Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 9-10. szám - Tábor Béla: Szabó Lajosról (esszé)

Szabó Lajos mond és jelent) helytelen. Ezért ebből a szemszögből nem is lehet helyteleníteni: senkit sem lehet megfosztani attól, amije nincs.

Szigorúan véve ugyanezt kellene válaszolnom akkor is, ha valaki nem a kultúrában, hanem a szellemben elfoglalt helyét tudakolná. De noha szigorúan véve minden szónak annyi homonimája van, ahányszor kiejtik, sőt ahányszor fül befogadja („füleik vannak és nem hallanak” — mondja a Biblia), és — hogy Jacques Derrida szempontját is figyelembe vegyük —: ahányszor leírják és ahányszor elolvassák („szemeik vannak és nem látnak” — így folytatja a Biblia) —, s csak kegyelemből létrejött találkozások biztosítják a széttartó nyelv egyértelműségét: noha mindez kétségtelenül így van, ügyelnünk kell legalább arra, hogy szándékosan ne éljünk vissza a homonimákkal. Annak az állításnak, hogy „nincs helye”, más az értelme Szabó Lajos és a szellem viszonyában, mint Szabó Lajos és a kultúra relációjában. Hogy a kultúrában nincs helye, idegen- séget fejez ki; hogy a szellemben nincs helye, egy meghatározott magatartást a szellemen belül. Szabó Lajos ugyanis anti-Zenon volt. A repülő nyíl Zénón szerint nem mozog, hanem végtelen sokszor áll a térben. Így végtelen sok helyet foglal el és tart elfoglalva. Szabó Lajos nyila viszont csak mozog a térben, anélkül, hogy egyetlen egy helyet is elfoglalna, akár csak egyetlen idő-atomnyira is.

Nem mintha ennek nem volna semmi köze szellem és kultúra viszonyához. Hogy mi a szellem, csak újra meg újra megismerhetjük, de nem tudjuk; aki tudja, már ennek a tudásának puszta ténye által elfelejtette. Ezt a felejtést aztán körül lehet járni, és ezzel a körüljárással körül lehet írni. Sokan kísérleteztek már ezzel, köztük mi is. A szellem misztériuma az egyetlen misztérium kisugárzása, s mint ilyen, „az egyetlen megválaszolhatatlan és megfogalmaz- hatatlan kérdés” azon a rendszeren belül, amit létezésnek nevezünk. Az ilyen kérdésről azt mondtuk, megválaszolhatatlan és megfogalmazhatatlan, de körülírható. Ki-ki olyan pontosan tudja körülírni, amilyen közelről tudja körüljárni; olyan közelről tudja körüljárni, amilyen mértékben kibírja hőfokát; és olyan mértékben bírja ki a hőfokát, amilyen mértékben rokon természetű a szellemmel, mint ahogy Eckehart mester is mondja: akinek tűz a természete, azt a világ minden tüze sem égeti.

Hőfok helyett sebességet is mondhatunk. A szellemet az tudja legjobban követni pályáján, és így körül-éim, és így körül-írni, aki legjobban bírja mozgásának iramát. Ez a mozgás végső fokon végtelen sebességű; a fénysebesség — a fizikai jelenségek osztályának e definíciója — nem szab neki határt. Szabó Lajos nemegyszer hivatkozott arra, hogy ami végtelen sebességgel mozog, az ugyanabban a pillanatban, mikor elindul, már vissza is ért kiinduló pontjára, tehát nyugalomban van. De ezzel a nyugalommal, a végtelen sebesség tökéletes nyugalmával csak kevesen tudnak lépést tartani. Sokkal könnyebb a nyugtalanságot választani, a pihentető nyugtalanságot, amely annál megnyugtatóbb, minél távolabb van a nyugalomtól. Érzékelhető, szédületbe ejtő mozgás a véges mozgás, a gyors körhintáéra emlékeztető, és úgy viszonylik a nyugalom csak intenzitást nyújtó végtelen sebességű mozgásához, mint Zénón csak álló nyila Szabó Lajos csak mozgó nyilához. Vagy másképp kifejezve: mint a kultúra a szellemhez.

Amilyen keveset tudunk arról, hogy mi a szellem, olyan sokat arról, hogy mi a kultúra. Amit eddig mondtam róla, csupán egyik aspektusa a kultúrának; de kapásból még vagy féltucatot fel lehet sorolni. Itt van például a szellemről való tudásunk, illetve nem-tudásunk kérdése. Azt mondtam: hogy mi a

851