Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 9-10. szám - Hamvas Béla: Vádirat a szellem ellen (esszé)
egy neme a pseudo-theoriának. Gyakorlat és elmélet abban különbözik, hogy az inaktívvá lett szellem visszavonult a realitásból s ezzel két magatartásnak adott helyet: a gyakorlattalan elméletnek és az elmélettelen gyakorlatnak. A hiba nem itt, vagy ott van; a szellemben van, amely inaktívvá lett, feladta a valóságba való beavatkozás lehetőségét, a realitásból kivonult. Így vezet a gondolatsor a szellemhez, a harmadik (a könyvben az első) tanulmányhoz. A lényeget itt is egy kiragadott mondat fedi fel: „büntetlenül nem lehet keveset akarni. A minimalizmusnak is van iránya: ez az irány éppen a minimum felé tör”. Ha a szellem leszűkül, akkor tulajdonképpen lefokozódik kultúrává, s „csak idő kérdése, hogy az új határokon belül a kultúra minél szűkebb értelmezése győzedelmeskedjék”. A szellem inaktuálissá válásának oka az, hogy szűkül. Azért, mert mindig kisebb helyen nyilatkozik meg: — mindig kevesebbet akar. De „a szellem tehetetlenségének egyik fő forrása az autarchikus magatartás ... az autonóm szellemi szigetek körülbástyázzák magukat”. „Az emberi életérzésnek és öntudatnak .. . beteges leszűkülése” a szellemet megakadályozza abban, hogy a világot irányítsa. Uralmáról leköszön. Az autarchiákat likvidálni kell. A könyv azt a konkrét javaslatot teszi, hogy az elitek és az elszellemtelenedett tömegek között kliringet kell megvalósítani. Ez az egyensúlyt helyreállítja és ez a szellemi kliring az, ami Európát a jelen válságból, amely éppen az elszellemtelenedés folyamata, kiemeli. 3. A szellem ellen intézett vádiratnak lényege az, hogy a mai válság oka a szellem tehetetlensége. A szerzők a válságot attól a ponttól keltezik, amit ők kopernikuszinak neveznek; azért annak, mert szerintük az a tudat, hogy a Föld elvesztette a világegyetemben középpontiságát, oly mértékben hatott az emberre, hogy feladta sorsának szuverén irányítását. Hogy a válságpont valóban a kopernikuszi, vagy más, azt senki sem tudja. Sokan kutatták, de mindig az derül ki, hogy a válságot lehet egy pontról keltezni, ahogy rá lehet fogni egy évre, hogy ez az első, és ettől kezdve új időszámítást csinálni. Az ilyesminek azonban nem sok értelme van. A válság állandóan benne lappang a történetben. Éppen ezért a szerzőknek az a gondolata, hogy új fordulatra van szükség, szintén nem nagyon értelmes: „ezzel jóvá kell tenni azt a végzetes hibát, amit az emberi gondolkozás a régi kopernikuszi gondolat hamis értelmezésével elkövetett. Kopernikusz detronizálta a Föld nevű égitestet. .. s a Földdel együtt detronizálta az embert is”. Vissza kell adni az elvesztett emberi öntudatot. Dehát mit is jelent az a bizonyos emberi öntudat? — mit jelent az „emberrélevés”, ahogy a könyv mondja? Ez a hely az, amit a modern gondolkozás, akár egzisztenciafilozófiának, akár karakterológiának, akár történetfilozófiának, akár valami másnak hívja magát, tulajdonképpen célba vesz, és ez a probléma a jelen egyetlen és legmélyebb megoldanivalója. Azok a gondolkozók, akik ma számot tesznek, mind ide tartanak. De az „emberi” kérdése sajátságos módon nem „emberi” kérdés. Az ember, mint ember eszkatológiai probléma, és megoldási területe a tudományon messze túl esik. Teológiából, történelemből, lélektanból, karakterológiá- ból, kultúrfilozófiából merítve új diszciplína készült, amit ideiglenesen antropológiának hívnak. A Vádiratot, ha meg kellene határozni, antropológiai mű860
