Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 9-10. szám - Mándy Stefánia: Mértéktan és szivárványtanítás (Az esztétikum Szabó Lajos prizmatikájában) (tanulmány)
is gondolt itt Szabó Lajos, a sajátos vajdai koloritra, s megint csak társítva a Greco—Cézanne—Csontváry sor szublimáltan szimbolikus színkezelésével. Amint látjuk, a szín itt nem mint emocionális kifejező, hanem mint a lényegábrázolás egyik alapeleme kap hangsúlyt. Szabó Lajos biblikus esztétikájának mértéktanítása (kicsi-nagy-egész) mellett egyenrangúan fontosnak tartja a szivárvány-tanítást is. A szivárvány ívével jelzi a bibliában az özönvíz után Isten, hogy ettől a pillanattól fogva sohasem lesz özönvíz többé a földnek elvesztésére. Ég és föld, Isten és ember közti szövetség jelképe lesz itt a szivárvány fölénk boruló ívében egybeforró hét szín. — Szabó egyébként a tradícióval kapcsolatos fejtegetései során jónéhányszor utal erre az — úgy érzem — többszörösen prizmati- kus alaptényre, hogy a szín összeköti az embert Istennel. Késői éveiben szívesen hivatkozik ilyen értelemben Jacob Böhmére is, aki gyakran alkalmazza a szellemi valóság karakterizálására ezt a formulát: „Kräfte, Farben, Tugenden” — vagyis: „erők, színek, erények (— értékek).” A szellem kontinuitásának ígérete rejlik a szivárvány jelképében. Vagyis mindazok eljövetele és munkája, akik az eredendő képmás arányainak jegyében funkcionáló egészként gondolkodnak és alkotnak. Ezt az arányt ebben a hangsúlyos identifikációs törekvésben Szabó Lajos arany aránynak nevezi. Ez egyben utalás az aranymetszetre is, amely Zeising vizsgálódásainak egyik fókusza. Ámde az újra és újra meghódítandó szellemért küzdve, egyrészt le kell szakadni egyfajta automatikusan öröklött hagyományról, másrészt be kell kapcsolódni az egyetemes hagyomány áramába. Szabó Lajos prizmatikáján keresztül a fénytörések számtalan színbontása, a jelenségek végtelenül sokféle mozgása válik lehetségessé. Csakhogy ez a prizmatika mindenkor a magasabb célszerűségen belüli esztétikum megjelenítésére törekszik. Vagyis az esztétikumot mint etikai követelményt fogja fel, a kompozíciót etikai aktusnak. Esztétikum- etikum-logikum szüntelenül örvénylő mozgására éppen az a jellemző, hogy a prizma maga sohasem bomlik komponenseire, de a rajta keresztül érvényesülő szivárvány-tanítás és mértéktan elsőrendű követelménye a megújulás forrását jelenti. Szabó Lajos többfelől közelített művész barátja, Vajda Lajos alkotásaihoz, annak életében és azután is. Már igen korán látni lehetett, mint kapcsolódik Vajda oly fiatalon — az első, szűkebb értelemben vett konstruktivista hatások után — az egyetemes hagyomány áramába. Ami pedig a históriai keresztmetszetet illeti, a mindig egészre törő Szabó Vajda Kelet-Nyugat szintézisét maximálisan igenelte. Éppígy igenelte a népi motívumgyűjtést is, valamint a nagy művészeti tradíciók asszimilálását. Jól látta Vajda vívódását is. „Vajda Lajos a megújuló hagyományt kereste és csak különböző hagyományokat talált: és félreérthetelenül tudta, hogy hagyomány nélkül nincs művészet!” Az új mondanivaló ereje így Vajdánál az ősi világfelfogásból táplálkozott. Különböző hagyományok szintéziséből kibomló formavilágát éppen az új formát jelentő különbözőség és a mondanivaló rendkívüli sűrűsége jellemzi. A természettudományok új eredményeit mindenkor szem előtt tartó Szabó Lajos nagy figyelemmel kíséri a vajdai térnek illetve a síkábrázolásnak változásait. Legfőbb megállapítása ezzel kapcsolatban: a mikrokozmosz megjelenése a makrokozmoszban kétfelől vizsgálandó. Szabó Lajos a maga dialektikus nyelvén a polárisán ellentétes komponensekből szövődő szemléleti egység zárt vajdai egészét kozmogramnak nevezi. Az ilyen kozmogramot a legkülönbözőbb kontrasztokból kiforró sajátos világkép emblémájaként fogja fel. Konkrét képi megfogalmazásában a kozmogram 904
