Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 9-10. szám - Mándy Stefánia: a hely, kalligráfia (versek)
MÁNDY STEFÁNIA a hely fején a félrecsúszott glóriával a kincstelen felállt az ősi falra a maszkosok röhögtek és lila papok seperték volna le hamis csuhával kígyó köpött szemébe s lomha tigrisek nyaldosták lenn sunyítva meztelen nagykörmű lábait nem néze'tt rájuk méla pilla takarta le orcáit kétfelől vállán a szárnyas rongyok hangtalan lebegtek és nőni kezdett lassú íveléssel emelve égre széles karjait és nőni kezdett ámuló mosollyal és nőni kezdett várván hogy mi jő még vak arca lassan elmerült a napban s a nép fölé csak szürke talpai terültek csendesen borítva rájuk roppant éjszakát ma már a sárga hűlt föveny borul e helyre s itt-ott elvékonyult ében csontvázak csillognak a fényben kalligráfia felemeljük a nagy napokat sátrak vásznai fentről lengve alá arany arányod befelé néző szemeinknek ragyog a végig kék írisz szelíd lobogással 886
