Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 9-10. szám - Kunszt György: Szabó Lajos szemináriumai (esszé)

tő rétegeiben minden tulajdon szellemi tulajdon. Hangsúlyozta, hogy a szellemi erőfeszítés az anyagi termelés magja és motorja. A társadalmat a termelő- eszközök határozzák meg, a termelőeszközöket viszont a tudomány; vagyis a termelőeszköz szellemi realitás. A gazdasági viszonyok szellemi realitását kell tudomásul venni. Ebben az idealista, vallásos és spirituális gondolkodók — kevés kivétellel — nem jutottak odáig, mint Marx Károly, de ő is megállt az elemzésben. A munka problémájának kulcsa a szellemi munka, a szellemi erő- feszítés és ennek hierarchiája. A szellemi erőfeszítés mozzanatát mindkét (a polgári és a marxista) oldal közgazdaságtana elhanyagolja. A marxizmus a polgári társadalom kritikája, de egyben (a szellemi erőfeszítés szerepének ba- gatellizálásában) legmélyebb alapjainak elfogadása: ez a kettőssége. A marxizmus addig és annyiban töltheti be valósan a radikális humanizmus szerepét, amíg aktivisztikusan tudatában van annak, hogy e humanizmus kulcsa a termelőerők fejlődése és felszabadítása.

A közgazdaságtani szeminárium eddig vázolt gondolatmenetei rendkívül eleven és viszonylag sokrésztvevős vitákban bontakoztak ki, amelyeket a jelen tanulmány terjedelmi keretei között részleteiben természetesen nem lehet felidézni; különösen sok kérdései és ellenvetéssel vett bennük részt Hamvas Béla és Bíró Gábor. Mindenesetre a gazdasági viszonyok és a szellemi realitás kapcsolatának centrumba kerülésével a vita olyan fázisba jutott, amelyben Szabó Lajos álláspontjának eredetisége és kulcsfontosságú jelentősége minden résztvevő számára evidenssé vált, s egységesen jelent meg az az igény, hogy ezt az álláspontját különös gonddal precizírozza. Ezért e vitákat 6—7 olyan alkalom követte, amelyeken Szabó Lajos a szó megszokottabb értelmében vett előadásokkal exponálta felfogását, s ezekről gyorsírásos jegyzetek készültek. A következőkben ezeket az előadásokat foglaljuk össze; amint a jelen fejezet elején már említettük, ebben a fázisban a témakör egyre határozottabban értékelméleti karaktert kapott.

Lélegzetünket visszafojtva hallgattuk az etikai és logikai egzaktság maximumának igényét szuggesztíven érzékeltető fejtegetéseket.

Álláspontjának címadási kísérletével indított, emlékeztetve arra, hogy általában mint biblicizmu s-ról próbált beszélni róla. Minthogy biblicizmu- son igen különböző szellemi irányzatokat értenek, elengedhetetlennek tartotta, hogy opcióját személyben konkretizálja. Erre Ferdinand Ebner személyét választotta: „az ebneri felfogás az, amelyet a biblicizmus értelmezésére vonatkozólag megtámadhatatlannak, szilárdnak és a legmesszebbmenőnek érzek, függetlenül attól, hogy az ebneri koncepciónak akár fontos pontjaiban is vannak motívumok, amelyekkel esetleg nem lehet egyetérteni.” „Ez az opció” — folytatta — „magában foglalja azokat a döntő kérdéseket, amelyek a bibliciz- musnak más szentírásokhoz való kapcsolatát jelölik. További ilyen opciójellege van annak a szintén ebnerinek nevezhető magatartásnak, amelyik optál az egyházhoz, függetlenül az egyházon belüli felekezeti szakadásoktól és nagyon is reális ellentmondásoktól.”

„A biblicizmus konkrét értelmét abban a kritériumban tudom opció-sze- rüen meghatározni, hogy ne maradjon ki ebből az opcióból a kultúrának és életnek egyetlen területe sem. Olyan terület, amely a különböző biblikus és egyházi opcióknál mindig kimarad, két irányban jelezhető: a matematika és a közgazdaságtan irányában. Ha voltak is kapcsolatok újabban közgazdaságtani vonatkozásban, nem voltak olyan szorosak, amilyeneknek lenniök kellett vol868