Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 9-10. szám - Tábor Béla: Szabó Lajosról (esszé)
Most már határozottabban kibontakozik a szellem értelmezésében bekövetkezett hangsúly-eltolódás. A szellem, amelyről a trichotómia még magától értetődőnek tekintette, hogy őt közvetíti vagy feléje közvetít a lélek, most maga is mint közvetítő jelenik meg: a növekedést közvetíti a lélek felé. Honnan közvetíti? Honnan veszi a szellem azt a növekedést, amit a lélekhez továbbít? Az Egészből. Az Egész a záró tagja egy hármasságnak, amely Szabó Lajos egyik leggyakrabban meghúzott diagonálisa: a kicsi-nagy-egész hármasságáé. A kicsi és a nagy segédkonstrukciók, a valóságban csak kisebb és nagyobb van, s ezeknek a komparatívuszoknak a mélyén kisebbedés és nagyobbodás, zsugorodás és növekedés. Mindezeknek mértéke az Egész. A növekedés: közeledés az Egészhez; a zsugorodás: távolodás az Egésztől. A növekvő lélek: az Egész vonzási körében élő lélek. A zsugorodó lélek: az Egész vonzási köréből kihullott, az Egész vonzási körétől távolodó lélek. A növekvő lélekkel azonosulni annyi, mint az Egész vonzási körébe lépni. Az Egésznek ez a vonzási köre az, amit lelkiismeretnek nevezünk. Ez a színtere és cselekménye az identifikációs drámának, amelyben eldől, hogy ki vagyok. „Lelkiismeretemben azonosítom magam önmagámmal — írja Szabó Lajos. — Ennek az azonosításnak szintje, ereje, tagoltsága határoz meg minden továbbit.” Szabó Lajos gazdag leírást ad a lelkiismeretről. ,„A lelkiismeret a kezdet — írja —, kapcsolatunk Istennel, énünk centruma, a szív zsenialitása” (ez utóbbi Nietzschétől átvett kifejezés), s a lelkiismeretben „fogyunk-növek- szünk-bukunk-győzünk.” A harmincas évek végén, röviddel a második világháború kitörése előtt keletkezett Szabó Lajosnak a lelkiismeretet feltérképező írása, amelyből ezeket a sorokat idéztem, és a negyvenes évek második felének elején, röviddel a háború befejezése után bukkan fel először a „növekvő lélek” emblémája. S mint ahogy a növekvő lélek emblémájának érlelődése Szabó Lajos késői spekulatív grafikájának előkészítője volt, a lelkiismeret-elemzésekben már a növekvő lélek emblémájának rejtett érlelődését láthatjuk. A kettő között a Biblia és romantika közvetít, amely 1941 és 1943 között íródott, és éppen a háború előtti évek lelkiismeret-elemzéseiből indul ki. A lelkiismeret jelentése Szabó Lajosnál egybefonódik a szellem jelentésével. ,„A lelkiismeret a szellem alapműködése” — vallja Baaderrel, és hozzáfűzi: „A lelkiismeret az önismeret, az élet és az egész teremtett világ ismeretének szerve, forrása, apriorija.” A lelkiismeret és a szellem egybefonódása oly szoros, hogy „a lelkiismeret által tudunk azonosságról, különbségről, ellentétről, ellentmondásról” — vagyis a megismerésnek azokról a koordinátáiról, amelyek meghatározzák minden ismeret helyét, és ezzel magát a kutatást teszik lehetővé. A lelkiismeret Szabó Lajos szerint „a moralizmus élő ellensége”, de „az etika forrásaimért a hit konkrét apriorija”. Ez a kiemelés azonban csak arra szolgál Szabó Lajos számára, hogy elhatárolja magát attól a felfogástól, amely a lelki ismeretet „erkölcsi tudatnak” tekinti. Nem specifikus megkülönböztető jegye a lelkiismeretnek, mert ez, mint láttuk, nemcsak az etika forrása és a hit apriorija, hanem éppen így „az önismereté, az emberismereté, az élet és az egész teremtett világ ismeretéé” is. Lelkiismereten Szabó Lajos valóban ismeretet ért; és a „lelki” jelző ennek az ismeretnek közvetlen megismerőjét és ezzel ennek a megismerésnek első közvetítőjét jelzi, helyét a trichotómiában: azt, hogy itt nem testi ismeretről és nem szellemi ismeretről van szó, hanem lelki 845
