Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 9-10. szám - Mándy Stefánia: Mértéktan és szivárványtanítás (Az esztétikum Szabó Lajos prizmatikájában) (tanulmány)

és egyenrangú kibontakozási módja az életnek az erkölcs és az értelem mellett. Ezt a rokonságot és egyenrangúságot nenmcsak a közvetlen életszemlélet igazolja, hanem minden művészeti és esztétikai diszciplína axiomatikus vizsgálata.”

Közel jár ehhez Klee megállapítása: „A jó és a rossz fogalmának bevonása erkölcsi szférát teremt. Nem kell a rossznak okvetlenül diadalmas vagy megszégyenülő dolognak lennie, hanem az egészben együttható erőnek . .. Minden energia kiegészítést követel, hogy a magában nyugvó és az erők jellege fölé helyezkedő állapotot elérje, amikor is az absztrakt formák értelmes tárgyakká válhatnak, vagy a tiszta szimbólumok megmaradva számoknak és jeleknek, egyesülve a kozmosz szimbólumaivá lesznek. Ez a vallásos kifejezés.” És végül: „Minden, amit kitalálunk, felfedezünk és magasabb értelemben megnevezünk, egy valódi igazságérzés lényeges megnyilvánulása, amely, miközben réges-rég csendben kialakult, váratlanul, villámsebesen termékeny ismeretre vezet.”

Egyik 1965-ös, Düsseldorfból küldött levelét Szabó egyenesen így kezdi: „Werner Haftmann? Klee Seite 127”*. És utána váratlanul egy hosszabb, eredeti (vagyis német nyelvű) Goethe-idézet következik. Ezt a levelét azután németül is folytatja, illetve jónéhány részt idéz még a Haftmann-nál exponált Goethe-Klee relációból. — Goethe Színtanának Paralipomená-jában azt mondja: „A szemben kívülről a világ, belülről az ember tükröződik. A belső és a külső totalitása a szem által jön létre.” Ehhez Haftmann még hozzáfűzi, hogy noha Goethe Színtana természettudományos mű, „ugyanakkor szándéka szerint egy művésznek művészekhez szóló műve is.”

Ami Klee-nél a formális síkon való tájékozódásban, rendező cselekvésben, a képi eszközök birodalmában játszódik le, s végső soron magában a képben realizálódik, az Goethénél a tudományos kutatás területén fogalmazódott meg: „a törvényeknek alávetett természetet akarja a szem vonatkozásában” leírni. Ez a „tetté formált tudomány” a goethei definíció értelmében vett művészet.

Szabó Lajos természetesen sokat és behatóan foglalkozott Goethével, s akkor, amikor e késői években éppen hatványozottabb mértékben azonosítja magát a legkülönbözőbb esztétikai problémákkal, egy művészeti monográfiában ontológiai kérdésekkel találkoznia szemlátomást örömteli revelációt jelentett.** A Goethétől idézett gondolatmenet itt leszűrt végső maximája: „Egy objektumban levő ismeretlen törvényszerűség megfelel egy szubjektumban levő ismeretlen törvényszerűségnek.” Mindez a belső és külső totalitására irányul.

Szubjektum és objektum viszonya, hasonlóság és különbözőség problémája, jel és jelzett összefüggése s végül valamennyi létező identifikációs drámája a Teocentrikus logika után is Szabó Lajos kutatásainak fókuszában áll. Ami tehát Utolsó éveiben újabb ráismerések vagy rokon gondolatok vonzáskörébe ragadja, mindannak szűkszavú, axiomatikus alapvetését már huszonöt évvel korábbi Esztétikai jegyzeiteiben megtaláljuk. Sőt, itt már útmutatást kapunk az egész emberi lét paradox labirintikus ösvényeinek áttekinthetőségéhez, valamint egzisztenciális lehetőséget a dialogikus magatartás megértéséhez.

* Werner Haftmann: Paul Klee. Wege bildnerisches Denkens. München 1950. Magyarul: W. H.: Paul Klee. A képi gondolkodás útjai (Ford.: Szántó Tamás) Budapest 1988. Több Klee-idézet Felix Klee: Paul Klee (Ford.: Tandori Dezső) Budapest 1975. c. művéből való.

** Ebben a levélben, idézi Szabó a Haftmann-könyvben (125. 1.) szereplő, itt említett Goethe- citátumot az Allgemeinenes Glaub ensbekenntnis-ből. (1815) (Általános Hitvallás).

907