Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 9-10. szám - Tábor Béla: Szabó Lajosról (esszé)

ismeretről. Mert létezik testi ismeret is: a szomjúság nemcsak szimbolikus értelemben ismertet meg a víz létezésével. Franz Baader ezt a testi ismeretet emeli a szellemi ismeret dimenziójába, mikor a szimbólum közegébe ülteti át és ezzel a legszélesebb sorra képezi le.

A lelkiismeret-elemzések idején még nem találkozunk ugyan a növekvő lélek emblémájával, de mindabból, amit Szabó Lajos a lelkiismeretről mond, világosan kitűnik, hogy ennek az ismeretnek a megismerője valójában a növekvő lélek. Az, hogy ennek a növekvő léleknek meg kell vívnia a zsugorodás, a bukás lehetőségével is, csak azt mutatja, hogy élő lélek, amelynek drámája és sorsa van. A lelkiismeretnek Szabó Lajos elemzéseiben felsorolt jegyei közt egyaránt találkozunk olyanokkal, amelyek a trichotómia hagyományos klasszi- fikációja szerint a szellem szférájába tartoznak és olyanokkal, amelyek a lélekébe. Ez összhangban van azzal, amit a növekvő lélek és a szellem viszonyáról megállapítottunk: a szellem nem más, mint a növekvő lélek, hanem a növekvő lélek az értékelés hangsúlyával, mint ahogy a növekvő lélek maga a szellem az érzékenység hangsúlyával. A lelkiismeret a szellem és a lélek mozdulatainak közös forrása, a szellem és a lélek örökké mozgó mozgatója. A növekvő lélekhez való viszonyát végső fokon az jellemzi, hogy a lelkiismeret a növekvő lélek helye, és így áttetszik rajta a növekvő lélek arca, mint ahogy minden helyen áttetszik annak az arca, aminek a helye. Mivel a növekvő lélek az Egész vonzási körében élő lélek, az Egész vonzási köre pedig maga a lelkiismeret, a növekvő lélek a lelkiismeret lakója. S a növekvő lélekben éppen ezt kereste Szabó Lajos: a lelkiismeret lakóját.

Ha Szabó Lajos a zseniális matematikust azonosította a növekvő lélekkel, úgy ezzel azt mondta, zseniális matematikus az, aki az Egész vonzási körébe költözött. Az Egész azt is jelenti: az Egy. A zseniális matematikusra az jellemző, hogy az Egy vonzási körébe lépett. Itt vagyunk a halmazelmélet-kritika, a nyelvmatézis, a szakrális matézis forrásánál: az osztás primátusának alapjánál. „Kettő nem létezik — olvashatjuk Szabó Lajos nyelvmatematikai írásaiban. — Egész csak egy van. Egy=Egész=identitás=lét.” Egy másik helyen pedig: „Az »Egész« sans phrase: az élő Isten. Ha nem az élő Istenről van szó, akkor meg kell adni azt a csökkentő, absztraháló, szűkítő tevékenységet, amely ettől az Egésztől elválasztja.” Időben mindkettőt megelőzi, s mindkettőnek közös keretet ad A hit logikája két mondata: „Az Egész a rész törvénye. Az Egész fölött nincs törvény.”

Az Egész, ami fölött nincs törvény, az Egész, ami az élő Isten, az Egész, ami az Egy: ugyanerről az Egészről korábban mint a szakralitás köréről beszéltünk. Ez a kör, mint emlékezhetünk rá, azonos a középpontjával: nincs kiterjedése, csak kisugárzása; s ez a kisugárzása: a szellem. Az a szellem, amit Szabó Lajos mint esztétikum, etikum és logikum prizmatikus egységét határozott meg — éppúgy, mint a szakralitást is, amely ugyanez a kisugárzás a kezdetben. A lélek, amely egyetlenegy, de minden egyes emberben mint meg- szólíthatóságának és megszólíthatatlanságának csakis rá jellemző sajátos aránya van jelen — ez a lélek azáltal lesz növekvő lélek, hogy a szellem összeköti az Egésszel, és mindazzal, amivel az Egész azonos: mivel az Egész kisugárzása, belé sugározza az Egészet, mivel a kezdet kisugárzása, belé sugározza a kezdetet, mivel a szakralitás egyetlen középpontban feszülő körének kisugárzása, belé sugározza ezt a telített középpontot. Ha a szellem belésugározta a lélekbe az Egészet, a lélek az Egész vonzási körében él, s természetévé válik, hogy szüntelenül közeledjen az Egészhez: így lesz növekvő lélek. S ha a szellem belésugá846