Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 9-10. szám - Tábor Béla: Szabó Lajosról (esszé)

tésből — a személy és a szó elfelejtéséből — áthatolhatatlan kérget képez maga köré, tehát belső üressége, vagy ami ugyanaz, belső tömörsége köré. Ezzel a belső ürességgel vagy tömörséggel azonosítja magát: önbirtokló identitás.

A szellemin belül „a minél spekulatívabbnak” van nagyobb jelentősége. Ez a fokozhatóság világít rá legjobban a „spekulatív” lényegére. Arra nézve, hogy a „spekulatív” mit jelent, Szabó Lajosnak egy másik kulcsszava, a dimenzió nyújt felvilágosítást. Legmagasabb szinten a dimenzió-elméletet Schmitt Jenő Henrik tanítványainak gnosztikus köre közvetítette Szabó Lajoshoz, aki ugyan nem vette át ezt a gnosztikus rendszert, de fontos impulzusokat merített belőle. Magáévá tette többek között Schmitt Jenő Henrik dimenziótanát is, noha később, emigrációs éveiben inkább Plátón ezoterikus tanításainak phythagoreus eredetű négyes dimenzió-rendszere felé hajlott. A dimenzió az a szint, ahol a cselekvő és megismerő alany azonosítja magát önmagával, vagyis önmaga lesz, s a létezőt azonosítja a létezővel, vagyis létezővé lesz a számára. A dimenzió-rendszer a megismerő-cselekvő alanynak és világának hierarchikusan tagolt egysége: értékrendje. Minden megismerés arra a kérdésre is válaszol: abban, aki megismer, ki és mi a valóságos megismerő, vagyis melyik dimenzióból kérdez. Az alsóbb dimenziók számára idegen, érthetetlen és semmitmondó az, ami a felsőbbek számára a leglényegesebb igazság, a felsőbb dimenziók viszont — Schmitt Jenő Henrik kifejezésével élve — „alsó határolás- ként” magukban foglalják azt is, ami az alsóbbak számára igazság és érték. Spekulatív az a megismerés, amelynek igazsága a magasabb dimenzió közvetlen tapasztalata, tehát a magasabb dimenzió számára evidens. Világos, hogy azoknak, akik az alsóbb dimenziókban azonosították magukat önmagukkal, a magasabb dimenzió evidenciájára támaszkodó spekulatív megismerés semmit sem mondhat, de a magasabb dimenzió adja a nagyobb áttekintést: ezért van a spekulatívnak nagyobb jelentősége. A nagyobb áttekintést pedig azért adja a spekulatív megismerés, mert megismerő instanciája a magasabb dimenzió, s hogy egy dimenzió magasabb, azt jelenti, hogy közelebb van az Egész vonzóköréhez, érzékenyebb az Egész iránt.

A legmagasabb dimenzió az Egész, mint létező és egyben mint megismerő. De az Egészet Szabó Lajos az Eggyel azonosította. „Egy=Egész=identitás=lét” — idéztük nyelvmatematikai írásából. S ugyanitt találkoztunk azzal a gondolatával is, amely így hangzik: „Kettő nem létezik.” Ez a tudatosan alaptétellé kihegyezett mondat, amely a hindu advaita, a „kettőtlenség”, a kettő nélküli tiszta egység körülíró tolmácsolása, a legprovokatívabb spekulatív gondolat.

Hogy valójában mit jelentett Szabó Lajos számára a dialektika, legjobban akkor érzékelhetjük, ha ebből a gondolatból indulunk ki. A dialektika jelentésének és jelentőségének hordozója Szabó Lajosnál éppen az a spekulatív tapasztalat, hogy „kettő nem létezik”. Ez a dialektika legmélyebb értelme. Ezen a legmélyebb jelentésrétegen mérve a dialektika philoni meghatározása, úgy, ahogy Lassalle nyomán Lenin idézi — „az Egységes hasadása és ellentmondó részeinek megismerése” — félreértéssel terhes. Ez a meghatározás ugyanis létezők és történések sokaságát tételezi fel. Feltételezi, hogy 1. létezik egy „Egységes”, 2. hogy ez kettéhasad, 3. hogy a hasadás termékeként keletkezett részek „ellentmondanak” egymásnak, 4. hogy létezik egy megismerő, 5. hogy ez a megismerő megismeri az Egységes hasadásának termékeként keletkezett, egymásnak ellentmondó részeket. A felsorolt mozzanatok közül az első: létező; a második: történés ezzel a létezővel; a harmadik: történés (részek „keletkezése”), továbbá több létező (a keletkező részek) és történés vagy cselekvés (ezek a

849