Van egy tudási pontja, tudata, hogy teste kopik, hogy ideje van. Arra, hogy századunk emberét az idő gondolata foglalja el, és így valójában az idő rabszolgája, éppen a Sátán figyelmeztet. (Az órás képében megjelenő Mefisztó műhelyében minden óráról hiányzik a mutató.)

A kisfiú és a vámpírok Bakó Andrása szinte az egyetlen értékes személyiség a kisregényben. Pontosan tudja, milyen mérhetetlen romlás jellemzi környezetét. De álláspontja a passzív rezisztencia: „Máért harcolnék én a zsarnokság ellen? Éppen elég, hogy nem hajtok fejet előtte ...” Nem hajlandó a város monográfiáját a főispán kívánalmai szerint megírni, s emiatt segédlevéltárossá fokozzák le. A sárdi forradalom mellé sem áll, mert lényegében nem lát különbséget Borgói és a lázadók között. Vagyis nincs alternatíva, nincs csatlakozási lehetőség. Végül Bakó András is vámpírrá válik. A vámpíríhiistória itt nem a horrort jelenti, a vérszürcsölésekét illetően igazán mértéktartó a szerző. A vérszopó éjjeli kísértetek sokasodása az általános hanyatlás jelképe. S ebben a lelki-morális züllés is benne van. A fantasztikus történet ezért rossziabb, mint a járvány. Itt .is — miként a Szekszárdi misében — egy-egy partitúra testesíti meg az értéket, a művészetet. Séner Jánosnak legalább lázálmában megadatik az elégtétel: vezényelheti Liszt miséjét. Bakó András véletlenül bukkan rá Séner két 'évszázaddal korábbi férfikari rekviemjére. Mindenáron elő akarja adatni, de a dalárdisták fontosabb teendőikre hivatkozva nem vállalkoznak a feladatra. A kisfiú és a vámpírok komor, reménytelen világában a kottalapok (a város egyetlen lemezjátszójához hasonlóan) csak pillanatokra villantják föl az elviselhetőbb élet lehetőségét.

Gazdag képzelet, merész társítások, bizonyos szimbolikus-allegorikus törekvések jellemzik ezeket az írásokat. Bennük az újabb prózának különösen azt a vonását figyelhetjük meg, hogy a történet jelentősége csökken. (Bár A kisfiú .. ,-nak viszonylag sok eseménye van, la szerző azonban kerüli mindazt, ami kalandos rémtörténetre emlékeztetne.) A művek nem sztorit mutatnak meg, hanem szituációt tárnak föl. Mindegyik írásban egyetlen hőshöz viszonyított az epikai világ, s a hős személyisége többnyire redukált. (Egyetlen problémával kerülnek szembe, s ilyenkor csak néhány tulajdonságukat ismerjük meg. A jellem, az életút egészének kibontására nincs szükség.) A valóságos szukcesszivitás megbontása Baka elbeszéléseinek egyik legfontosabb poétikai jegye. A Margit énformájában, A kisfiú és a vámpírok 3. sze- mélyű elbeszélésében az emlék,képek, az álmok szeszélyes váltásai gyakran tagolják, részekre szabdalják a cselekményt.

Drámával Baka István már korábban is kísérletezett. A Völgy felett lebegő lány című verses játék költői szépségű, invenciózus jelenetekben gazdag mű, a hősök azonban dramaturgiailag keveset tesznek, s kevés az igazi drámai szituáció. A korinthoszi menyasszonyt most a drámai műnem törvényszerűségei felől is sikeresebb műnek ítéljük. Mondandója is súlyosabb az előző drámáénál. A darab szereplői (a társait eláruló fiú, a Vendég, az érzéki örömökbe menekülő Anya, cinikus fia, a Kamlasz, valamint a Százados, az erőszak embere, a rend végrehajtója) csak áltatják magukat. A 20. századi környezetbe helyezett antik történetben egyedül az éjfélkor feltámadó lány lát tisztán. Ám ő, aki a „puszta túlélésnél” többre és fontosabbra figyelmeztet, már halott.

Baka István prózája egyáltalán nem melléktermék, fontos része a tudatosan építkező írói pályának. A szöveg míves kidolgozása, a 'motívumok pontos rendszere, epikai világának reflektáltsága az újabb magyar próza törekvéseivel rokon. Üj könyvében a konok értékkeresés, az autentikus élet lehetőségednek, illetve akadályainak művészi megformálása mellett történelmi iróniája ragadott meg igazán.

(Szépirodalmi Könyvkiadó, 1988.)

85